November 14-én szerdán este 8 órakor a Dánvázió keretében a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum Kávézójában minden megtudhatunk Hans Christian Andersenről, amit eddig még nem tudtunk. Ki volt ez a semmiből indult, majd mindent elért írófenomén, akit mindenki szívszaggató meséiről ismer, holott ezek gazdag életművének csak egy szeletét teszik ki?
A Dánvázió szervezői erre az ismeretlen Andersenre szeretnénk felhívni a figyelmet, az íróra, aki tartalmukban inkább felnőtteknek szóló meséivel és „antimeséivel” olyan nagy írókra volt hatással mint Thomas Mann, Kafka, Nabokov és Joyce, vagy éppenséggel Csáth Géza és Kosztolányi.
2005-ben, születésének 200. évfordulója alkalmából több, alapos kutatáson alapuló mű jelent meg róla világszerte, melyeknek hála a biedermeier mesemondó képe mögül egyre inkább kirajzolódik a bámulatos életpályát befutott, ám mindörökre magányos és meg nem értett, ízig-vérig modern író képe.
Andersen életéről, kevéssé ismert műveiről Tönkő Vera,a Park Kiadó szerkesztője beszélget a fordítóval, Kertész Judittal. Andersen műveiből Seress Zoltán színművész olvas fel november 14-én szerdán este 8 órakor a Dánvázió keretében a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum (Budapest V., Szent István tér 15.) Kávézójában.
Az ismeretlen Andersen
Andersen mindenekelőtt meseíró, holott érzelmes és elegánsan gúnyos verseket is írt. Drámai próbálkozásai már ifjan ismertté tették a nevét írói körökben, majd később izgalmas, kalandos regényei szélesebb körben is olvasókra találtak. 30 éves korában - pénzkeresés céljából - meséket kezdett írni egy olcsó füzetsorozat számára, amik váratlanul híressé, majd rövid időn belül világhíressé tették. Andersen kezdetben egy kicsit szégyellte is ezt a főleg gyerekeknek szóló műfajt, de a váratlan siker folytán fel kellett ismernie, hogy ehhez van igazi, rendkívüli tehetsége. Ezért élete további, negyvennél is több esztendeje alatt a meseírás lett a fő műfaja. Összesen 156 meséje idáig több mint 80 nyelven jelent meg, némelyiket annyiszor és oly sokat utánozták, mesélték újra, hogy már népmesének tűnik: A király új ruhája, A rút kiskacsa vagy A rendíthetetlen ólomkatona úgy beleépült az európai olvasók köztudatába, hogy már arra se szokás gondolni, hogy ezeket is Andersen írta.
Andersen egy vidéki dán csizmadia fiaként látta meg a napvilágot a napóleoni háborúk idején Odensében. Öt évesen vesztette el édesapját, egész gyermekkora roppant szegénységben telt, de az otthon lévő rengeteg könyv szellemi táplálékul szolgált számára. Amikor már hivatásos gyógyszerészsegéd lehetett volna, bizonyos volt, hogy ehhez semmi kedve, így gyalog ment a fővárosba, Koppenhágába. Jelentkezett egy színháznál, hogy beállna a tánc- és énekkarba, ahol utóbb annyira megkedvelték, hogy beíratták egy kollégiumba, fizették a tandíjat és az ellátást. Itt alakult ki az a meggyőződése, hogy az emberek alapvetően jók.
Andersen kitűnő tanuló volt és négy év után kitűnő érettségivel fejezte be iskolai tanulmányait. Közben drámákkal próbálkozott. Ezek ugyan sohase lettek színházi szenzációk, de költőiségükkel felkeltették a divatos dán írók figyelmét is. Néhány verse nemcsak megjelent, hanem széles körű elismeréssel találkozott. Ösztöndíjakat jártak ki a számára, külföldi utakat tettek lehetővé. Előbb Németországba juthatott állami ösztöndíjjal, majd Párizsba és Rómába. Nyelvérzéke és rendkívüli tanulási képessége lehetővé tette, hogy ahol járt, ott hamarosan otthonos lett a nyelvben is. Németül, franciául, idővel olaszul úgy megtanult, hogy rövidebb írásait irodalmi színvonalon tudta lefordítani ezekre a nyelvekre.
Számos sikeres regény és útleírás után 1835-ben, 30 éves korában kezdett meséket írni. 27 év alatt 24 füzetet töltött meg azzal a 156 mesével, melyet már régóta az Andersen-életmű lényegének tartanak. Előbb őt magát is meglepte a visszhang, azután megszokta a nem várt világsikert. Andersen tágan értelmezte a mese műfaját, kutatta a benne rejlő lehetőségeket, és rájött, hogy a meséken keresztül minden elmondható az emberi lélekről gyermekeknek és felnőtteknek egyaránt. Meséi nem egyformák: igaz, hogy mindegyikre erősen rányomja bélyegét a költő senki máséval össze nem téveszthető személyisége, ám mindegyik más-más ötletre épül, mindegyiknek más az előadásmódja, így mindenki találhat magának újabb kedvenceket a régiek mellé.
