A Föld nemsokára elpusztul, a munka nagyját elvégeztük, szinte már semmi dolgunk sincs, akár egy kávét is kérhetünk. Ez a dolog általánosan szomorúnak lett beállítva, de nem vagyunk emberek, ha ezt a művet, mely boltozatként már csak a zárókő berakására vár, nem próbáljuk fanyarul és tényszerűen nézni. Nem érdemes másként.
Ne igyekezzünk visszacsinálni, amit már vérrel-verejtékkel, gyárakkal és szemeteléssel megcsináltunk. Ha léteznek az embernek művei, akkor a Föld kigolyózása ugyanolyan rendű és rangú művünk, mint a piramisok. Az előjelet, hogy ti. plusz vagy mínusz, hogy egy szép vagy csúnya mű, ne igyekezzünk mi kirakni a mű elé, hiszen mi vagyunk az alkotók. Miért fáj nekünk, logikai talapzaton álló szellemi lénynek, ha eggyel több vagy kevesebb lakható bolygó köröz majd a Nap körül - ha nem lenne, vajon éreznénk-e a hiányát? Ez az egész nemzetköziegyezményesdi, szelektívhulladékgyűjtésesdi semmi másra nem jó, mint hogy hosszabb ideig ki lehessen tartani a pánikot, több újságot el lehessen adni vele és mind tovább lehessen műanyag tokba pattintott dvd-ket árulni vonatkozó tárgyban.
Nézzünk már egyszer magasabbról mindent. Unalmas ez a provinciális szemlélet. Egy bolygó, na és? Hogy mi történetesen itt lakunk? Ja, hogy ezért baj? Ez maga a bolygóközi provincialitás. Nos, akkor jön a kérdés: másodrangú természeti lények vagyunk-e ettől a pusztítástól. Szerintem semmiképp. Csak mi voltunk, vagyunk a többi közt a leleményesebbek, erősebbek, csodálatosabbak. Alkalmasabbak vagyunk a bolygó kicsinálására, mint mondjuk a jegesmedvék. De ne legyen kétségünk: ha ők lennének leleményesebbek, erősebbek, génjeikben simulékonyabbak, akkor ők hajtanák végre a művet.
Igen, természeti lények vagyunk az ismert (provinciálisan értelmezett) természet elpusztításával is. A liba például úgy fossa tele a neki szánt területet, hogy azon egy évig nem nő semmi. A kárókatona is miket művel? Az oroszlán akkor is megenné az antilopot, ha az volna az utolsó példány a Földön. Kevésbé természeti lények ők? Nem, ez eszünkbe sem jut. Nem gyanús? Természeti lények vagyunk az ismert természet elpusztításával is - már csak azért ne fogjuk ezt fel tragédiának, mert rajtunk kívül nem fogja fel annak senki. Pánikunk önsajnálati pánik: minden ember elérzékenyül a gondolatra, hogy miután meghal, a következő nyáron új slágerek lesznek, új olimpiai bajnokok, új szabású ruhák és áramvonalasabb autók. Ettől félünk. Félünk elképzelni, hogy nélkülünk is ugyanúgy megy tovább minden. Pedig miért ne menne?
Csak az történt, ami lehetséges volt, semmi több. Ez a természet csodája. Útjai vannak, és a lehetséges utak egyikén az innováció lépked. Az univerzum fejlődésének ugyanúgy része, a többivel egyenrangú szakasza az, amit mi tettünk. Nekünk ez volt a természetes utunk, és a nagyján túlvagyunk.
Sokkal nemesebbek és csodálatosabbak vagyunk, mint amilyennek gondoljuk magunkat. A napszéllel, a Hold járásával, az üstökösökkel és a Jupiter rajzaival tökéletesen azonos jelentőségű jelenség vagyunk/voltunk az Univerzum történetében, mert mindörökre a mi nevünkhöz kapcsolódik a tapasztalás, hogy lehetséges egy égitestnek saját magát elpusztítania. Örülhetnénk inkább, hogy a semmiből pár tízezer év alatt véghezvittük ezt az egész Univerzumban párját ritkító művet. Ezzel a megmentősdi iparral viszont azt mondjuk: nem, nem univerzális aktusra képes lények vagyunk, hanem pondrók, és kapjuk össze magunkat, hogy még tovább azok lehessünk.
Hát nem szép egyszerűen csak bejárni azt az utat, amit be kell? Beteljesíteni a tehetségünket? Mi fog fájni száz év múlva annak a húszmilliárd, olaj-, víz- és élelemínséggel küzdő utódunknak? Kiismerik a saját koruk szabályait, abban fognak élni, az lesz nekik természetes, és annál a ma rémesnek gondolt, de nekik belakott helyzetnél sokkal jobban fogja őket dühíteni, ha egy kedden beszakad a körmük. A legutolsó embernek is meglesz a saját élete, az örömei és a bánatai. Nem azon fogja törni a fejét, hogy ő az utolsó. Csak szeretnénk. Az utolsó antilop sem attól szomorú, hogy ő az utolsó, hanem hogy megeszi az oroszlán.
Ezért gondolom, hogy nem kell életeket föltenni a Föld megmentésére. Hát nem mindegy minden? Viseljük magunkat tisztességesen, élvezzük a maradékot, aztán jól van.
