Immáron 18. alkalommal került megrendezésre idén tavasszal a Mediawave fesztivál Győr városában. Az alpolgármester hivatalosan is nagykorúvá nyilvánította a péntek esti záróünnepélyen a rendezvényt, ugyanakkor Báron György filmrendező kijelentette: a Mediawave nem hajlandó felnőni, és ez így is van jól.

Az álmos kezdet

Ebben az évben is számtalan érdeklődőt vonzott a fesztivál Győrbe, és a kisebb csoportokban csellengő Mediawave-turistákat könnyű volt felismerni arról, a fesztivál kiadványát kezükben szorongatva kóvályogtak a belvárosi utcákon. A délelőttök általában álmosan kezdődtek, csak néhányan lézengtek a különböző workshopokon, és a műhelymunkák iránt kevésbé fogékony látogatóknak be kellett érniük a kiállításokkal, mert programok többsége délután zajlott. A megyeháza előtti térre is csak kettő után helyezték ki a katalán szobrász, Joan fémből készült alkotásait.

A köztéri kiállítás nagyon népszerű volt a városban, és rengetegen sétáltak el ebéd után gyermekeikkel a megyeházához, hogy az apróságok kipróbálhassák a különböző fémszerkezeteket. Némelyik alkotáshoz egyensúlyérzék, másokhoz pedig gyors reflexek kellettek, és legtöbbször a felnőttek sem tudtak ellenállni a kísértésnek, akik előbb-utóbb kiragadták csemetéik kezéből a szerkezeteket, azzal a felkiáltással: majd ők megmutatják, hogyan kell ezt csinálni, és önfeledten játszani kezdtek. Egy mellettem álló anyuka elmondta, még jó, hogy itt vannak a szobrok, mert a város vezetése nem nagyon gondoskodott gyerekprogramokról a hosszú hétvégére. De szerencsére volt Mediawave, amelybe a Vaskakas bábszínház is bekapcsolódott, és a lelkes, helyi társulat ingyenes előadásokkal szórakoztatta a fesztivál ideje alatt a nagyérdemű közönséget.

Összművészet minden szinten

A fényírók fesztiválja ebben az évben is végtelenül színesre sikeredett. Ezúttal több, mint 1000 filmet neveztek be, amelyekből a nemzetközi zsűri 61 alkotást választott ki. A vetítések két helyszínen folytak: a megyeházához közeli Richter teremben és a Rómer ház kistermeiben. A Richter terem általában meg is telt, és öröm volt nézni, hogy ennyi ember, ráadásul nagyon sok fiatal, érdeklődik a kísérleti-, animációs- vagy akár a dokumentumfilmek iránt. A Rómer házban már kisebb volt a tolongás, inkább sörözgetni, beszélgetni érkeztek a bennfentesek. A fődíjat Thomas Ciulei Virágok hídja című alkotása nyerte. A román rendező dokumentumfilmje egy moldáv faluban élő, gyermekeit egyedül nevelgető édesapa sanyarú sorsát beszéli el.

Aztán voltak még mindenféle képzőművészeti megmozdulások, de meg kell jegyezzem, ezt a vonalat kissé elhanyagolták a többihez képest. Idén először állítottak standokat a Mediawave alkalmából a megyeháza előtti téren, ahol különböző bortermelők is képviseltették magukat. Habár nekem első pillantásra nem tűnt fel, hogy a fabodegák a fesztivál részét képezik, és eleinte azt hittem, egyfajta karácsonyi vásár elevenedett fel a munkaszüneti nap tiszteletére. Csak később fedeztem fel: színpompás, gyönyörű, zászlószerű szőtteseket lenget a szél a fejem felett. Ekkor jöttem rá, itt a Székesfehérvárról érkezett kiállítás, amire olyan kíváncsi voltam.


A rendezvényen megemlékeztek a 1968-as események 40. évfordulójáról is. Ennek tiszteletére több, a témával kapcsolatos előadás, beszélgetés és filmvetítés volt, a hippi korszak lázadó hangulatát pedig az örökifjú Ten years after zenekar idézte fel egy nagyszabású koncerten. Ezenkívül a fesztiválon járt még Jiri Menzel a Szigorúan ellenőrzött vonatok című filmjével egy kis retrospektív csevegésre.

Jazz, etno, underground – hagyományos és modern együttélése

Győr mindig büszke volt arra, hogy nem egy szokványos fesztiválnak ad otthont, és a Mediawave igyekszik is mindent megtenni azért: elkerülje a sértő „trendi” jelzőt. A koncerteken számtalan műfaj képviseltette magát, és jól megfértek egymással a jazz, a folk, az improvizatív, valamint a modern irányzatok. A volt zsinagógában léptek fel a legnagyobb érdeklődésre számot tevő együttesek, de több más helyszínen is voltak hangversenyek. Engem lenyűgöztek Kristin Asbjörnsen, norvég énekesnő gyönyörű spirituálé feldolgozásai, és nagyon élveztem a toulousi banda, a Pulcinella quartet életörömmel teli zenéjét. A néptelen utcákon hazafelé sétálgatva viszont azon csodálkoztam, hogyan lehet éjszakánként ennyire kihalt a belváros. Időről-időre eluralkodott rajtam a rettegés, és fellélegeztem, valahányszor egy andalgó párocska jött velem szembe. Azon töprengtem, milyen jól el tud bújni a fesztivál a kanyargós, barokk utcácskákban, mintha csak arra törekedne: észrevétlenül legyen jelen az emberek életében. Mert a fényírók nem akarnak nagykorúak lenni, felnőni pedig egyáltalán nem szeretnének, és ez talán valóban így is van jól.

Megdöbbentő, de még 18 év után is sok járókelő meglepetten torpan meg, amikor a kidíszített koncerthelyszínek bejárata mellett halad el, majd minden különösebb felindultság nélkül, halkan veti oda ismerősének: jaj, tényleg, most van a Mediawave.