A Kerge ABC kiadói ötlet volt, vagy valamelyik szerző egyszer csak felvetette a témát a Magvetőnek?

A könyv a Csimotások, vagyis a Csimota könyvkiadó szerkesztői, Edinger Katalin és Csányi Dóra ötlete volt, és mivel már dolgoztam nekik (László Noémivel és Jónás Tamással írtuk a Formák a tubusból verseit), örömmel fogadtam a Magvetővel közös ábécéskönyv ötletét. Éppen időben jött a felkérés, mert a nagyobbik fiam pontosan hat éves, úgyhogy neki nemcsak lapozgatni való ez a könyv, de lassanként már olvasgatni is.

Varró és Tóth Krisztina már írt vicces gyerekverseket. Neked is volt néhány, kaptál is Vackor-díjat, de szerzőtársaid már több gyerekversre emlékeztető szöveget írtak. Könnyű volt megtalálnod azt a bizonyos gyermeki hangot?

Nem a gyermeki hangot kerestem, hanem a játékosságot élveztem – ritkán engedem meg magamnak az ilyesmit a saját köteteimben. Minden gyerekeknek is szóló versemet alkalom szülte: leginkább a fiaimnak íródtak (pl. öltöztető- vagy kézmosó-dalok), vagy pedig felkérésre íródtak. Nagy rajongója vagyok Weöres Rongyszőnyegének és Szabó Lőrinc Lócijának, de Tamkó Sirató Károly gyerekverseiből is sokat szeretek – ilyen verseket lenne jó írni, remélem, fogok is még.

Hogy osztottátok fel egymás között, hogy ki melyik állatot írja? Volt olyan, hogy közben csereberéltetek?

Mivel ez sok emberes munka volt - a remek illusztrátorokra is tekintettel kellett lennünk a megírás sebességénél -, nemigen volt mód egyeztetésekre. Az ötletgazdák javasolták a betűket és az állatokat is, de abban szabad kezet kaptunk, hogy ha egy állat nem tetszik, kicserélhessük – én éltem is ezzel a lehetőséggel néhány esetben.

Volt olyan állat, melyet szerettétek volna, ha a könyvbe kerül, de aztán kimaradt?

Én mindent beletettem, amit szerettem volna – de persze így utólag volnának még ötleteim.

A Dzseládát például Tóth Krisztina is megírta az Állatságok című könyvében. Olvastad mielőtt a saját versedet megírtad volna?

Még azelőtt kész lettem a saját versadagommal, mielőtt az Állatságok megjelent volna, úgyhogy, bár olvastam belőle korábban, éppen ezt a verset nem ismertem. Szerencsére, mondom, mert azóta az Állatságok nagy sláger nálunk. Ha ismertem volna, nyilván nem került volna bele a Krisztáéval azonos, eléggé evidens „dzseláda-saláta” rím, hiszen a költők igen kényesek az ilyesmire. A dzseláda egyébként is trükkös egy állat, mert hogy más állat dzs-vel tudtommal nincsen – egyébként szívesen kicseréltem volna, mert valahogy nem akaródzott egy számomra ismeretlen majomféléről írni. Ráadásul a dzs-t mint betűt nem is tanultam annak idején első osztályban az ábécében. Bosszúból egy másik dzs-s szót, a „dzsem”-et is belecsempésztem a versbe, és amikor később Kriszta dz-betűs versét olvastam (nincs is dz-vel állat!), megelégedve láttam, hogy neki meg a „madzag” tekeredett be a versébe hasonló okokból.

Könnyen ment az írás? Volt, hogy sokat törted a fejed egyik-másik szövegen?

Eleinte úgy volt, hogy nagyon szorít a határidő, én tehát egy lendületből, viszonylag rövid idő alatt írtam meg a szövegeket. Aztán a sok-sok kiadói egyeztetés, miegyéb miatt csúszott az egész, de akkor már nem tudtam érdemben hozzányúlni – itt-ott piszkálgattam ugyan, de csak egy esetben, a nandunál történt meg, hogy az utolsó pillanatban egy teljes verset kicseréltem, mert nem illett a képhez. Az illusztrátorok csodálatos munkát végeztek egyébként, ez a nandu-fotó volt az egyetlen, ami egész más képet hívott elő belőlem, mint amire eredetileg gondoltam.

Volt, hogy ihletért tanulmányoztad egyik-másik állatot élőben, vagy utána olvastál?

Na, a nandunak például igen. Jó sokáig nézegettem képen is, mégsem jutott eszembe semmi – fura, szőrösnek tetsző, párásan buta szemű madár, nem sok jót tudok mondani róla – bár az iszonyúan tetszett, hogy egyedül a hím kotlik! Ezt külön nem emlegettem a versben, de aki ismeri a nandut, rájöhet, hogy miről van szó. De talán inkább a narvált kellett volna választanom, az viszont nincs az állatkertben... Egyébként sokat járunk oda, bérletem is van – de ezeknek a verseknek körülbelül annyi köze van a konkrét állatokhoz, mint Devecseri Gábor szereplőinek az Állatkerti útmutatóban.

Kényszer szülte megoldás volt képzelt lényekkel, például űregérrel kipótolni a könyvet, vagy a koncepció része volt? Az Űregér verset az Egér a Marson Esti mese inspirálta?

A koncepció legyőzte a kényszert. Én a legjobban az állatkitalálást élveztem – hármat találtam ki: a lyukrágót - szörnyen ijesztőnek képzelem, rengeteg foggal - , a xinxist meg az únót. Az űregeret Dani találta ki. Lelkesen vártam, hogy mit szólnak képzelt lényeinkhez az illusztrátorok.

Kedvet kaptál esetleg ahhoz, hogy további gyerekverseket írj, és aztán ezeket kötetbe rendezd?

Messze vagyok én még egy kötettől. Verses mesét nagyon szeretnék írni egyszer, és írni fogok gyerekverseket is, amíg van rá igényük a gyermekeimnek, és amíg élvezem, aztán vagy lesz belőle könyv, vagy nem. Legalább olyan vicces gyerekverset írni, mint, mondjuk, limericket – csak még annál is nehezebb.

Honnan jött a képzelt lény, a xinxis ötlete? Pont olyannak képzelted el, amilyennek a grafikus aztán megrajzolta?

Talán egy kicsit kínaibbnak képzeltem – de valóban félig kutya, félig macska lénynek gondoltam el, az ihletadó egy valódi macska volt, egy hatalmas, tarka állat, amelyik a kilincsekre ugrálva nyitogatta ki az ajtókat, hogy aztán vadul követelje a reggelit. Körülbelül olyan kövér volt, mint a képen látható lila és pöttyös és jópofa állatka.

Gyermekeiden tesztelted már a verseket? Mit szóltak hozzájuk?

A tesztelés nem könnyű – az az igazán jó, amikor eleve nekik írok, azaz mondogatok verseket, amelyeket később dolgozok ki, vagy ha együtt írunk valamit. A felkérésre, koncepcióra írt szövegeket ugyan mindig elolvasom nekik, de igazán felszabadultan csak akkor tudom mutogatni, amikor már a könyv is megvan – illetve már a levonatokkal is eldicsekszem, mert ha kép is van, sokkal jobban fogják a szöveget, ilyenkor tényleg nagyon szokták szeretni, és megvan az az előnye is, hogy a saját szövegek mellé mások verseit is felolvashatom, így kevésbé van teszt-jellege a dolognak.