És persze száz évig élek én, ha így folytatom… Túlélés. Mindenáron. Nem, nem életösztön ez – hiszen a lét erkölcsösnek, és erkölcstelennek is megadatik – , inkább afféle stratégia: rongy a világ, hát eltörölgetem vele én is kicsiny lábosomat. Mindenki más is ezt teszi, most mi van?
Bárcsak ilyen őszinték lennénk! Akkor imádnám a gengsztereket, a jasszokat, a szélhámosokat, a csalókat, akkor bizony nem zavarna, hogy „előbb a has jön, aztán a morál". Bertolt Brecht: KoldusoperaHogy régebben még a mocsok is tisztességesebb volt? Igen. Vagy legalábbis becsületesebb. Híján voltunk a vakításnak, a követhetetlen megfeleltetéseknek, hogy így a világ, úgy Európa, a karma hatalma, az akarat diadala, a harang rangja.
Híján voltunk az álszent könnyes szemeknek, a pártfogó, hamis öleléseknek, de biztos, hogy nem akadt belőlük ennyi. Őszintébb voltam, határozottan emlékszem. Remélem, hogy jól emlékszem.
Egy híres üdítőitalokat gyártó cég a kilencvenes évek elején, valamely márkájának bevezető kampányában az „annak, aki az, ami" reklámszlogennel rukkolt elő. Be is bukták rendesen, mit őszintéskednek itten, ahol senki nem az akar lenni, ami éppen?
Egy híres programmagazin kiadványának televíziós hirdetésében – ahol, mintegy kirekesztés gyanánt, felhívják figyelmemet nappalaimnál izgalmasabb éjszakáikra – ránézésre Los Angeles külsői fiatalok egy csoportja rázza a Budapesti éjszakát, egy transzvesztita, egy cilinderes, színesbőrű komornyik, és a svéd manökenszövetség elnökségi tagjainak társaságában.
A zenei díjátadó gálára nyolchengeres limbóhintón érkezik a rapperstar, áthasítva az intelligens lámpák fényein. Kevesen látták beszállni két sarokkal odébb a bérelt limóba.
Iszod a szavaim, és eszed veszted. Messziről jött kommunikációs szakember vagyok, azt beszélek, amit akarok. Éppen ezért azt is csinálok, amit akarok, és te elhiszed, a tényleges tartalom lényegtelen, hiszen én megmondtam, amit megmondtam! Beszélő fej vagyok, nagyon sokat beszélő véleményvezér, sőt, egyszerűen Vezér. Országom az irracionális számok birodalma.
Persze az irodalom visszavág – tényleg, ez is milyen elképesztően humoros – önfelmentésként, és igazolásként jöjjön megint egy kis klasszikus. Shakespeare: LXVI szonett
Várom, a siralmas közhelyességeimre utaló megjegyzéseket a szerkesztőségbe.
A hangzavar hitelességének korát éljük, csak néha tűnik fel, hogy van, aki csendben van. Aki csendben van, tud valamit állítólag, de az is lehet, sőt valószínűbb, hogy megőrült, alkoholista, és öngyilkos lett, elcseszte, félresiklott, sikertelen. És a sikertelenség fogyasztói társadalmunkban egyenlő a halállal.
Fáradt vagyok…
(Vagy? Egy hatalmas, lángoló szívlapáttal lesz mindenki fejbe vágva istenesen, amúgy józanító jelleggel, hogy térjen vissza az önazonosság boldogító realitásába. MOST!)