Ötven éve, 1957. szeptember 20-án halt meg Jean (Johan) Julius Christian Sibelius finn zeneszerző, a finn nemzeti-romantikus zene megteremtője.

Svéd anyanyelvű családba született 1865. december 8-án az akkoriban még orosz fennhatóság alá tartozó Hameenlinnában. Tanuló évei alatt kezdte keresztnevének franciás formáját használni, ezért ismerik hazájában és világszerte Jean néven. Finn nyelvű gimnáziumba járt, itt alakult ki romantikus nacionalista világszemlélete.

Sibelius előbb hegedülni, majd zongorázni tanult, ám családja a zenei pályát nem tartotta elfogadható életcélnak, ezért jogi egyetemre küldték. Egy véletlen folytán lett Martin Wegelius zenetudós tanítványa, s végül elérte, hogy csak a zenével foglalkozhasson. A helsinki zenei iskola (ma Sibelius Zeneakadémia) után Berlinben és Bécsben folytatta tanulmányait, itt vette pártfogásába Goldmark Károly. Az élénk bécsi zenei élet serkentőleg hatott művészetére, s megírta első nagyzenekari művét, a Kullervo-szimfóniát. Finn témában kezdetben a nemzeti eposz, a Kalevala ihlette meg, 1895-ben fejezte be négy zenekari legendáját, melyek közül a Tuonela hattyúja és a Lemminkainen visszatérése révén világhírre tett szert. 1899-ben született Finlandia című szimfonikus költeménye, amely a finn függetlenségi törekvések jelképe, idővel pedig Finnország második nemzeti himnusza lett.

Sibeliust a helsinki Konzervatórium tanárává nevezték ki, de a pedagógia nem volt szívügye. Harmincéves korában ösztöndíjat kapott, s mivel ezután már anyagi gondok nem gátolták, visszaadta pedagógiai megbízását és csak a komponálásnak szentelte magát. Hét szimfóniát szerzett, hegedűversenye ma is a műfaj egyik legnépszerűbb, gyakran felcsendülő darabja. Írt kísérőzenét, dalai és kórusművei, a Kalevela-dalgyűjtemény, a Runeberg dalsorozat számtalanszor szerepelt világhírű énekesek repertoárjában.

1891-ben megnősült és a Tuusula tó partján telepedett le, a következő években hat lánya született. 1911-ben súlyos műtéten esett át feltételezett torokrákja miatt, a halállal való találkozás megváltoztatta életét és zenéjét. Rendkívül szerette a természetet, a finn tájat, mely zenéjének állandó témája volt. Hatodik szimfóniájáról mondta barátainak: "Mindig az első hó illatára emlékeztet".

1926-tól már csak két jelentős művet írt, kísérőzenét Shakespeare A vihar című művéhez és a Tapiola zenei költeményt. Utolsó harminc évében a zenéről még beszélni sem volt hajlandó. 1957. szeptember 20-án halt meg.

1967-ben különleges emlékművet állítottak neki Helsinkiben, a komponista képmása mögött a zenéjét jelképező több mint 600 fémcső sorakozik hullámformában. Nevét a Sibelius-díj viseli, amelyet csak esetenként osztanak ki, Sosztakovics és Penderecki után Ligeti György kapta meg 2000-ben.