Gyakran elgondolkozom azon, hogy vajon a nézők a színházban sejtik-e, hogy milyen sok ember munkájára van szükség egy előadás létrejöttéhez. S hogy esténként hány ember dolgozik a háttérben, a takarásban, a folyosókon, a hang és fénypultokon. Hogy a díszítők hány mázsát emelnek fel naponta, hogy estére a díszlet elkészüljön, reggel meg újra próbálni lehessen, és milyen pontosságra van szükség, ahhoz, hogy az ne omoljon össze a színész alatt.
"Itt látható a nagyhírű bűvész!A lábával karikázik,
A kezével citerázik,
Az orrával orgonázik,
A fülével figurázik,
A szemével gurgulázik,
A szájával vacsorázik!"
(Weöres Sándor: Vásár)Hogy a világosítók hány lámpát szerelnek fel és állítanak be nap, mint nap, a hangosítók kábeleznek, hangpróbát tartanak, az öltöztetők mosnak, vasalnak, pakolnak, rohangásznak, a fodrászok sütnek, ondolálnak, parókákat fésülgetnek… díszletgyártó műhely, férfi varroda, női varroda, titkárság, a sötétben lábujjhegyen közlekedő kellékes…. nem sorolom tovább. A színházban nincs stáblista, hogy láthassuk a néma, dolgos háttérmunkásokat.
Pedig elképzelhetetlenül sok múlik rajtuk. Az embert (és a nézőt is) megeszi a fene, ha rossz a hangosító, ha nem szép és pontos a fényváltás, ha fantáziátlan vagy lusta a kellékes, ha kelletlen és/vagy pletykás az öltöztető, ha leesik a bajusz. Szerencsére mindez ritkán fordul elő, s a színházakban százával dolgoznak remek szakemberek (az egészségügyhöz hasonló fizetésekért), akik mind hozzáteszik a magukét, hogy amikor felmegy a függöny, megtörténjen az a valami.
A színház 0-24-ig tartó mánia, csak az bírja ki, aki nem tud nélküle élni.
Lovass Ági, a továbbiakban Lovi, súgó és ügyelő. Jelenleg a Nemzeti Színházban, az ország másik legjobb súgójával, Sütő Anikóval. Nem, nem, ne mosolyogjanak, a súgó elsősorban nem arra van, hogy mint régi filmekben, beüljön a súgólyukba, és onnan ordítva mondja előre a szöveget a csacsi szereplőnek. (Az igazán jó súgónak az előadáson inkább már csak az a dolga, hogy jelenléte biztonságot nyújtson a színészeknek, hisz bárkivel megeshet, hogy lezuhan a roló. Ráadásul manapság a súgók már nem kényelmes bársonyszékből, jó rálátással a színpadra, hanem legjobb esetben is kutyaól méretű helyen, kitekert testhelyzetben, parányi lukakon kémlelve töltik estéiket.)
A jó súgó bizalmi állás és komoly szaktudást, képességeket, érzékenységet igényel. Munkájára elsősorban a próbákon van égető szükség.
Lovi kivételes empátiával vesz részt a próbafolyamatban. Ismeri a színészeket, mint a tenyerét, akit nem, annak is hamar kitanulja a szokásait. Mindig tudja, hogy valaki épp termékeny állapotban szünetet tart, vagy elhallgatott, mert nem jut eszébe a szöveg. Lovi jó ritmusban szólal meg. Ha kell hangosan, ha kell halkan. Vagy csak épp azt az egy fránya szót mondja, ami valahogy nem jön a szájra, de pont abban a pillanatban, amikor még nem zavar, de lehet használni. Lovi a szünetben, a próba előtt, a próba után is gyakorol velük. Elcsattog a lakásukra együtt tanulni. Lovinak tanulási módszerei vannak, testre és egyénre szabottak. Lovi szigorú. Lovi mellett nincs pardon. Lovi névre szóló jegyzeteket készít, piros filccel, rejtélyes Lovi-féle jelekkel ellátva. Ha azt kiteszed az öltöző asztalodra, soha többé nem felejted azt sem, amit hetek óta rendre elrontasz. Lovival lehet kiabálni, lepereg róla, mert tudja, hogy magadra haragszol. Lovi jó néző, fontos a véleménye. Lovinak van humora, boldogan kacag, ha nekünk is van. Ha nem kacag, többnyire baj van.
