Napra pontosan 15 év után újra Budapesten járt Kylie Minogue, az örök tini, akinek rendkívül jól áll, ha dívának öltözik. Jött, énekelt, táncolt, mosolygott, beszélt hozzánk magyarul, és győzött. Meggyőzött. Betegsége után megújulva, úgy tűnt, adni akar, sokat, ami sikerült is neki.

Nem sokkal 8 óra, a meghirdetett kezdés előtt pár perccel értem a helyszínre. A stadion környéke hemzsegett a családoktól, középkorú anyáktól és lányaiktól, és színes társaságoktól, akik szemmel láthatóan nehezen igazodtak el a beléptetés procedúrájában. Ezért elajándékozták a várakozóknak pogácsáikat, és magukba döntötték az ásványvizeket. Az első meglepetés rögtön a bejáratnál ért. A biztonsági őrök után messziről láttam egy szőke transzvesztita fiatalt, aki valami promóciós apróságot osztogatott. A meglepés azonban az volt, hogy közelebb érve kiderült, hogy valójában egy lány volt, de inkább Marilynnek, mint Kyle-nak öltözve.

A lila függöny háromnegyed kilenc körül hullott le, és elkezdődött a SHOW. Kylie-t pávaként engedték le a magasból, énekelt és mosolygott. Hirtelen átfutott az agyamon, hogy hova jutott az ausztrál szomszédok Julcsija. A megasláger Can’t Get You Out Of My Head-et rögtön a koncert elején, alapozásnak bevetették. (Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy erős párhuzamot lehetett vonni időnként egy Tankcsapda koncerttel, ugyanis néhány számot itt is a szövegről lehetett csak felismerni. Bár a szakavatott rajongók biztosan kívülről fújják az összes mixet, és változatot.)

És ment a show a maga útján. Kivetítő, fények, táncosok, akik még párbajoztak is. Kylie hétszer öltözött át, a színpadkép megszámlálhatatlanszor változott. Különböző színek, hangulatok, képek. A Like A Drug című dalt egy ezüst koponyán ülve énekelte el, amit közben a színpadra emeltek. Először furcsa volt ez a terminátoros díszlet, de innen elindult valami. A táncosok számának csökkenésével Kylie a showgirlből lassan átalakult énekesnővé, és koncertet csinált, melyben a ’80-as évek diszkóhangulatát sikerült vegyíteni egy dekadens művészi hangulattal. Ettől olyan érzésem volt, mintha a diszkó korszak végét „ünnepelnénk”, egy utolsó, látványos estével. Mindezt fülledten, erős erotikus átérzéssel. Vagy mintha egy színes társadalmi réteg utolsó mentsvára lenne, akiért rajonghat, és a nevét flitterekkel varrhatja fel egy színes pólóra.

Csodálatos pillanatok voltak ezek, a 2 Hearts, On a Night Like This, Your Disco Needs You, Kids (Robbie Williams híján a két vokálos lánnyal), Step Back In Time, és In My Arms. Kitűnően összeválogatott darabok, ott akkor néhány percre én is igazi rajongó lettem.

Aztán jött a szünet, a varázs elmúlt, és később már sajnos nem is tért vissza teljes egészében. A második rész a showra erősített rá ismét. Az énekesnő először egy szamurájoktól hemzsegő képben tért vissza, majd a lírai számok erejéig díva lett, végül a Copacabana című szám köré egy hozzá illő hangulatot próbáltak varázsolni, de ez már másról szólt. Hirtelen mintha Las Vegasba csöppentünk volna, és eszembe jutott Celine Dion, aki az ottani szerződése miatt nem tudta átvenni az egyik díját. Szomorú. Reméljük, Kylie-ra nem ez vár.

A ráadásban újra előbújt az énekesnő, és jól megtáncoltatta a közönséget. (Az álló részt, mert az ülőhelyeken ismeretlen okból kifolyólag mindenki végig ült.)

Voltak előítéleteim a koncert előtt, de mindegyik porba hullt. Ha 15 év múlva újra eljön, ott leszek, mint középkorú anyuka, aki a gyermekeivel érkezik izgatottan egy koncertre.