Március 6-án ünnepli nyolcvanadik születésnapját Gabriel García Márquez Nobel-díjas kolumbiai író, a Száz év magány című regény szerzője. A banánültetvényeiről híres Aracatacában született. Életének első éveit nagyszüleinél töltötte, nagyapja kalandos párbajokról és izgalmas csatákról, szerelmi kalandokról, nagyanyja babonákról, népi hiedelmekről és szellemekről regélt neki.

A tehetséges gyermekek számára fenntartott jezsuita iskolában, majd a bogotai egyetem jogi karán tanult. Mivel a jog legkevésbé sem érdekelte, olcsó kávéházakban múlatta idejét, olvasott és egyre komolyabban írogatott, majd 1950-ben végleg az újságírás és az irodalom mellett döntött. Első regényét, A söpredéket barátai adatták ki 1954-ben, miközben ő Rómában az olasz filmművészetet tanulmányozta.

Európában barangolva Magyarországot is felkereste, lapjának megszűnte után Párizsban élt, itt született Ezredes úrnak nincs, aki írjon című regénye. 1956-ban hazatért, feleségül vette gyermekkori szerelmét és két fia született. A család szinte állandóan úton volt: Márquez a kubai Prensa Latina hírügynökség munkatársaként Havannában, később New Yorkban, majd Mexikóban dolgozott, itt készült világhírű regénye, a Száz év magány.

Egy nyaralás során érezte meg, hogy végre rátalált saját hangjára és témájára, s 18 hónapig szobájába zárkózva csak írt és dohányzott. Az 1967-ben elkészült regény páratlan sikert aratott, pillanatok alatt szétkapkodták, több tucat nyelvre lefordították, díjak özönével jutalmazták. A Buendía család történetén keresztül egész Kolumbia történelmét felvázoló műben Márquez a csodás, misztikus eseményeket a legköznapibb realizmusba ágyazta, a mesés történésekről úgy számol be, mintha azok a világ legtermészetesebb dolgai lennének, s ezért is tartják a regényt az ún. mágikus realizmus legragyogóbb példájának.

Márquez egy ideig Spanyolországban, majd a hetvenes évek végétől ismét Mexikóban élt, s egyre aktívabban vett részt a közéletben is. Nyíltan vállalt baloldali nézetei és Fidel Castróval fenntartott barátsága miatt hazájában és az Egyesült Államokban nem volt szívesen látott vendég. 1981-ben megkapta a Francia Becsületrendet, ekkor jelent meg az Egy előre bejelentett gyilkosság krónikája című kisregénye, amelyből film is készült. 1982-ben irodalmi Nobel-díjat kapott, s kiadták A guajáva illata című regényét.

Az ezt követő időszakban az írás mellett utazott, tanított és politizált. 1999-ben nyirokcsomórákot diagnosztizáltak nála, ettől kezdve kissé visszavonultabban él. Az írással azonban nem hagyott fel, 2002-ben megjelent memoárja Azért élek, hogy elmeséljem az életemet címmel, 2004-ben pedig a Bánatos kurváim emlékezete című regénye. Több művét is megfilmesítették, a szülei tragikomikus szerelmének és házasságának emléket állító Szerelem a kolera idején című regényéből készült film idén került a magyar nézők elé.