Lovinál minden van, papírzsebkendő, toll, olló, kis csipesz, nagy radír, zseblámpa, cigaretta, amikor már neked nincs, és a franc tudja mi még. Ha az a valami, ami épp nagyon kell, nem lenne, fél perc múlva megszerzi. Lovi zsonglőr, súgás közben írja a jó mondásokat, kelléket készít, jegyzeteket, hogy mire van még szükség. Hamarosan elintézi.
Lovitól lehet a legjobb ajándékokat kapni a bemutatón. Sokat őrzök. Nemrég a kezembe akadt egy keresztrejtvény, amit maga készített.
Szeretem nézni az előadásokat hátul, a takarásban. Nézem a precíz, begyakorolt munkát, ami a háttérben zajlik. A titkos szokásokat, a rituálékat, amik csakis arra az előadásra jellemzőek. Amiket kimondatlanul is be kell tartani, mert láthatatlan biztonsági hálót szőnek a salto mortale alá. Egyszer a Tótferi előadás alatt megláttam Lovit, ahogy Tölli Jucinak, a (nagyszerű) kellékesnek segít a főtt tésztát egy hurkatöltővel egy csőbe gyömöszölni. Aznap valahogy ragadósabb lett a tészta, és alig akart bejutni a csövön. Iszonyú erővel tuszkolták, de nem ment. Pedig annak végszóra ki kell ömleni a lábosból! (Atyám Teremtőm egyik csodája a Szögén asszonnak, egy csipet tésztából egy nagy fazékkal lesz.) Elmarad a csoda? Kétségbeesetten tuszkolták, és egyszer csak elkapta őket a nevetés, olyan képtelen volt az egész. Néztem a némán rázkódó feketeruhás vállakat, a gyöngyöző homlokukat, aztán arcukon a hihetetlen megkönnyebbülést. Sikerült. Néhány másodperc múlva tovamásztak négykézláb a bábjáték felé.
Tótferi előadások után mindig sokan kérdezték, hogy a tészta, a tészta, az hogy jött ki a lábasból. Nem árultuk el soha. Pedig oly egyszerű az egész: be kell pontosan készíteni a csövet, ami a falon és a vaskályhán keresztül az alul kilyukasztott láboshoz vezet, meg kell főzni a tésztát, ehetőre!, azt pont időben be kell tölteni a hurkatöltőbe, amikor elfogy, fakanállal újra tölteni, hogy ne szakadjon meg a folyamat, mindezt térden és néma kussban. Egy ember nem elég hozzá, ki legyen a másik, a Lovi.
Lovass Ági nemcsak súgó és ügyelő, ő színházi ember. Olyan ember, aki nélkül nem lenne csoda. Megkérdeztem tőle, hogy mit jelent neki az a szó, hogy ambíció. Azt mondta jót jelent, például neki ambíciója, hogy jó súgó legyen. (Ezt mondjuk végképp nem értem, hiszen már régen az.)
Te Lovi! Szerintem ez nem ambíció, hanem késztetés. (Motiváció) Az ember egyik legnagyobb erénye. Belső parancs, amit akkor is követünk, ha nem jár érte dicsőség. Ösztönző erő, ami tettekre sarkall és tökéletességre törekszik. A természet ajándéka. Benned valódi késztetés munkál, és én ezt nagyon sokra tartom.
Vagy lehet, hogy csak te is gyakran nézegetted azt a József Attila töredéket, ami minden osztályteremben ott volt a falon, igaz, hogy csak a második fele?
Ne légy szeles.
Bár a munkádon más keres –
dolgozni csak pontosan, szépen,
ahogy a csillag megy az égen,
úgy érdemes.
József Attila – (Ne légy szeles...)
