Hosszan tartó, súlyos betegség után kedden reggel elhunyt Antal Imre, a hazai televíziózás egyik emblematikus arca, az ország egyik nagy nevettetője, a Szeszélyes évszakok műsorvezetője, aki egyúttal több filmben is szerepelt.

Televíziós pályafutása 1965-ben indult a Könnyű-e együtt élni veled című műsorban állt először kamera elé, majd a Köszöntő és a Halló fiúk! Halló lányok! című ifjúsági programot is ő vezette. Felívelő zenei pályafutásának 1970 körül egy ritka betegség vetett véget, melynek során jobb kezének ujjai elnehezedtek. 1972-től csak a televízióban dolgozott. A műsorok mellett több népszerű tévéjátékban, sorozatban is játszott, ezek közül talán a Bors lett a legismertebb. 27 évvel ezelőtt, 1981-ben lett a magyar televíziózásban korszakhatárt jelentő szórakoztató műsor, a Szeszélyes évszakok arca, mely 2003-ban jutott el 175. adásához.
Az 1984-ben Erkel-díjjal kitüntetett érdemes művésznek két könyve is megjelent, az 1991-es, majd 11 évvel később újra kiadott Pami, 1998-ban pedig egy viccgyűjtemény. Ismerősei szerint szeretett édesanyja halála után egyre lelki- és egészségi állapota rohamosan leromlott, trombózist kapott, majd orrát is meg kellett műteni. Az utóbbi években rákos megbetegedéssel küzdött, a hírek szerint a kezeléseket sem vette kellő komolysággal. Április 15-én diadalmaskodott felette a betegség.