A soulzene nagy bohóca, mutatványosa, a műfaj nagyapja - és ki tudja még hány jelzővel illethető James Brown, a fekete műfaj egyik legnagyobb egyénisége. Pályafutása során nem kevesebb mint 116 (!) dala került fel a rhythm and blues listára, 18 közülük első helyezett volt. Csupán Elvis Presley volt képes őt megelőzni a minden idők összes listás lemezét számítva. James Brown most ünnepelhetné legalább a hetvenötödik, de a források jelentős része szerint a nyolcvanadik születésnapját.
Mi tagadás, volt nála szimpatikusabb előadó, nem lehet mondani, hogy szerénységéért szerették. Etekintetben nem hasonlítható Aretha Franklinhez vagy Otis Reddinghez, akik pedig szintén sokat tettek e műfajért. Se szeri, se száma öntömjénező megnyilatkozásainak - saját szavai szerint ő volt az első számú "soultestvér", de a "soul nagypapája" is. Azt mondogatta, hogy ő a könnyű műfaj legkeményebben dolgozó zenésze. Ezzel alighanem egyet is lehet érteni, s azzal is, hogy a 20. század egyik leghatásosabb előadója.
Borzasztó szegénységben teltek gyermekévei, ezzel is magyarázható, hogy hamar összeütközésbe került a törvénnyel, s megismerhette a börtönéletet.
Az ötvenes évek elején robbant be a szórakoztatóiparba. Először a Bobby Bird Gospel Starlighter nevű együttesének lett a tagja. Az ötvenes évek derekán a Please, Please, Please című dalával már a Billboard listájára került, majd ötven esztendővel ezelőtt a Try Me-vel listát vezetett.
A hatvanas évek elejétől fergeteges siker minden albuma, s "ölték" egymást az emberek, hogy bejuthassanak koncertjeire. A Live at Apollo koncertje élőben és lemezen is felülmúlhatatlan. Ki ne ismerné az I Got You (I Feel Good), a Papa's Got a Brand New Bag, valamint az It's A Man's World című dalait?
A hetvenes évek elején a sok millió példányban elkelt Sex Machine, az évtized végén a Solid Gold volt a szenzáció lemezei közül. A nyolcvanas években is jól bírta magát - 1984-ben a Federal Years és a Universal James volt a legtöbbet emlegetett albuma.
A hetvenes évektől a rhythm and blues a funky és a diszkó ritmusaival egészült ki - kétségtelenül zenéjének értékét a diszkó nem emelte. Ennek ellenére a közönség nem tágított mellőle. Nem csoda, hiszen önmagát és hallgatóságát is őrületbe kergette. Táncosok, háttérénekesek és egyéb kellékesek színesítették a produkciót.
Kétszer lépett fel Budapesten a kilencvenes években; főként az első koncertje a régi BS-ben felejthetetlen emlék magyar rajongói számára. Szerepelt a Let,s The Good Times Roll (Régi idők rockzenéje) című koncertfilmben, amelyet Magyarországon is bemutattak.
Több száz albuma jelent meg, az új évezredben is készített új dalokat tartalmazó lemezt. Ha valamit kudarcként élhetett meg, az, hogy a gazdag pályája során csak három Grammy-díjat kapott. Bekerült viszont - még az elsők között - a rock and roll halhatatlanjainak dicsőségcsarnokába.
