Ijesztgetős kísértetsztorira számítva ültem be a moziba, de nem ártott volna, ha belegondolok, mi hozható ki egy Stephen King novellából, hiszen akkor talán jobban felkészítem magam a látottakra. Borzolódtak az idegeim rendesen, lássuk be, és azt hiszem, ez a legnagyobb dicséret, amit egy thriller kaphat.
A 2000-ben íródott rövid King történetet Matt Greenberg adaptálta a Dimension Films felkérésére, és azóta kapott érte rendesen hideget és meleget is. Az internet tanúsága szerint sokaknak nem tetszett, hogy az elején félelmet keltően horrornak induló film kicsit más régiókba csap át és sok helyen nyomasztó, a főhős belső félelmeit és lezáratlan múltját elemző „thriller-drámává” válik. Számomra éppen ez volt megkapó és hatásos a filmben.Az 5 legfélelmetesebb jelenet
(figyelem, spoiler!):
- Mikor Mike megpróbál átmászni a szomszéd szoba ablakába, araszol a keskeny párkányon, majd hirtelen távolabbi képet látunk a szálloda csupasz faláról, amin csupán az 1408-ashoz tartozó ablakok árválkodnak.
- Mikor a rejtélyes szerelő nem hajlandó betenni a lábát a szobába, utasításokat ad a fűtésszereléshez, majd miközben Mike beszél hozzá, hirtelen eltűnik az ajtónyílásból.
- Mikor hirtelen bekapcsol a rádiós ébresztőóra, fülsüketítően árasztva egy idegesítő slágerecskét, és elindul rajta a 60 perces visszaszámolás.
- Mikor a főszereplő megpróbál segítséget kérni a szemben lévő ház ablakában ülő férfitól, de az csupán az ő mozdulatait ismétli tükörképszerűen.
- Mikor Mike a feleségétől az interneten kér segítséget, a nő visszahívja és közli (miközben látjuk a férjet a laptop előtt a szállodai szobában): „Mike, a rendőrök az 1408-ban vannak, a szoba üres.”
És hogy mi történik az 1408-asban? Erre nem kapunk egyértelmű választ. A szállodaigazgató (Samuel L. Jackson) megfogalmazása szerint „ez egy kurva gonosz szoba”. Gonosz, ez tény, nem véletlen, hogy több százra rúg halottainak száma és a hotel személyzete is messze elkerüli. Hősünk azonban, egy élete, egy halála, bemegy, és egészen hamar furcsa események szemtanúja lesz: szellemek ugrálnak ki az ablakon, szélsőségesen változik a hőmérséklet, az elektromos berendezések sem funkcionálnak elvárható módon, a szobák átalakulnak, elfeledett emberek bukkannak fel a múltból. Mikor egy későbbi jelenetben Mike a feleségével (Mary McCormack) beszélget, a nő szájából hallhatjuk: „a szoba a tudatalattid kivetülése volt.”
Ez talán a legszimpatikusabb meghatározása annak, ami a filmben történik, és felidézi George Orwell 1984-ének 101-es szobáját, a politikai foglyok megtörésének helyszínét, ahol mindenkivel a számára legrosszabb történik. Mike életének tragédiája, lányának korai halála, az ezzel kapcsolatban elnyomott érzelmei és megromlott házassága, amik eddig ott lapultak valahol az agyában, egy elzárt zugban, a szobában mind életre kelnek. Képszerűen megjelenő félelmei nem okozzák közvetlenül a halálát vagy hozzák életveszélybe, ennek következtében nem láthatunk véres horror jeleneteket, darabolást, szadizmust, az őrület és realizmus között evickélő ember kínlódása azonban sokkal nyomasztóbb és elgondolkodtatóbb hatást vált ki ennél.
A befejezés kvázi amerikás jóra és csak félig-meddig balsejtelműre sikerült, már az a verzió, amit most a mozikban láthatunk. Az eredeti rendezői változatot sajnos a tesztközönség túl durvának ítélte. Azonban még ezzel együtt is alaposan benézünk a sötét sarkokba a film után és mindenkinek csak azt ajánlhatom, ha borzongásra vágyik, nézze meg a filmet, aztán gondolja át, mi történne vele az 1408-ban…
