Több mint egy éve csúszik a premier, most itt van, de bár ne lenne. A kis Vuk nem aranyos, nem szellemes, nem vicces, nem izgalmas, és egyáltalán, szinte semmi jót nem lehet róla elmondani. Talán hihetetlen, de ennyire rossz filmet tényleg nagyon ritkán engednek be a mozikba.

Annak idején a magyar rajzfilmgyártást éppúgy világszínvonalúként emlegették, mint a magyar szinkront, méghozzá teljes joggal: Dargay Attila klasszikusa, az 1981-es Vuk talán a legkitűnőbb példa erre. Nem véletlenül nőttek fel generációk a Fekete István-regény animált változatán, és nem véletlenül fújja kívülről máig legalább 8 millió 543 ezer ember az egészet úgy, ahogy van, főcímzenével, tokkal-vonóval együtt. A kérdés persze az, lehet-e úgy folytatni egy ilyen iskolateremtő klasszikust, hogy az ne okozzon óhatatlanul csalódást, a válasz pedig csakis egy kórusban elkántált „neeeeem” lehet. Akadnak persze olyan vállalkozó szellemű filmkészítők, akiket nem riaszt vissza a nagy előd árnyéka: Ternovszky Béla sem bírta ki, hogy ne folytassa a Macskafogót, pedig mindenkinek jobbat tett volna vele, és Gát György is úgy gondolta, hogy Vukról is le lehetne nyúzni még egy bőrt. Védhető álláspont, ami elsődlegesen nyilván nem is feltétlenül művészi indíttatású – a végeredményből lehetett volna egy közepes, semmilyen mozi, vagy rosszabb esetben egy szimplán gyenge, A kis Vuk azonban még akkor is mélyen alulmúl minden mércét, ha bekalkuláljuk, hogy a készítők mekkora fába vágták a fejszéjüket.


Ez a film ugyanis nem pusztán rossz, hanem egyenesen értékelhetetlen. Sok filmre rámondjuk, hogy kínszenvedés végignézni, de A kis Vukot tényleg az. Nem is látom értelmét feleslegesen szaporítani a szót vagy kímélni az alkotókat, ugyanis úgy rossz az egész, ahogy van. Tele a padlás értelmetlen, felesleges és elbaltázott folytatásokkal, de ennyire ostoba, céltalan, koncepciótlan és pocsékul kivitelezett alkotás (bár erre a filmre inkább a tákolmány jelző illene) régóta nem került a magyar mozikba. És ez nem túlzás, nem rosszindulat, A kis Vuk tényleg ennyire szörnyű.

Reklámrókák

Először is vegyük a látványvilágot, amiről már az első trailerek alapján is sejteni lehetett, hogy problémás lesz, és sajnos a végső verzió sem okoz kellemes meglepetést. Lehetne itt is eufémizálni, de felesleges: kivitelezését tekintve az egész film körülbelül 10-15 évvel ezelőtti számítógépes játékok vagy egyes komputeranimált tévéreklámok szintjén mozog. A figurák önmagukban még akár aranyosak is lehetnének, elvégre meserókát meg mesenyuszit elég nehéz rondává fabrikálni, a kivitelezés azonban annyira csapnivaló, hogy az embernek egyetlen kósza pillanatra sincs kedve elmosolyodni az erdő állatain, pedig a rokonszenvesen dagadt vaddisznótól a kerekfejű pocokig itt van mindenki, aki csak benépesíti hazánk természetvédelmi területeit. A mozgások bénák és elnagyoltak, aprólékosságnak nyoma sincs, érdemes megfigyelni például, amikor egy-egy figura teszem azt előjön a bokorból (illetve dehogy érdemes, felejtse is el mindenki az egészet).

