December 8-án a Gödör Klubban ad koncertet Peter Ogi, a magyar alternatív zene egyik legendás alakja, a magyar punk ősatyja, a Spions alapítója.
Peter Ogi az alternatív magyar zene legendája, az első magyar punk, a Spions alapítója, különleges életútjával köti össze a '70-es évek zenei mozgalmait a mai trendekkel. A több mint negyedévszázadnyi megélt rock történelem, a zenei világkalandozások után Ogi tartja a régi lendületet, de nem tesz úgy, mintha nem múlna az idő. Új és régebbi dalait az eredendően közös ogis stílus fonja össze. Az életműkoncert Ogi eddigi stílusainak szintézisére törekvő zenei projekt, egy életmű újragondolásának a terepe.Peter Ogi zeneszerzés szakon Petrovics Emil és Kurtág György tanítványaként végezte el a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Akadémiát, majd a kor hangját meghallva, 70-es évek közepén Molnár Gergellyel megalapította az első magyar punkzenekart, a Spionst.
1978-ban elhagyta Magyarországot, 13 éves turnéra indult: az első időszakban Párizs és London között ingázott és Malcolm McLarennel, a Sex Pistols producerével dolgozott. Megjelent egy kis- és egy nagylemeze, valamint közreműködött McLaren akkori együtteseinek lemezfelvételeiben: Adam Ant, Bow Wow Wow, Boy George munkatársa volt.
1983-ban New Yorkba költözött, ott két együttest is alapított. Először a Backlash-t, Mark Ribot-val, Michael Blair-rel, Greg Cohen-nel, akik Tom Waits, ill. John Lurie zenekarának tagjai voltak.
A második zenekar a Central Europe volt, mely - Ogira jellemző módon, jóval a divat előtt - a világzenei irányzat jegyeit hordozta: arab hegedűs (Djamel Ben Yelles), afrikai ütősök tették a formációt egyedivé.
1990-ben a Central Europe a kelet-európai rendszerváltás hangulatában érkezett Magyarországra, majd New York-ot Budapesttel összekötve tovább bővült, Balogh Kálmánnal (cimbalom), Szalai Péterrel (tabla), és Másik Jánossal, Menyhárt Jenővel.
A kilencvenes évektől Ogi főleg Magyarországon alkotott, filmzenéket komponált (pl. Szédülés, Zsötem), egyedi hangzású albumokat jelentetett meg (Songs, Blaze) és trió formátumban koncertezett Leskovics „Lecsó” Gáborral és Lantos Zoltánnal. Ezután néhány év szünet következett: egy betegség és a gyógyulás hosszú időre távol tartották az aktív zenéléstől.
2003 körül kezdődött a visszatérés: Ogi először egy akusztikus, unplugged jellegű zenekarral a Central Europe Cafe-val koncertezett (a tagok között Korom Attila, Magyar Péter) ezt a formációt az OgiOneMan Társulat követte (Bujdosó Jánossal, Molnár Balázzsal), majd 2007 nyarától fiatal zenészekkel lép fel.
A háromórás koncert középpontjában az új lemez, az „Okok”, dalainak bemutatása áll, amely egy életműkoncert kereteibe illeszkedik. A kortárs zenei kezdetektől, a 70-es évek Spions zenekarának szamizdat punkján, a filmzenéken, a pop-art, az art rock perióduson, a world music időszak dalain keresztül a jelen idő Ogi-stílusáig. Peter Ogi a színpadra és a zenei világba való visszatérése alkalmából úgy állította össze a programot, hogy egy nagyszabású áttekintést adjon a majd 30 éves pálya különböző korszakairól.
A színrevitelt dokumentarista vetítések és filmrészletek egészítik ki, konceptaulizált világítási megoldások, statiszták, jelenetek színezik és teszik kifejezőbbé az életpálya darabjainak fűzérét, dramatikus keretbe foglalva a belső tartalmakat.