Huszonöt éve, 1982. október 16-án halt meg Mario del Monaco, a múlt század egyik legnagyobb drámai tenorja. 1915. július 27-én született Firenzében, anyja énekesnő, apja zenekritikus, nagyapja templomi orgonista volt. Tizenhárom éves korától lépett fel nyilvánosan.
A pesarói konzervatóriumban, majd a római operaiskolában tanult, a milánói Scala színpadán 1943-ban Puccini Bohéméletében debütált. Pályája elején egyik legnagyobb sikerét Veronában Verdi Aidájában, Radamesként aratta, a következő években meghódította a londoni Covent Garden és a New York-i Metropolitan közönségét is, a Metben a Manon Lescaut-t egymás után száz alkalommal énekelte.A jóképű, kiváló színpadi adottsággal és átérző képességgel rendelkező hőstenor repertoárján 36 opera szerepelt, elsősorban Bizet, Verdi és Puccini művei. Karizmatikus személyiségével, erős és érces hangjával, kifejező előadásmódjával magával ragadta közönségét.
1959-ben ő volt az első igazán neves külföldi énekes a moszkvai Nagy Színházban, ahol művésztársai vállukon vitték le a színpadról. Del Monaco az előadás után a be nem jutott rajongóknak öltözője ablakából rögtönzött a capella koncertet olasz dalokból. Budapesten is többször vendégszerepelt.
Legemlékezetesebb - és számára is legkedvesebb - alakítása Verdi Otellójának címszerepe volt. A velencei mór jelmezét legelőször 1950-ben Buenos Airesben, utoljára 1972-ben Brüsszelben öltötte magára, a szerepet több mint két évtized alatt 427 (hivatalos források szerint "csak" 218) alkalommal énekelte - mindkét szám rekordot jelent. Pályafutása csúcsán, a múlt század derekán a legnagyobb szopránokkal (Maria Callas, Renata Tebaldi) énekelt.
A színpadtól 60 évesen, 1975-ben búcsúzott el, de lemezfelvételeket a későbbiekben is készített, emellett tanítással is foglalkozott. Élete végéig szívesen lépett fel templomokban, ahol orgonakísérettel énekelt vallásos tárgyú zeneműveket. Lemezei a Decca cégnél jelentek meg, ezek közül jó néhány CD-változatban is kapható. Leghíresebb felvételein természetesen szerepel az Otelló is, amelynek mindkét változatában Renata Tebaldi énekli Desdemonát, s a második felvétel karmestere Herbert von Karajan.
Mario del Monaco 1982. október 16-án halt meg a Velence melletti Mestrében autóbaleset következtében. Kívánságának megfelelően legkedvesebb szerepe, Otelló jelmezében temették el.
Forrás: MTI