Oscar Peterson, a jazz egyik alaphangszere, a zongora virtuóza volt, aki több mint kétszáz lemez közreműködője, számos rangos elismerés birtokosa volt, távozott az égiek már túlságosan is népes zenekarához. Augusztusban töltötte be nyolcvankettedik életévét.

Peterson több mint hat évtizedet töltött a zenei pályán, s életében kiérdemelte a műfaj halhatatlanjának elismerő címét. Hétszeres Grammy-díjas, 1997-ben megkapta a Grammy-életműdíjat. Emellett a legrangosabb jazz-szaklap, a Downbeat tizenkétszer kiáltotta ki őt az év zongoristájának. Kitüntették Glenn Gould-díjjal, UNESCO-díjjal, Juno Awardsszal és számos kanadai kitüntetést kapott. Hazájában, amelyet soha nem tagadott meg, 80. születésnapjára bélyeggel adta ki róla.

Halálát az első jelentések szerint veseelégtelenség okozta. A távozását bejelentő barátja, zenésztársa Oliver Jones elmondta: felesége és leánya Peterson mellett volt élete utolsó pillanatáig.
Oscar Peterson trombitával kezdte a zenei tanulmányait, s kisgyerekként zongorázott is. Végül a zongoránál kötött ki, miután hamar fény derült arra, hogy tüdőbeteg. Példaképe volt többek között Art Tatum (gyakran hasonlították hozzá), Errol Garner, Bill Evans, Nat King Cole és George Shearing. Tehetségkutató versenyt nyert 15 éves korában, s attól kezdve folyamatosan kapta a a rangos feladatokat. Állandó rádióműsora is volt.

A Johnny Holmes Orchestra volt az első együttes, amelyben profiként játszott 1944-től, majd Norman Granz oldalán 1949-ben mutatkozott be New Yorkban, a Carnegie Hallban. Granz később is segítette Peterson zenei útját.

Első lemezei az 1950-es évszámot viselik, s neve egészen fiatalon
fogalom volt a szakmában - stúdió- és koncertfelvételein Ella Fitzgerald, Louis Armstrong, Billie Holiday, Dizzy Gillespie, Count Basie, Stan Getz, Charlie Parker, Joe Pass és még nagyon sok művész éneke, illetve játéka hallható.

Többször turnézott Ray Brrown triójával, egyik utolsó felvételét is a trióval készítette. A Jazz At The Philharmonic koncertsorozat keretében járta Amerikát és Európát.

Igyekezett függetleníteni magát a zenei divatoktól. Sokáig a trió volt a legkedveltebb formációja, majd a hetvenes évektől önállósította magát, és csak alkalmanként csatlakozott együttesekhez.

Oscar Peterson ugyan nem volt nevezhető újító zenésznek, elképesztő technikájával azonban méltán aratott osztatlan elismerést. Zeneszerzőként először 1964-es Canadian Suite-jével hívta fel magára a figyelmet, abból az időből származik egyik legnagyobb sikere, az Affinity is. A hetvenes évektől anyagilag is megbecsült profiként járta a világot. A Pablo kiadóval 1973-ban exkluzív lemezszerződést kötött.
Híres szerzeményeit hosszan lehetne sorolni. A kilencvenes évekig aktív volt, 1993-ban szélütés érte, s attól kezdve balkezét nem tudta használni. Még akkoriban is mondogatta, hogy addig játszik, míg le nem esik a zongoraszékről.

A nyolcvanadik születésnapjára jelent meg a Complete Norman Granz Sessionnel és a Piano Supreme 1946-1953 című összeállítása. A kétszáznál több lemeze közül több került a Billboard listájára.
Oscar Peterson a nagy zongoristák utolsó mohikánja volt, akitől a jazz-rock és a rock legjobbjai is - köztük Joe Zawinul, Stevie Winwood és mások - tanultak.

Haláláról értesülve Nicolas Sarkozy francia köztársasági elnök mint a jazz egyik legragyogóbb egyéniségetől búcsúzott tőle.