Parti Nagy Lajos úgy operál a magyar nyelvvel, hogy nem szedi ki a varratokat, sőt, benne hagyja az ollót a betegben, a páciens láss csodát, mégis gyógyultan távozik. Parti 1990 és 1993 között írott tárcanovellái – összesen 66 négyflekkes szöveg – a régi Magyar Naplóban jelentek meg mindenki nagy megelégedésére.
„A kisfiút körülbelül Csongornak hívják.” – ilyeneket tud Parti Nagy. És ilyeneket: „Nemrég tudósok kiszámították pontosan, hogy Európa közepe Vác és Sződ között van.”
És közben az ember úgy olvassa a könyvet, hogy hozzágondolja, hogy ő (az olvasó) vajon mit csinált – mondjuk ’90. november 26-án. És ha van emlékezete, még a Reformban reklámozott Jumbó dzsekit is el tudja helyezni térben és időben.
Hasonló izgalmakat ígér a szerénytelen szándékú A vak murmutér című kötet, mely arra keresi a választ, miként írható le a Föld az elemek szintjén. Ehhez az író Banga Ferencet, az ő rajzait, és egy archaikus nyelvet hívja segítségül. Hogyan hatja át a föld, a víz, a tűz és a levegő a mindenséget?
Nos, akinek az volt eddig a baja Parti Nagy Lajossal, hogy a nyelvi bravúrokon túl nem lelte a bölcseleti alapozást, az itt bőséggel megkapja. Az anno a Café Babelben megjelent cikornyás szövegek egy elképzelt kultúrtörténet át- és szétírásai, amelyekben társa és múzsája és hasbeszélője nem a jól ismert elefánt, nem a halacska, hanem maga a vak murmutér.
A vak murmutér nyelvészet, néprajzi kisokos, kalendárium és tankönyv, melynek a borítóján az a kisfiú is lehetne, amelyik a Mindent tudni akarok című, egykori szovjet ismeretterjesztő sorozat főcímében ráüt kalapáccsal egy nagy dióra. Játszunk el azzal, hogy Parti lenne ez a kisfiú… Nem zúzza szét a tudást szimbolizáló dióbelet, szépen kimazsolázza a legfinomabb falatokat, és átnyújtja nekünk. Mert ez a kisfiú jószívű. Olyannyira, hogy még a murmutért is megeteti.
