Hétvégén tartották meg az első Fashion Trend Kiállítást a Király utcában, a Vam Design Centerben. Lassan beinduló buli és plexi-ruhák egy bágyadt péntek délután.
Nézd már, milyen dagadt! - súgta oda nekem a kifutóra becsámpázó, vasággyal negyven kilós hölgyeményre a nem
Jó jó, persze, savanyú a szőlő. De ez a divatszakma - dolog nekem akkor is mindig valami nagyon távolit, érthetetlent, „kreáltat” jelentett. És most itt van, íme, nem is messze, a Király utcában, tálcán a magyar trendi tervezők, ismerjük hát meg közelebbről.
Sipos Andreának és Zsoldos Vandának, a projekt két irányítójának mintául a milánói vagy párizsi divathét szolgált.
Milánóban éltek évekig, ott végezték az egyetemet, ahol többek között divatmarketinget is tanultak. A diplomaszerzés után jöttek vissza Magyarországra, és miután azt gondolták, a magyarok förtelmesen öltözködnek, megszületett a program ötlete. Ebben nagy szerpet játszott az is, hogy Vincze Miklós, a VAM Design Center ügyvezetőjének tervei között már régóta szerepelt az ötlet, hogy a milánói vagy párizsi divathét mintájára Magyarországon is létrehozzon egy hasonló, nagy „divatünnepet”. Az első budapesti FASHION TREND a fogyasztási szokások változásával a divatpiacot is segíteni hivatott átpozicionálni.
A rendezvény programfüzetét olvasgatva azon tűnődök, ki az, aki a 2500 forintos napijegyet megvásárolva déltől éjfélig talál magának elfoglaltságot a VAM Desing Centerben. Merthogy persze, sok jó dolog történik: tánc performance, természetesen sok-sok divatbemutató, előadások a divat pszichológiájáról. Kérdés, hogy vajon a pornép mindebből mit profitál.
Nagyon tág ugyebár a művészet fogalomköre: A BME alkotóhét díjnyertes munkáiból összeválogatott bemutatón én igazán mindent megpróbáltam. De könyörgöm. Lehet ezt művészetnek vagy haute cuture-nek, akárminek hívni, a tények mégiscsak tények: a fejre erősített ikea-lámpabúra, a test köré csavart plexi vagy a mellbimbókra erősített ásványvizespalack nekem semmit, de semmit nem mond. Bocsánat.
Nemcsak éhezni egész nap
Ezzel ellentétben örömmel néztem Arabel divatbemutatóját: Hordható, szinte már-már zavarbaejtően mindennapi (ejnye, de snassz) ruhakölteményei engem sokkal inkább elkápráztattak, mint bármelyik fémrács vagy villanykörte.
„A szakmának is fel kell fedeznie hogy létezik a „piac” kifejezés - mondja nekem, mikor a bemutató után megállítom a folyosón.
„Én közgazdász vagyok, és úgy kell szépet alkotni - mivel ez ipar- nem képzőművészet- hogy hordható legyen, mivel a ruha erről szól. Az, hogy valami hordható, nem azt jelenti, hogy nem képvisel művészi értéket. A kettőt ötvözni kell, a szakmától is elég jó visszajelzéseket kaptam”.
Arabelnél arról érdeklődöm, kapok –e az én méretemben is ruhát nála:
„Én sem vagyok nádszál karcsú, tehát olyan ruhákat tervezek amiket én is felvennék. 34-től 42-ig mérettel gondolok azokra is, akik szeretnek élni is, nemcsak egész nap éhezni.”
A három napos rendezvényen rengeteg program szerepelt: Kenguru saját bemutatója, Ticci vagy Makány Márta ruhái. Azt gondolom, a szervezők a teljesség igénye nélkül szervezték a rendezvényt, azt viszont el kell ismerni, a fiatal, kezdő tehetségekek, mint például Arabel- ez valóban egy kiugrási lehetőség volt, és picit közelebb kerültünk ehhez a színes, magasfaszültségű, különc világhoz.
Jó az ötlet, szépek a ruhák, trendi a helyszín - nekem valami mégis hiányzott. Talán a milánói spiritusz - merthogy attól még nagyon messze vagyunk.
