Az alábbi levelet Kőrössi P. József költő, kritikus, könyvszerkesztő juttatta el szerkesztőségünkhöz szerzőnk, Szálinger Balázs április 30-án megjelent, A nevezetlen város című írása kapcsán. Kőrössi P. József levelét változatlan formában közöljük.
Kedves Balázs!A napokban hívták föl a figyelmem április 30-án publikált jegyzetedre.
Rejtélyeskedsz. Nevezzük meg: a város, ahol a jelentéktelenek élnek, Nagyvárad, a költő, az egyetlen, Zudor János. Jelentős, de nem, semmiképpen sem az egyetlen, amint te írod.
Arról a Zudor Jánosról van tehát szó, akinek a versei több, mint két éve hevernek nálad, azóta gondozod azt a csaknem 100-120 verset, amit a költő barátai és egy kiadó bíztak rád. Mert, hogy te lennél válogatott verseinek gondozó szerkesztője. Dolgoznod is kellene rajta, nem csak ígérgetni, most hogy saját könyved végre megjelent, talán nincs már más hátra, mint előre. Azért is – te is tudod –, mert a kötet tiszteletdíja a költő ápolását szolgálná.
Megvan-e még a kézirat? Tőlem egy kis kötetnyit kaptál, lassan egy éve. Jelentkezz, ha elveszett, előrelátó voltam, van másolat.
Na most a költő emlegetése. Bizony, bizony igen gyakran előfordul a neve. Az általad meg nem nevezett írók és költők (Szilágyi Aladár, Szücs, Kinde, Farkas Antal, Tavaszi Hajnal és mások) nem csak látogatják őt, hanem támogatják, gyűjtenek neki, s ha éppen úgy adódik behívják, meghívják egy ételre, italra, s van aki cigarettát vesz neki, ha éppen összefutnak. A gyűjtés. Többek között azoktól az író vendégektől is, akik irigylésre méltóan nagy közönség előtt lépnek fel a Megyei Könyvtár Törzsasztalának meghívottjaiként. Nekik is vannak irigyeik, íme, az egyik éppen te lettél, s gondolom még szekered (ide-oda) tologatói.
Nincs tudomásom arról, hogy az elmúlt egy-két évben te láttad volna a költőt, meghívtad volna ebédre, átadtál volna neki - a jó szó mellé -, mondjuk budapesti küldeményt? Azok az emberek, akiket te nem nevezel meg, szanatóriumban és ideiglenes lakhelyén látogatták rendszeresen. Te mikor láttad őt utoljára? Abból az alkalomból esetleg, amikor átadtad neki azt a honoráriumot, amelyet esetleg az a lap fizetett neki, amelyikben verseit közzé teszed?
(Furcsa versek, nem Zudorra vallanak, te biztosan érted, mire célzok. Hogy hol bukkansz ezekre, csak te tudod. Akik rendszeresen találkozgattak vele a még nagyobb bajban is, úgy tudják évek óta semmit sem ír.)
Láttad-e őt Nucet-i körülmények között? Tőled kért-e pénzt, s te adtál-e neki? Segítetted-e úgy az elmúlt két évben, hogy nem is kérte? Ránéztél-e? Átmentél-e a hozzá, ha láttad őt villamosmegállóban csikkeket szedegetni. Adtál-e neki egy szál cigit? Tudod-e, hogy van megint lakása? Szervezted-e, hogy elviselhetőbb legyen? Megírtad-e, hogy balesete után a helyi kis hatalmasságok, hogyan akarták őt kisemmizni. Nyomoztál-e az elkövető után, akit a hatóságok igyekeztek elrejteni? Kockáztattál-e azzal, hogy a nagy nyilvánosság elé viszed az ügyét – nem Magyarországon, ott, ahol élned kell – hogy megvédhesd őt? Mert azok, akiknek a tisztességével most eljátszadozol, ezt mind megtették. Meglátogattad-e a balesete után, mondjuk közvetlenül, hogy vetted a hírt?
Foglalkoztatott-e, hogy, ha majd a könyvével elkészültél, hogyan jut hozzá havi bontásban a honoráriumához. Nyílván tudod te is, hogy pénzt, pláne nem lehet rábízni. Kicsalják tőle, elherdálja, nem ismeri az értékét stb. Persze, jól gondolod, ha gondolod: korai még ezen agyalnod – ráérsz, ha majd a költő kötetével elkészültél. Lap-közlései honoráriumát valamilyen módon biztosan kézhez vehette.
Tehát, mikor is kerested utoljára? A rosszindulatból, a sok hazugságból, csúsztatásból, amit leírsz, abból, hogy csak téves információkat adsz közre, arra következtetek, nagyon rég.
De amikor mégis, abban az időben, számos asztalnál üldögélhettél Nagyváradon, akkor még úgy tudtuk, barátaid körében, éppen azok vendégeként, akiket most mocskolsz. Szóval te ott, abban a nagy irodalmi múlttal rendelkező városban vendég voltál. Sokszor vacsora vendég is. Finom boroktól részegedhettél, jó ételeket fogyaszthattál, éppen abból az edényből, amibe most, már megbocsáss, bele akarsz rondítani. A sajátodba sikerült is!
Kedves Balázs! Bízom benne, hogy legalább neked és társaságodnak ízlik, s akkor nem főzted hiába. De kinek használsz vele? Kinek jó? Mi volt a célod? Mert most úgy tűnik semmi más, mint hogy fájdalmat okozz vele. Olyan fájdalmat, amit te és köreid élvezhetnek. Kinek van szüksége arra, hogy Nagyváradnak rossz hírét költse - a te költői színvonaladon?
Bántani akartál, de legalább lett volna rá okod, esetleg tetted volna azt követően, hogy nem teljesen önként vállalt kötelességedet Jancsi iránt te már teljesítetted, legalább azon a szinten, amelyen egykori vendéglátóid teszik. De – mint mindig, amikor felröffen belőled valami hasonló, akárcsak ezúttal is – egy nagy ember árnyéka sejlik mögötted, nagy akarattal, nagy nyugtalankodással. Te önmagadtól legfeljebb az lehetsz ma is, ami voltál: valami - az edény fenekén.
Sikeres volt a Könyvheted? Örülök, hogy ott láthattalak, kezet foghattunk, de csak most lett gyanús nekem, miért is nem néztél a szemembe. És tényleg add már le Zudor Jancsi kéziratát. Ennyire lusta dög nem lehetsz, öregem! Légy jobb váradi, ha már a tiszteletbelit eljátszottad, pedig szeretted. A legjobbakat!
Kőrössi P. József
