A folyamatok egyidejűségben látása – mivel mi magunk nem, vagy legalábbis csak csekély mértékben rendelkezünk eme képességgel – legtöbbször zavarba ejt. Minden bennünk élő érzés, remény és félelem, amit az idő múlása okoz, egyidőben korbácsolódik fel, és ha a látványtól gyorsan félrefordulunk, a zavar akkor sem múlik el egyhamar.
Egyidőben látni és láttatni az emberi élet metamorfózisát, ez az egyik legnagyobb csoda, amire a művészet képes – és a látvány inkább szokatlan, semmint fenyegető. A világi madonna, mint az anyaság, a gyermek, mint a születés szimbóluma, merenghetnénk is felettük zavartalan békességben, ha az az öregasszony ott nem állna, elfordulva már mindentől és mindenkitől, előző életeitől, tőlünk, el az egész világtól... Aligha lehet kétséges, hogy a Halálra figyelmezteti önmagát, a világot és a mindenkori szemlélőt – a Halálra, melyben mindenki egyenlővé válik...És ha már összeolvad a három alak képzeletünkben, lassan eszünkbe jut két fogalom, bűn és ártatlanság, a szereposztás kezdetben nyilvánvaló, de aztán az is el-elmosódik, hiszen miért lenne feltétlenül ellentéte a gyermeki ártatlanságnak az öregasszony bűnössége, s vajon a kettő közül melyik jellemzi inkább az anyát, aki életet ad a halálnak?
Nem, a dolgok semmiképpen sem ilyen egy-értelműek, ez most már bizonyos, és arra gondolunk, hogy a kisgyermek csügghetne ugyanilyen odaadással az öregasszonyon is, azazhogy a Nagymamán, hiszen lám, őt nem riasztja még a test öregsége, az idő ráncai a bőrön, és őáltala mi is másképpen tekinthetünk már rá, az idő múlására... A mégnemtelenség és a már-nemtelenség találkozása az, amikor a kisgyermek oly boldogan ül meg nagyanyja vagy dédanyja karján, hiszen mégiscsak ő a gyermek, a világ közepe, kezdete és vége, anyaság, nagymamaság és dédanyaság csakis őérte van és a gyermek azzal, hogy nem tesz különbséget fiatal és öreg, szép és rút között, elveszi a mi vétkeinket is és értelmet ad a földi lét örök körforgásának...
Most már a test mulandőságát látva is el tudunk mosolyodni, hiszen valójában egyszemélyben voltunk, vagyunk és leszünk gyermekek, apák és anyák, nagypapák és nagymamák, hiszen a test, mely megfárad és összetörik az időben, mégiscsak hordozója valaminek, ami túl van téren és időn, valaminek, ami többek között éppen a művészet tükrében lesz előttünk is láthatóvá. A művészet pedig végülis nem más, mint az emberiség talán legöregebb, legifjabb, legkedvesebb és legátkozottabb, téren és időn kivüli, androgyn gyermeke...
Ha nem létezne a művészet különös tükre, ha nem lenne emlékezet, amely valójában a művészet legfőbb forrása, akkor talán tudomásunk sem lenne arról, miben is áll test és idő összefüggése... Ha nem láthatnánk a művészet tükrében a földi lét változásait, talán kevéssé rémitene minket az Idő hatalma. Ám amikor már-már elborzadunk már-már elborzadunk egy ilyen időn-kivüli tükörbe pillantva, amikor már legszivesebben szaladnánk ember-tükreink elé, hogy lám, mi azért még nem vagyunk ilyenek, akkor tekintetünk megnyugszik a gyermeken...
