Komoly eredmény, hogy a múlt hét folyamán végre a nagy nyilvánosság is meghallgathatta a Nagy Imre-per utolsó szakaszának teljes hangfelvételét, ám csak ebből nem lehet teljes képet alkotni az eljárásról – mondta a Kultúrpartnak Hanák Gábor, az Országos Széchényi Könyvtár dokumentációs tárának vezetője.

Nagy Imre fél évszázaddal ezelőtti kivégzésnek évfordulójára összesen 52 órányi vágatlan hangfelvételt játszottak le Budapesten, az OSA Archívumban (Nyílt Társadalmi Archívum). A meghallgatás napjai a hét ugyanazon napjaira estek, mint annak idején, 1958-ban a tárgyalási napok. Az ezt megelőző napokban heves vita folyt arról, hogy milyen jogi körülmények között hozhatók nyilvánosságra az 1956-os forradalom mártír miniszterelnökének és társainak bírósági tárgyalásán készült felvételek. Az 1995. évi LXVI. törvény alapján a hanganyag kutatható, a jogszabály ugyanis kimondja: a közlevéltárban őrzött, az 1990. május 1-je után keletkezett, a keletkezés naptári évétől számított harminc éven túli, az 1990. május 2-a előtt keletkezett, a keletkezés naptári évétől számított tizenöt éven túli levéltári anyagban bárki ingyenesen kutathat. A 15 és 30 éves korlátra azért van szükség, hogy az iratokból kiolvasható, főként gazdasági, társadalmi, politikai és kulturális eseményekre megfelelő történeti távlatból lehessen tekinteni. Ezzel szemben az Alkotmányban szereplő információs önrendelkezési jog érvényesülését jogszabály garantálja, amely kimondja: a személyes adatot tartalmazó levéltári anyag az érintett halálozási évét követő harminc év után válik bárki számára kutathatóvá.
A védelmi idő, ha a halálozás éve nem ismert, az érintett születéstől számított kilencven év, ha pedig a születés és a halálozás időpontja sem ismert, a levéltári anyag keletkezésétől számított hatvan év. A perben szereplők közül azonban akadtak, akiket még véd a jogszabály; a Magyar Országos Levéltár (MOL) is e törvényre hivatkozott, mikor május végén megtagadta az anyag nyilvánosságra hozatalát. Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint bármely alapjog csak egy másik érvényesülése érdekében korlátozható, és csak annyira, amennyire az elengedhetetlenül szükséges. A Nagy Imre-per kapcsán a személyes adatok védelméhez és a véleménynyilvánításhoz való jogból származó informáltsághoz való jog ütközött egymással.
Hosszas tárgyalások után a MOL beleegyezett, majd megtagadta a kiadást. Ezt követően azonban mégis engedélyezték a lejátszást, így sor kerülhetett a felvétel nyilvános bemutatására. A teljes per rekonstruált hanganyagát hétfőtől kezdték lejátszani, naponta körülbelül 100-200 ember hallgatta végig a tárgyalás felvételét. Egy-egy napon megjelent Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke és Bihari Mihály, az Alkotmánybíróság elnöke is.
„Elképesztően abszurd kirakatper”
Hanák Gábor az Országos Széchényi Könyvtár dokumentációs tárának vezetőjeként kulcsszerepet játszott a per hangzóanyagának hozzáférhetővé tételében, hiszen munkatársaival együtt ők digitalizálták a hatalmas mennyiségű felvételt. Mint azt a történész a Kultúrpartnak elmondta, tavaly ősszel alapvetően állományvédelmi digitalizálás céljából kezdtek el dolgozni a hanganyagokon. A munka cseppet sem volt egyszerű, hiszen a rendelkezésre álló számos magnótekercs között szép számmal akadtak olyanok, melyeken átfedések voltak: ezeket mindet szinkronba kellett hozni egymással, és megfelelően összevágni belőlük a végleges anyagot.

