Esterházy Péter ügyes centerhalf, jó ritmusban szervezi a játékot, adogat, hoz helyzetbe másokat, és jó ritmusban jelenteti meg könyveit. Miközben sorra jönnek ki újra régi munkái, az Utazás a tizenhatos mélyére (2006) „focikönyve” és a Rubens és a nemeuklideszi asszonyok (2006) című „három dramolettje” után új kötettel örvendeztette meg olvasóit. Semmi művészet mindegyik korábbi művére hasonít, de valójában egyikre sem.
A Semmi művészet részben Esterházy édesanyjáról szól, de csak részben, valamennyire orosz anyácskánkról is szól, akinek mi csak mostoha gyermekei voltunk 1948 és 1990 között, aztán megtagadtuk őt. Költözzön el tőlünk anyám, vigye az SS-20-ait, igen, nem tudunk már magával együtt élni ebben a timföldben és hazugságban gazdag hazában.
Magunkra maradtunk hát, itt van a nyakunkon május első vasárnapja, az anyák napja, a következő héten pedig a győzelem napját ünneplik a Vörös téren – egymásra épülnek napok, hetek, de egymásra épülnek az apák könyvei (Harmonia Celestis 2000, Javított kiadás 2002) is. És most itt az anya könyve, a halál könyve, a remény könyve. A reményé mindig az utolsó szó.
Esterházy sokszor hivatkozik a máshol már jobban megírt történeteire, mégis, e könyv az eddig el nem mondott meséit tartalmazza, a Termelési-regény, a Kis Magyar Pornográfia, a Harmonia cælestis, a Javított kiadás, az Utazás a tizenhatos mélyére című könyvek kimaradt történeteit tereli össze. A művelethez segítségül hívja édesanyját, Puskást, orosz anyácskánkat, mindenkit, aki ezen a 93.000 négyzetméteres focipályán játszott, kispadon ült, vagy éppen a sípot fújta.
Bár Esterázy minden előkunkorodó szálat elvarr, mégis kissé elmosódott a pálya mészcsíkja. Egyszer csak elkezdődik a meccs, repül a labda, ki tudja hol áll meg.
A díszpáholyban a VIP vendég a csodálatos anya, furcsa turbánjával, néha ő kommentálja a meccset, néha az apa, néha az idegenbe szakadt családtagok, a legtöbbször azok, akik játszanak is.
A Semmi művészet a családi legendárium el nem mesélt, számozott mondatait tartalmazza, de ez cseppet sem von le a mű élvezeti értékéből. A Rejtő – és Petőfi allúziók és a közéleti zsánerszövegek csökkentik a publicisztika és a regény-jelleg közti fesztávolságot, de a szerző a korszakkaraktert a legteljesebben visszaadó gyönyörű mondatokkal, izgalmas önreflexív értelmezésekkel, finom történetekkel és egész pályás poétikai mozgósítással kárpótol minket.
