Magyar és nemzetközi szakemberek véleménye szerint minden bizonnyal Giorgio Vasari, Michelangelo tanítványa festhette a Móra Ferenc Múzeum birtokában lévő, Mária és az angyal találkozásának bibliai történetét megörökítő Angyali üdvözlet című képet.

Giorgio Vasari 1511-ben született és 1574-ben hunyt el. Michelangelo tanítványaként a mester nagy római falfestményeinek másolásával képezte ki magát. Vasari Firenzében nagyrészt a Medici-család szolgálatában állt. A Palazzo Vecchio udvarának, nagy termének és melléktermeinek freskóképeiben főleg a Mediciek történetének egyes jeleneteit ábrázolta. Számos függő képe közül a legnevezetesebbek: Az utolsó vacsora (firenzei Sta Croce kolostor); Keresztelő Szent János lefejezése (a római lateráni Szent János-bazilika); Krisztus föltámadása (sienai akadémia); Szent Gergely (bolognai képtár); Caritas (madridi múzeum).
A kutatók szerint a reneszánsz szót minden bizonnyal ő írta le először. Az Uffizi-palotát, mely a Mediciek kormányzatának székhelye volt, Vasari tervezte. Építészként klasszikus elemeket alkalmazott ugyan, mégis eredeti módon álmodta meg a szerkezeteket. Michelangelóval tanítványi-baráti kapcsolatban volt, festett képeket is Michelangelo útmutatásai szerint, és az ő tanácsára kezdett építészeti tanulmányokat folytatni.
Ha a szakértői vélekedések teljes mértékben bebizonyosodnak és tényleg Vasari a szerző, az 1925-ben hagyatékként a szegedi múzeum tulajdonában került táblakép a második Vasari-mű, amelyet magyarországi közgyűjteményben, magyar földön őriznek - tudatta a szakember. A másik, a Kánai menyegző című alkotás a Szépművészeti Múzeum gyűjteményét gazdagítja - tette hozzá.
A másfél méteres átmérőjű, kör alakú fatáblára festett alkotást az elmúlt évszázadok során bekövetkezett hányattatások nagymértékben megviselték. Restaurálása azonban jól halad, a szakemberek a munka - nem könnyű - végső fázisánál tartanak. A táblakép a Csongrád megyei közgyűjtemény munkatársainak reménye szerint június közepén érkezhet Szegedre.