Szerda délután tartották a Millenáris Park Fogadójában a 3. Budapesti Fringe (Frindzs) Fesztivál díjkiosztó ünnepségét.

1947-ben Edinburgh-ban, a Nemzetközi Fesztivál idején, néhány csoport, akik kirekedtek a fesztivál hivatalos programjából, különleges helyszíneket találtak a városban (pincét, padlást, utcasarkot, belső udvart), és „csakazértis” felléptek. Nem üldözték el őket karhatalommal, nem. Sőt! Néhány éven belül a nagy fesztivál rendszeres eseményévé vált, hogy bárki, akiben buzgott a megmutatkozás vágya, megtehette ezt oldalágon. Ez lett a Fringe (rojt, bojt, szegély, perem) Fesztivál, mára a világ legnagyobb kulturális eseménye, több ezer fellépővel és százezernyi nézővel. Hogy mást ne mondjak Hugh Grant és Emma Thompson is egy ilyen fesztiválon tűnt fel. Európa számos nagyvárosában megrendezik és hallj csudát, idén harmadszor a Budapesti Tavaszi Fesztiválnak is van peremfesztiválja, színes bojtja. Hurrá!

Három napon át hömpölyögtek az emberek a Millenáris Park és a Marczibányi tér között, rohantak egyik helyről a másikra, hogy a háromszáz eseményből minél többet lássanak. Felléphet bárki, aki időben jelentkezik. Tényleg bárki. Értelemszerűen a fesztiválnak nem az egyenletes színvonal a legnagyobb erénye, de ez nem is baj. Sőt: ez szórakoztató. És népes zsűri szorgoskodik (néha elcsügged, néha feldobódik), hogy rábukkanjon a jövő Emmáira.

Igazi ünnep ez, a kultúra és a rácsodálkozás ünnepe. Lenyűgöző, hogy az emberben milyen elfojthatatlan és eredendő a játékkedv és szereplési inger. Volt rengeteg zene, minden műfajban, színház és cirkusz, performance és tánc, szólók és együttesek… minden, minden.

A zsűritagok (én magam is) az első nap reggelén megkapták a szorgos szervezőktől (le a kalappal előttük!) a beosztásukat – és a kocka el volt vetve. Egyik helyről a másikra szédültünk, egyik döbbenetből a másik meglepetésbe estünk. Végeláthatatlan hastáncelőadással kezdtem, csilli-villi jelmezekben rázták magukat együtt az ötvenéves hájak és tizenéves szálkák, láttam a mániákus pécsi amatőr színházcsináló Kőrösi Márk előadását, még nem elég jó, de jó lesz, Stanley Stankovskyt (van ám magyar neve is), aki elviselhetetlen nylon-pop alapra operaklasszikusokat röcögtetett elviselhetetlenül (négyen néztük), a Nemkéne zenekart, akik remekül zenéltek, nagy bulit csaptak, díjat is nyertek. A tizenöt éves kislányt, akinek élete vágya, hogy énekes legyen, és azóta is bánom, hogy nem mondtam meg rajongó szüleinek, hogy ha tovább képeztetik amúgy is gyengécske, mutáló hangját, akkor nemhogy énekes nem lesz, de egy életre berekedhet. Ja, vettem lemezt ötven forintért két debreceni érettségiző fiatalembertől, Urbán Bencétől és Milotai Gergőtől, akik hangzatos néven (MYG and Noir) saját számaikat énekelték és zenélték, megkapóan. A lemezt zsűri-társaim elirigyelték, vettem nekik is: borító nélkül harmincért.

Életem szívfájdalma, hogy nem osztottak be Erika és a lányok című produkcióra, ahol Erika lányaival rázta és a Necsi, necsi necsináld emblematikus indulóvá vált a szervezők között. (A koreográfiát azért megtanultam.)

És egyszer csak késtem két percet egy színházi előadásról. Leesett az állam. Két ember játszott – földönfutókat a francia forradalom idején, különös és szellemes darabot, kis híján egész jó. A játszó személyek – Buza Kornél és Döme Zoltán – kivételesen érdekes és megható emberek, elsöprő játékkedvvel, tehetséggel és intelligenciával mesélték el két ember történetét, akik akaratukon kívűl, a véletlenek sorozata által forgatják a történelem kerekét (például feltalálnak egy almaszeletelőt, amit eladnak a piacion egy Guillotine nevű úrnak…). Lázba jöttem, annyira érdekelt az a két ember, aki játszott. Orpheus Theater, a vajdasági Csókáról jöttek, hosszú évek óta csinálnak előadásokat, mikor kivel, attól függ milyen szereplőkre van szükség. Megköszöntem az előadást és megkérdeztem, mivel foglalkoznak az életben. Gyümölcstermesztésben utazunk – szólt a válasz – , ő a sofőr, én vagyok a raktáros.

Nos, kérem, ennyi. Nem kell ezt a művészet-dolgot misztifikálni. Kedv, erő és valódi mondandó. Különdíjat nyertek, az előadás pedig Szalay Szabó Istvánnak köszönhetően látható lesz a Sirályban. Jöjjenek el. Lehet tőlük tanulni.

Köszönjük a Frindzset a Tavaszi Fesztiválnak, és szívből gratulálunk a díjazottaknak. Jövőre jöjjenek minél többen, fellépni vagy nézni, egyre megy. És ez az egy, ez valami tiszta, egyértelmű és jó dolog. E téren pedig sajnos manapság nem vagyunk elkényeztetve.