Milyen érzés két ség között a pad alatt? Milyen érzés ez a fenenagy szabadság, milyen érzés fogyasztani a közösség nélküli társadalomban? Milyen érzés közömbösnek lenni embertársaink iránt, a magunk gesztenyéjét kapargatni és a mások által sütött gesztenyéket vesztegetni?

Milyen érzés a szomszéd tehenét mérgezgetni, a szomszéd füvét irigyelni, a mindenhová szóló útlevéllel otthon maradni? Milyen érzés alkoholista helyett workaholistának lenni? Milyen érzés Karácsonykor egzotikus helyekre utazgatni, és hazajönni a punnyadásba, mielőtt aklimatizálódtunk volna? Milyen érzés az autóba beülni és elmenni vele az ötszáz méterre elhelyezett szelektív hulladékgyűjtőhöz? Milyen érzés a Jánoshegyi kilátó helyett a Mammut 1-2-be járni családostul, hétvégenként, programot és példát mutatva gyermekeinknek? Milyen érzés a téli thaiföldi nyaralás után öszehasonlítani a Campona thai ételeit az eredetivel és fikázni azt jó hangosan? Milyen érzés beülni egy kínai büfébe és rendelni egy 600 forintos menüt, aztán letolni a párszáz forintos kínai gyártmányú alsógatyát, majd megjegyzéseket tenni a sok ferdeszeműre? Milyen érzés kínai piacon vett zsebesnadrágban felvenni a pályázati pénzek után járó jutalékokat, aztán pofázni az esélyegyenlőségről?

És barátaim, milyen érzés visszakívánni a Kádár-rendszert, az olcsó tejet meg a háromhatvanas kenyeret, s közben élvezni a fentieket a fenenagy szabadság jegyében? Milyen érzés arra gondolni, hogy 1989 előtt Egypárttagok voltunk, hogy elkezdtünk integetni 1957. május 1-jén és abba sem hagytuk 1988. május 1-jéig? Ha egyáltalán? És milyen érzés találkozni azokkal, akiket besúgtunk? És akikre most ujjal mutogatunk, hogy besúgók voltak? És milyen érzés, hogy a nyolcvanas években tüntettünk március 15-én és szamizdatokat terjesztettünk és olvasgattunk és fogadkoztunk és álmaink voltak és szerettük szomszédainkat, lett légyen házbéli vagy határokon túli, most pedig féltve féltjük kiváltságainkat és álmatlanul forgolódunk és még távoli szomszédainktól is kiráz a hideg?

Barátaim, milyen érzés közömbösnek, önzőnek, lehazaárulózósnak, McDonalds-látogatónak lenni, milyen érzés kívülállni és kushadni és megint feljelentgetni a demokrácia nevében és semmit sem tenni azért, amit egykor akartunk? Milyen érzés hazugnak nevezni azokat, akik ugyanolyan hazugok most, mint mi egykoron?

Barátaim, hol vagyunk? Hol vannak az álmaink és hol vannak a vágyaink, és ho-ho-ho-ho-ho-hol a régi szenvedély?

Barátaim, milyen érzés romák közt cigánynak, cigányok közt romáknak lenni? Milyen érzés romkocsmákban töltött éjek után hajnalra romokban heverni? Mi a különbség azok között, akik egykor szavakért lövettek és azok között, akik most szavakkal lődöznek, vaktában?

Milyen érzés mindez? Nekem – nem túl jó. Kellemetlen. Kényelmetlen. Jó lenne tenni valamit ellene. De úgy, hogy hiteles legyen. Vagy legalább annak tűnjön.

Barátaim, vakok között süket, aki néma. Nagyjából ennyit értettünk meg egymásból. És nincs kilátás szebb jövőre. Vak vezette világ. Alant. Úgyhogy hitelesség helyett irány a sarki kocsma. Hátha ott kapunk valamit. Hitelre.