Negyven évvel ezelőtt mutatták be a Broadway-en a Hairt, ami akkor óriási felháborodást váltott ki sokakból. A darab, mely generációk kedvencévé vált a bemutató után, azóta számtalan megfogalmazásban született újjá.
A Hair-nek voltak pinceszínházszerű előzményei, az "igazi" mégiscsak az volt, amikor 1968. április 29-én a Broawdway Biltmore színházában a nézők a vízöntő korában találták magukat.
A szerzői által törzsi, szerelmi rockmusicalnek nevezett darab zenéjét az idén 80 esztendős Galt McDermot szerezte. A versek, dalszövegek James Rado és Gerome Ragni fejében születtek meg. (Ragni 1991-ben meghalt, Rado 76 esztendős az idén.) A két alkotó szerepelt a bemutató előadásokon is. A rockmusical rendezője Tom O'Horgan volt, aki nagyszerű produkciójával számos szakmai elismerést és díjat kapott.
A Hairt New York után még abban az évben bemutatták Londonban, majd Európában és az egész világban.
A darab a legújabb generáció számára a Milos Forman rendezésében készült filmmel vált ismertté. A film kihangsúlyozta a szerzők által megfogalmazott üzenetet, ezután pedig gyorsan eljutott a magyar mozikba is. Milos Forman Ceasar-díjas mozijában Treat Williams Berger, illetve John Savage Bukowski lenyűgöző alakítása emlékezetes mindenki számára, de nemcsak ők, hanem az összes "mellékszereplők" is.
A zene tükrözte az eredeti bemutató óta eltelt tíz év ízlésbeli változásait, egyes dalok kicsit megváltoztak, s újak is születtek. Összességében dinamikusabb, rockosabb lett a zene.
A Hair központi témája az volt, hogyan és miként lehet szembeszállni a vietnami háborúval, az azt elindító politikával. A rockmusical hősei öltözködésükben, hajviseletükben távol kerültek a "hagyományos" amerikai értékrendtől, ők voltak azok a bizonyos hippik, mind drogélvezetükkel és az általuk hirdetett szabadságukkal.
A Broadway közönsége 1750 előadást láthatott a Hairből, Londonban pedig kis híján kétezer alkalommal láthatták. A Hair 1969-ben elnyerte a legjobb musical Grammy-díját. Nagy sikere volt a darabnak Magyarországon is, először a Rockszínház mutatta be 1985-ben.