A tea jó dolog, szépen párolog, és illatos az illata – osztotta meg velünk tapasztalatait a KFT a nyolcvanas évek elején, amikor még összekaristolt, műanyag pohárból szürcsöltük a citrompótlós Garzont, amit a napköziben a körözöttes kenyér mellé adtak. Azóta kialakult Budapest teaillatú csakravonala is, mely a hatodik kerüli Jókai utcában húzódik.
Nálunk nem alakultak ki a teafogyasztás rituáléi, nincs igazi teakultúránk, legalább is abban az értelemben nincs, ahogy a japánok költik el teájukat, a tízórás teaszertartások keretében. Kiss Mariann viszont úgy gondolta, hogy eddig és ne tovább, majd megjelentette a Teakalauz című kétkötetes munkáját, ami hiányt pótló olvasmány, annak fényében különösen az, hogy a tea a Föld második legtöbbet fogyasztott itala.Az első kötetben a növény termesztését, feldolgozását, kereskedelmét a teázás kultúrtörténetét ismerhetjük meg, míg a második kötet a teázás praktikus gyakorlatához ad hasznos útmutatókat. A teát a földön 2.5 millió hektáron termesztik, és az ital népszerűsége egyre csak nő, nem mindegy hogy ínyenc módon fogyasztjuk, vagy csak két értekezlet között italunkra sem pillantva foltozzuk össze a kiprintelt jegyzeteinket.
A könyv megismertet bennünket a teaföldrajzzal, a legismertebb teafajták közötti különbségekkel, illetve a különböző teázási szokásokkal, sőt teával összefüggő ételrecepteket is olvashatunk.
Szerencsére Kiss Mariann munkája nem azokra a food-stylist ámokfutásokra emlékeztet, melyekben a szép fotókon kívül jórészt felhizlalt képaláírásokat olvashatunk. A Teakalauz gazdagon illusztrált könyv jók a kép-szöveg arányai, de a meghitt, emelkedett szöveg nem nélkülözi a humort sem: utolsó fejezetében tea filterből poháralátétet hajtogathatunk.
Most pedig menjünk, forraljunk vizet, és Kiss Mariann szakértői útmutatásai után fogadjuk meg a KFT tanácsait is: „… minden egyszerű, a forró tea nagyszerű, ha nem ázott sokat a vízben a teafű."