Huszonöt éve, 1982. december 20-án halt meg Arthur Rubinstein, a múlt század talán legismertebb és legvirtuózabb zongoristája. 1887. január 28-án született Lódzban, az akkori Oroszország területén.

A hisztériára egész életében hajlamos fiúcska hároméves korában kezdett a billentyűkkel ismerkedni, s nagyjából ekkor mondta ki az első szavakat is. Tizenhat évesen már a Berlini Filharmonikusokkal lépett fel, egy évvel később Párizs ünnepelte. Sikerei csúcsán négy évre eltűnt, volt koldusszegény és aranyifjú - de mindvégig rendületlenül tökéletesítette játékmódját.

Az első világháború alatt Spanyolországban és Dél-Amerikában turnézott, s annyira megszerette közönségét (persze azok is őt), hogy megtanult spanyolul és egyre több spanyol szerző művét tűzte műsorára. Villa-Lobos neki dedikálta Rudepoema című szerzeményét, a valaha írott legnehezebb zongoradarabok egyikét, a fiatal Astor Piazzolára pedig olyan hatást tett egy Buenos Aires-i koncertjén, hogy az neki ajánlotta zongoraversenyét (bár Rubinstein vitatta a műfaji meghatározást.)

Rubinstein anyagilag és művészileg megerősödve bukkant fel újra Párizsban, ahol Picasso és Cocteau társaságában belevetette magát a társasági élet forgatagába. 1932-ben megnősült, s a házasság révébe evezve lecsillapodott, vidékre költözött és napi 12-16 órát is gyakorolt.

1937-ben, művészi erejének teljében lépett fel ismét a New York-i Carnegie Hallban, Chopin-előadásában nem csak a félelmetes technikájú művészt, hanem a zeneszerző alkotásainak forradalmian új értelmezőjét is ünnepelték. Rubinstein a fasizmus fenyegetése miatt nem tért haza, Los Angelesben telepedett le, de otthon maradt családja a holokauszt áldozatául esett. Rubinstein a második világháború után hosszú ideig megtagadta a fellépést Németországban, s előadásaival támogatta Izraelt.

Romantikus zongorista volt, saját bevallása szerint szívből játszott, az érzelmeket akarta kifejezni. Lemezre vették vele Chopin teljes életművét, ő népszerűsítette elsőként a spanyol és dél-amerikai, továbbá a maguk korában "modernnek" tartott, mára klasszikussá szelídült francia komponisták (Debussy, Degas) szerzeményeit. Rendkívüli emlékezetéről csodákat meséltek: amellett, hogy nyolc nyelven beszélt folyékonyan, egész repertoárját fejből tudta. Emlékiratai szerint egyszer Franck Szimfonikus variációk című művét a koncertre tartva, vonaton tanulta meg, zongorán csak a fellépésen játszotta először.

Csak a nyolcvanon túl vonult vissza, de akkor is csak a koncertezéstől, teljesen megvakulva is oktatott, előadásokat tartott. Nőcsábász és bonviván hírében állt, jeligéje a "nők, bor és zene" volt, saját bevallása szerint 80 százalék nő, 20 százalék bor és zene megoszlásban, feleségét a kilencvenhez közel hagyta el egy fiatal nő kedvéért. Kilencvenöt éves korában, 1982. december 20-án halt meg Genfben, hamvait egy róla elnevezett, Jeruzsálemhez közeli erdőben temették el.

Forrás: MTI