Gyulai Líviusz grafikus, animációs filmrendező grafikai alkotásaiból nyílt kiállítás a 39. Magyar Filmszemle egyik kísérő eseményeként kedden Budapesten, az Uránia Nemzeti Filmszínházban.
A Kossuth-díjas és Munkácsy Mihály-díjas, érdemes művész grafikai munkáit felvonultató kiállítás az Uránia mozi földszintjén és emeletén, február 12-ig látható.A tárlatot Blaskó Péter színművész nyitotta meg, aki köszöntőjét azzal a gondolattal kezdte: egy ember annyit ér, amennyit a vágyaiból képes megvalósítani. Gyulai Líviusz munkássága e tekintetben is aranyat ér, magas karátszámú aranyfolyam. Részletekben gazdag képei a bátorság, a szabadság mámorának érzését sugározzák - tette hozzá.
Blaskó Péter úgy fogalmazott: egy faun jókedve és csúfondáros világszemlélete tükröződik a lapokon. Gyulai Líviusz grafikái eltérnek a megszokottól, a nagyszerű eredmény sok elrontott képet takar - vélte a színész.
Rámutatott arra, hogy alázat és igényesség jellemzi Gyulai Líviusz alkotásait, az igazi csoda pedig akkor következik be, amikor az állókép megmozdul. Ezzel a csodával a megnyitó közönsége is találkozhatott: Gyulai Líviusz öt, 1977 és 2006 között készült animációs filmjét vetítették le, az Új lakóktól a De Ronch kapitány naplójáig adott keresztmetszetet a filmválogatás.
Blaskó Péter felhívta a figyelmet arra: a filmszemle megnyitóján, kedd este adják át Gyulai Líviusznak a Magyar Mozgókép Mestere címet. Az elismerés a legjobb kézbe kerül - mondta a színművész.
Gyulai Líviusz 1962-ben végzett a Képzőművészeti Főiskolán, részt vett a magyar litográfia és grafika megújításában. Az 1970-es évektől számos, Európa-szerte ismert rézkarcot, litográfiát, metszetet, könyvillusztrációt készített: többek között Hoffmann, Balzac, Villon, Cervantes műveinek magyarországi kiadásait, Csokonai verseinek kötetét, Weöres Sándor: Psyché, valamint Babits Mihály: Jónás könyve című írását illusztrálta.
A művész 1973-tól a Pannónia Filmstúdió és a Kecskeméti Animációs Stúdió munkatársaként dolgozott. Az 1990-es évek elejétől az animációkat a Pannóniafilm Kft. Grácia alkotócsoportjának tagjaként készíti. Legutóbbi filmjét, a Krúdy-novellák alapján készült De Ronch kapitány naplóját a 8. Kecskeméti Animációs Filmfesztiválon mutatták be.
Forrás: kultura.hu