Miért nem a felvidéki bevonulást jelölte ki a könyv kiindulópontjának? Mivel szlovák származású, izgalmasabb lett volna az 1938-as eseményeket megörökíteni, mint a két évvel későbbi erdélyi országgyarapítást.

A regény 1940 szeptemberében, Észak-Erdély visszacsatolásával kezdődik, de hát az erről szóló sajtótudósítás szövege majd a társasági vita jelenete bőven fölidézi a ’38-as kassai bevonulást, Csehszlovákia feldarabolásának korát is. Hadd mondjam így: Ha tényleg úgy izgalmasabb, akkor a ’940-es események fölidézéséhez román vagyok, a ’944-esekéhez pedig zsidó.

Hogy találta meg a kort, a történetet? Milyen körülmények között dőlt el hogy az erdélyi bevonulásáról ír?

A téma-összefoglalást nem szűkíteném le csak erre – hiszen a szereplők legszemélyesebb viszonyain túl ez a regény ugyanúgy szól olyan ország-darabok leválasztásáról és eltávolításáról, mint a Trianonban elveszett területek, amiként olyan nemzet-testrészek elidegenítéséről és elpusztításáról is, mint a magyar zsidóság. Egyébként előző regényem, A fényképész utókora hagyta örökül számomra ezt a kort és ezeket a problémákat – meg a figurák közül is kettőt. Amellett jó ideje ezekről a negyvenes (harmincas–ötvenes) évekről olvasok a legtöbbet – ide illő forrásokra is ráakadtam, így dőlt el szép lassan, hogy miről fog szólni a könyv.

Érzékletesen írja le az erdélyi tájat. Járt kinn Erdélyben terepszemlézni? A bevonulás képei hiteles ábrázolatok, vagy segítségül hívta a fantáziáját is?

Erdélyben többször jártam, a hajdani bevonulás útjait is ismerem – persze sok minden változott azóta –, de ilyenkor az ember ugyanúgy merít korabeli leírásokból, tudósításokból, archív fotókból vagy filmekből, mint a saját fantáziájából. Ebben a tekintetben nem szokatlan ez az eljárás.

A kutatások előhoztak-e önből olyan érzelmeket, melyek meglétéről korábban nem volt bizonyossága?

Igen, rábukkantam olyan dokumentumokra, amelyek megrázóak – a legtöbbjüket a történészek föltárták, publikálták, de talán nem csak számomra megdöbbentőek. Ezek jó részéből idézek a regényemben – úgy, hogy beépítem hőseim történeteibe, nézeteibe, vita-érveibe, írásaiba is. Ezek között van, amelyik a „viszonylag békés” területfoglaló bevonulások szomorú részleteiről szól, más részük a szellemtörténetünkben igen erős gyökeret vert rasszista észjárás produktumai, hisztérikusra fölhergelt vagy éppen jéghideg logikával levezetett, hatásos nyelvi megformáltságú szövegek – amelyeket én persze áthangoltam a saját elbeszélőim hangjára, a magam céljai szerint.

Amikor leveleket és tudósításokat integrál a regény szövetébe, nem kurzivál. Miért simítja bele az a regényanyagba?

A regényszöveg nyelvi matériáját az ember maga keveri ki – ez az egyik legfontosabb feltétele az írás biztonságos (számomra is meggyőző) működtetésének. A szerkezet rögzítésének csakúgy, mint a „falazásnak”, a „vakolásnak” és az ornamentika megformálásának is, ha mondhatom így. Egy-egy kölcsönvett (és nem a fölismerhetetlenségig fölaprított) elem, mozaikdarab ugyan újrahasznosul, de nem tartanám szerencsésnek az idézett mondatdarabok (vagy csak szavak, kifejezések) kurziválását, hisz nem tanulmányt ír az ember, hanem regényt, és ugyanúgy támaszkodik forrásokra, mint a régiek, csak azokat talán némileg más formában hasznosítja, mint hajdan volt szokásban.

A levelek fiktívek, vagy van köztük megdolgozott „igazi” levél is?

Valódi levelekre is támaszkodtam, létező levelek metódusa szerint fiktíveket is írtam, az egészet sokszor átgyúrtam, és pontosan nem is tudom már, végül is mi lett a viszonya forrásaimnak a publikált szövegrészekhez.

Sok politikai véleményt reflektálatlanul közöl, természetesen így elegáns. De volt, hogy bizonyos részek megírásakor vissza kellett fognia magát?

Igen, vannak elég hajmeresztő érvelések, sajátos logikájú gondolatfűzések – például amikor a kis Flamm nevű figura a szerinte bravúrosan megformált zsidótörvény nagyszerűségét és halaszthatatlanságát vezeti le. Páran elképednek ugyan, de a többségnek egy szava sincs – és az önuralmat gyakorló szerző sem szólhat ilyenkor közbe. A regény egészének viszont – közvetett módon ám egyértelműen – szavatolnia kell írója értékrendjét.

A könyv a témaválasztása miatt esetleg bevonz olyan olvasói réteget is, amely esetleg eddig nem forgatta a könyveit. Felkészült arra, hogy „író-olvasó” találkozókon folyton a véleményére lesznek majd kíváncsiak, mondjuk a revíziót illetően…

Adja Isten, hogy szélesedjen könyveim olvasói köre, és azt mondom, igen egy szerző számítson az efféle meglepetésre is. Továbbá ne ijedjen meg – kivált nem író–olvasó találkozón – semmiféle kérdéstől sem.

A történelmi vonzatok valóságosak, a szereplők pedig részben álnévvel, „hamis személyi okmányokkal” szerepelnek a regényben. A fikció és a valóság egybejátszása milyen pontokon okozott problémát – ha egyáltalán…

Azért ez így leegyszerűsítés – a regénybeli alakoknak nem tudok megfeleltetni egy-egy valóságos figurát. Mindegyiket több létező alakból és sok fikcióból próbáltam meg regényhőssé gyúrni. Szóra érdemes problémáról e tekintetben nem számolhatok be.

A könyv bizonyos részeit át- és átjárja az érzékiség. Oly’ annyira, hogy úgymond egy nagy szexjelenettel is megfejelhette volna a történetet. Miért maradt el ez mégis?

Ezen a kérdésen igazán érdemes elgondolkodnom. Soha eszembe nem jutott még – úgy látszik, írás közben tényleg keveset gondolok az olvasóra –, hogy elegendő szexjelenet van-e a regényemben, avagy nem ártana még, de tényleg nagyon érdekes és a jövőre nézve talán nem haszontalan fölvetés.

A könyveiben fontos szerep jut a történelmi alapozásnak, az Idegen testünkben pedig a történelem szinte főszereplő. Fog írni egyszer olyan regényt is, mely napjainkban játszódik?

Biztosan – vagyis remélem, hogy igen. De bevallom, most számos oknál fogva nehezebbnek tűnik még nekem jelenkori regényt írni.