És rájövünk, hogy az az öregasszony valójában nagymama is, és a kisgyermek nem félne és nem viszolyogna tőle, mert ő még tudja, hogy egyszerre voltunk, vagyunk és leszünk gyermekek, anyák és nagymamák, újszülöttek, érett felnőttek és öregemberek, hogy születés, élet és halál egyazon létnek három állomása csupán, hogy a test vonzó fiatalsága és rémisztő öregsége csupán a felszin... Hogy ott van mögötte a Lélek, vagy bárminek nevezzük is, valami, ami értelmet ad ennek az egésznek, és akkor elmosolyodunk végre, hiszen a lényeg másutt van, a Szeretetben, amely nem függ a test időbeli változásaitól, amely túl van jón és rosszon...
Igen, amíg a képen, a térben – és önmagunkban – képesek vagyunk felfedezni és középpontba állítani a szeretetet, addig nincs is semmi baj, bárhol is vagyunk az időben...
Gustav Klimt
A szecesszió egyik legismertebb képviselője Bécs környékén született 1862. július 14-én egy aranyműves családjában. Az Osztrák Császári és Királyi Iparművészeti Iskola befejezése után - Ernst testvérével és Franz Matsch-csal közösen - elvállalta a bécsi Szépművészeti Múzeum belső udvarának díszítését, s 1890-ben elkészítették a lépcsőház dekorációját is. Hármójukat kérték fel többek között a Karlovy Vary-i Kurhaus, a rijekai városi színház, a bukaresti nemzeti színház és a román királyi palota belsejének megtervezésére. Nevükhöz fűződnek az Erzsébet császárnő nyári rezidenciáját, az úgynevezett Hermes villát díszítő festmények is.
Klimtet mélyen megrázta apja és öccse 1892-ben bekövetkezett halála, depresszióba zuhant. A következő évben Budapestre hívták professzornak, de a kultuszminiszter elutasította kinevezését. 1894-ben megbízást kapott a bécsi egyetem dísztermének falfestményeire; az ún. Fakultás-képek (Jogtudomány, Filozófia, Orvostudomány) óriási botrányt kavartak, így azokat a művész és barátai visszavásárolták.
1897-ben megalapította a Szecesszió nevű csoportot, amelynek elnöke lett. A társulás 1898-ban megrendezte az első Szecesszió-kiállítást, majd létrehozta a Ver Sacrum (Szent Tavasz) című folyóiratot, amely rendszeresen közölte Klimt rajzait. 1902-ben megfestette a Beethoven-frízt, amely az ember boldogságkeresését ábrázolja. 1903-tól Toulouse-Lautrec, Munch, Van Gogh és Matisse művészetét tanulmányozta, ekkor kezdődött "arany korszaka". 1905-ben szakított a Szecesszióval, de továbbra is a bécsi Jugendstil képviselője maradt. A bécsi polgárok portréfestője lett, előkelő hölgyeket ábrázoló alakjai az állat- és növényvilágra emlékeztetnek.
1912-ben az Osztrák Képzőművész Szövetség elnöke lett, 1910-ben a Velencei Biennálén, majd 1913-ban Münchenben, Budapesten és Mannheimben állította ki műveit. 1917-ben rendes tanárrá való kinevezését - bár a Bécsi Képzőművészeti Akadémia tiszteletbeli tagjává választotta -, négyszer is elutasította a miniszter. Szinte az utolsó pillanatig dolgozott, 1918-ban agyvérzés érte, majd elkapta a spanyolnáthát és február 6-án - számos befejezetlen művet hagyva maga után - tüdőgyulladásban elhunyt.
Klimt korai, történelmi eseményeket bemutató jelenetei, majd erotikus-szimbolikus témákat megörökítő, a realizmust a dekorativitással párosító művei ma is népszerűek, nem egy alkotása dollármilliókért kel el az árveréseken. Sajátos színvilágú falfestményei, akárcsak táblaképei (Igazság, A három életkor, A csók) bölcselkedő, morális vagy szexuális tartalmúak. Kiváló portrékészítő, reklámgrafikus és iparművész volt, ruhaterveket és mozaikokat is készített. A Szépművészeti Múzeum a 2008 szeptemberében nyíló Klimt és a bécsi szecesszió kezdetei című kiállítással emlékezik meg róla.