„Rögtön az elején tudtuk, hogy ha elvégeztük a munkát, akkor a felvételnek a teljes leírt szöveggel együtt mindenkihez el kell jutnia”, válaszolta Hanák Gábor azon kérdésünkre, mely azt firtatta: gondolta-e volna azt, hogy ilyen huzavona előzi majd meg a hanganyag nyilvánosságra kerülését. „Az, hogy hogyan jutott el mindez a széles közönséghez, már nem a mi fantáziánkon múlt. Ha csak rajtunk állt volna, ezt az anyagot ma már DVD-n lehetne kapni, amin mindhárom perciklus, a februári, az áprilisi és a júniusi teljes rendelkezésre álló felvétele szerepelne. Ezek ugyanis minden ellenkező híresztelés dacára szerves egységet alkotnak”, fogalmazott az OSZK szakértője, aki szerint a hibás törvények ódiumát nem az ezeket betartó intézményeken kellene behajtani. „A magyar jog lassan kezd az angolhoz hasonlítani: hol ilyen, hol olyan döntéseket hoznak az alapján, hogy korábban mi történt a hasonló esetekben. Arról, hogy annak idején felületes, rossz törvényeket alkottak, jelen esetben tehát arról, hogy az adatvédelmi törvény nemcsak az 1990 utáni eseményekre vonatkozik, nem az azokat betartó intézmények tehetnek. Az összes érintett hozzátartozó aláírása nagyon szép az engedélyen, de nem kellene, hogy feltétlenül szükséges legyen a nyilvánosságra hozatalhoz”, vélekedett Hanák Gábor.
A munka emberi oldala kapcsán emlékeztetett: ő és kollégái régóta végeznek hasonló tevékenységeket, így sok mindent pontosan ismertek a Szabad Európa vagy a BBC adásaiból. „Mivel itthon 1989 előtt mindenki hazudott 1956-ról, akkoriban csak külföldről lehetett tájékozódni a perről, így érthetően akadtak olyan elemek is, amik új megvilágításba kerültek. Folyamatos revelációt jelentett például szembesülni azzal, hogy Szilágyi József valóban úgy harcolt a bíróság előtt, ahogyan azt a legendák mesélték: Petőfi-memoritereket szavalt, és hihetetlen jogi felkészültségével, érvelésével sikerült úgy magára haragítania Vida Ferenc vérbírót, hogy végül – az eredeti tervekkel ellentétben – őt is halálra ítélték. Onnan tudjuk, hogy először nem akarták kivégezni, hogy Vida egy ponton elszólta magát, ami hallható is a felvételen.”

Hanák Gábor úgy látja: mindenképpen nagy eredmény, hogy ez az „elképesztően abszurd kirakatper” végre teljes valójában eljutott a nyilvánossághoz, ám emlékeztet, hogy mindez korántsem a teljes peranyag. „Ez a per egy hosszú, 1956 decemberében elindult folyamat vége. Egy szintig jól láttatja a történteket, az előzmények teljessége nélkül azonban nem látszik belőle minden. A vádlottak ebben a szakaszban már egy hétpróbás ávósok kínzásaival, magányos cellákkal szegélyezett megtörési folyamat végén álltak. A korábbi szakaszokkal ellentétben Nagy Imrét leszámítva itt már mindenki bűnösnek vallotta magát, hiszen belátták, hogy csak így menthetik meg az életüket a velük szemben álló, róluk ítélkező tömeggyilkosoktól. Úgy is fogalmazhatunk, hogy egy megtört csapat harcolt az életéért. Nagy Imre ugyanakkor a jövőnek üzent és a történelemnek tett tanúvallomást: hihetetlen önuralmat mutatott, és eközben aprólékosan vitázott vádlott-társaival is.”
És hogy a másik főszereplővel mi a helyzet, aki fizikai valójában ugyan nem volt jelen a tárgyalásokon, árnyéka azonban mégis mindvégig ott lebegett fölöttük? „Kádár János és társai szintén a történelemnek dolgoztak. És hiába próbálják néha mentegetni, Kádár bizony nagyon is örült annak, hogy így alakult a per. Bizonyítják ezt azok a felvételek, melyeken a Politikai Bizottság előtt azt mondja: nagyon büszke arra, hogy végre ’nem féltek a nyugatiak ordítozásaitól’, és mindent a szándékaik szerint alakítottak.”