Ismeretlen filmeket remake-elni nem túl nagy kockázat, az eredetire úgysem emlékszik senki, John Carpenter Halloweenje azonban 1978-as bemutatása óta a horror műfaj állócsillaga, okkal nevezhető műfajteremtő alkotásnak. Rob Zombie ennek ellenére mégis megpróbálkozott a lehetetlennel, és habár a végeredmény nem tökéletes, akadnak kifejezetten zseniális momentumai is.
A gyilkos
Michael Myers a filmtörténet leghíresebb és legkarakteresebb mészárosainak egyike, Jason Vorhees, Freddy Krueger, Leatherface és Pinhead előképe, aki nélkül a video-korszak alighanem meg sem történt volna. A maszkos sorozatgyilkos figuráját a tízezer folytatással ugyan sikerült jól kiüresíteni, Carpenter első Halloweenje (az alámondásos VHS-filmek híveinek kedvéért: A rémület éjszakája) azonban három évtized elteltével sem vesztett semmit erejéből, örök klasszikus a maga minimalista voltában. Gyomrot összerántó zene, idegőrlő jelenetek, hangosan sikoltó fiatal csajok – vagyis minden benne volt, ami akkoriban kellett egy efféle filmhez, és valljuk be, sokkal jobb horror-receptet azóta sem sikerült alkotni. Az eredmény persze önmagáért beszélt: kultusz, Myers-rajongóklubok a világ minden táján és 47 milliós bevétel csak Amerikában a 300 ezer dolláros költségvetés ellenoldalán. Utóbbi arányt azóta sem sok film tudta hozni.
A cirkuszos
Rob Zombie – tisztességes polgári nevén Robert Cummings – annak idején cirkuszosok gyerekeként látta meg a napvilágot, és a KISS meg Alice Cooper mellett klasszikus B-, C- és D-kategóriás horrorfilmeken nőtt fel. A White Zombie frontembereként, majd szólóénekesként a ’90-es években mennybe ment Amerikában, megmutatta, hogy a látványos színpadi show akkor is izgalmasabb, mint egy szál kardigánban szerencsétlenkedni a deszkákon, ha éppen nem divat vidámnak és színpompásnak lenni, aztán a zenélés mellett elkezdett filmeket rendezni. „A filmipar még undorítóbb, mint a zeneipar” – vallja Zombie, aki természetesen mi másban is utazhatna, mint kaszabolós, véres horrorban. A címek – The House Of 1000 Corpses, The Devil’s Rejects – önmagukért beszélnek, most pedig nem kisebb fába vágta a fejszéjét, mint a Halloween újraértelmezésébe.
Az újraértelmezés
Zombie Halloweenje félig remake, de félig előzmény is akar lenni. Felvillantja például, miért is válik már 10 évesen gyilkossá a kis Michael Myers (Daeg Faerch): apa helyett csak a sztriptíztáncos anyuka (Sheri Moon Zombie) alkoholista görény pasija adatott meg neki, az iskolában horpadtra szívatják, satöbbi, satöbbi, nehéz gyermekkor, miegymás. Zombie nem ragaszkodik a túlmagyarázáshoz, ennek ellenére a film első fele kimondott telitalálat, legyen szó akár a kis Michael bekattanásáról és Halloween éjszakáján rendezett családmészárlásáról, akár az elmegyógyintézeti jelenetekről. Utóbbi szakasz különösen mély nyomokat hagy, kifejezetten kellemetlen, tenyérizzasztó érzés nézni a folyamatosan maszkot viselő szőke kisfiút, amint jéghideg szemeivel belebámul a pszichiáter (Malcolm McDowell) arcába és csak hallgat.
Sajnos a film a későbbiekben nem képes tartani ezt a színvonalat: az öt méter magas, féltonnás sírokat megmozgató, állig felfegyverzett rendőrosztagokat puszta kézzel kivégző szörnyeteggé váló felnőtt Myers (Tyler Mane) intézetből való megszökése után az új Halloween átmegy tipikus békebeli darabolós horrorba, amit igazából csak az különböztet meg a boldog ’80-asok örökbecsű videotékás klasszikusaitól, hogy Zombie jóval több vért és belsőséget adagol Myers szeleteléséhez, mint az akkoriban szokásban volt. A túl nagy mennyiségű vér pedig sajnos most sem félelmetes, hanem inkább mosolyt fakaszt.
Apró finomságok
Nevetségessé azért nem válik a film, a mai rockszínpadok Alice Cooperje ugyanis jobb rendező, mint jelenlegi versenytársainak többsége. Egészen az utolsó etapig sikerül megtartani a feszült atmoszférát, az meg, hogy a végkifejlet olyan klisés, amennyire csak lehet, már műfaji adottság: Michael életben maradt kishúga (Scout Taylor-Compton) csodával határos módon megmenekül a gyilkológéptől, és végül sikerül neki az, amibe zsaruhadseregeknek, börtönőrkommandóknak és kéttonnás fekete kamionsofőröknek előzőleg már beletört a foga.
A film atmoszférája az eredeti Halloween helyett inkább a bélkiszaggatós-vérbenfürdős folytatások egynémelyikére hajaz, és számos üdítő momentum akad benne. Zombie például tisztelete gyanánt rendszeresen visszacsempészi aláfestésnek Carpenter klasszikusan idegtépő szintetizátoros Halloween főtémáját, aztán vannak olyan mellékszereplők, akiknek mindig örül az ember: itt van Leslie Easterbrook (gy.k. Calahan őrmester a Rendőrakadémiából), Danny Trejo, William Forsythe, sőt, egy nagyon rövid mellékszerep erejéig maga a rendező úr is.
Zombie Halloweenje tehát felemás, de mindenképpen érdemes megnézni, a széria legtöbb részét ugyanis simán állva hagyja (némelyik esetében ez mondjuk annyira nem nehéz, de ezt most inkább fedje sűrű homály). És mivel világszerte már 130 millió dollár körül járnak a bevételek, dőreség lenne kizárni Myers újabb eljövetelének lehetőségét.