Miután az ember szeme 15-20 perc alatt ráállt a külcsínre, és befejezte a fogszívogatást azon, hogy ezzel a produkcióval 2008-ban valaki halálosan komolyan ki mert állni a nyilvánosság elé, sajnos a sztori és a forgatókönyv fogyatékosságain kezd el bosszankodni. Az alapötleteket ifj. Fekete István Vuk és a simabőrűek című könyve szolgáltatta, amit szégyen, nem szégyen, jelen írás szerzőjének nem volt szerencséje olvasni, de a látottak finoman fogalmazva sem hozták meg a kedvét ahhoz, hogy előtúrja valamelyik könyvesbolt polcairól. Itt van Vuk, a nagy vadász, meg a csemetéje, Kis Vuk, őket sok más társukkal egyetemben megsebesíti / fogságba ejti egy elvetemült cirkuszos banda, amit egy vöröshajú, környezetét ostorral és műkézzel terrorizáló domina vezet, aztán belekeveredik a történetbe egy science fiction filmekbe illő tolószéken közlekedő fiatal fiú is a hallókészülékes kutyájával, és jön a bonyodalom. A cselekmény váza sajnos olyan szinten mozog, mintha csak egy jobb képességű 8-9 éves iskolást kértek volna meg, hogy írjon valamit, amiben jófej állatok vannak meg szemétláda cirkuszosok: nemcsak gyenge, unalmas és erőltetett, de néhol követhetetlen is, tele funkciótlan, viccesnek szánt, de legfeljebb kínos és szánalmas betétekkel.

Persze elsődlegesen minden rajzfilmet a karakterek adnak el, így akár felül is emelkednék a silány történeten, ha lenne akár egyetlen olyan figura is a vásznon, akivel lehet azonosulni, akit lehet kedvelni. De ilyen sincs: a két Vuk két egyéniség nélküli, dögunalmas róka, a negatív figurák pusztán szellemi fogyatékosra lettek belőve, a tolószékes kissrác kinézetre olyan, mint Chucky a Gyermekjátékok című emlékezetes C-kategóriás horrorból, ami helyből ki is nyírja, a Ganxsta Zolee hangján rappelő varjút pedig nyilván kikacsintósan jópofának szánták a leleményes készítők, de ez a próbálkozásuk is kudarcba fulladt. A mellékszereplők totálisan súlytalanok, az orvos apukától kezdve a kígyós bottal hipnotizáló cirkuszigazgatón keresztül egészen a Szaddám Huszein-fizimiskájú erdészbácsiig. A bolha ugyan aranyos lenne, de ő csak pár másodpercre tűnik fel - ha hosszabb ideig szerepelne, alighanem ugyanolyan idegesítővé alakítanák, mint társait. A szinkronhangok között is hiába találunk olyan nagyágyúkat, mint Gálvölgyi János, Kulka János vagy Bodrogi Gyula, a helyzetet sajnos ők sem képesek orvosolni.

Talán kevés, de az sem látszik

A költségvetés a hivatalos adatok szerint 1,4 milliárd forintra rúgott – jó demagógként tegyük is hozzá rögvest: ennek 16 százalékát a magyar állam finanszírozta – , ami érthető módon közelében sem jár egy amerikai CGI szuperprodukció büdzséjének (a L’ecsó például 150 millió dollárba került, ami testvérek között is 24 milliárd forint körül mozog), de ha esetleg ezen múlik a minőség, minek kell belevágni? Külföldön ugyanis úgy röhögik majd körbe A kis Vukot a szakácspatkány meg a szörfös pingvinek után, mint annak a rendje. Itthon legfeljebb személyes sértésként lehet értékelni ezt a 80 percet, én is szándékosan nem emlegettem közben az eredeti Vukot, a két filmet ugyanis még egy mondatban szerepeltetni is legfeljebb Dargay Attila felé intézett sűrű bocsánatkérések közepette szabad.

Most mondhatnám, hogy aki azt hiszi, rosszindulatú vagyok, az nézze meg A kis Vukot és döntsön maga, de eszemben sincs ilyesmire biztatni bárkit is. Aki csak tudja, messziről kerülje el ezt a förmedvényt, aki pedig volt olyan balga és megnézte, az gyorsan rakja be a DVD-lejátszóba az eredetit, és nyugtázza elégedetten, hogy legalább annak az emlékét nem sikerült tönkrevágni A kis Vukkal.