Vannak filmek, melyek nem pusztán csak színes, szélesvásznú kiterjesztései az adott irodalmi műnek, hanem gazdagítják, árnyalják az eredeti regény világát. A Nem vénnek való vidék című Cormac McCarthy-könyvből készült Coen testvérek adaptáció négy Oscar-díjat kapott – köztük a legjobb rendezésnek járó elismerést is. Míg megjelenik DVD-n, elolvashatjuk a regényt is. Nem fogunk csalódni.
Persze ezúttal is megállapíthatjuk: a leírt szó precízebb, pontosabb a képek sűrített világánál. A regényből tudjuk: Chigurh a bérgyilkos valójában próféta, a könyörületlen halál prófétája. Bár a film sivatagi kulisszák között játszódik, a lakókocsik erdejéből jórészt csak motelekig jutunk, a rendezés pedig poétikus ellenvilágot jelenít meg, azért a szöveg mégis élményszerűbb, mint a film. Mikor Moss megtalálja a táskát, tele a 10.000 dolláros kötegekkel, ezt olvashatjuk: „Ott látta maga előtt az egész életét egy kupacban.. Belefért volna mindenestül ebbe a bőr aktatáskába.”
A regény szereplői a végzetet hordják ki, ez már a könyv elején kiderül: „semmi kétség nem fért hozzá hogy lesz valaki aki keresni fogja a pénzt.” A film ad némi esélyt arra, hogy elhiggyük: esetleg happy end lesz a történet vége. A regény nem.
A könyv szikár, redukált nyelvezetét részben megőrizték a filmdialógusok, és azt kell mondjuk: a film szolgai módon illusztrálja a regényt. Ezzel nincs semmi baj, McCarthy szinte treatment-szerűen feszesre írta a regényt, erre szokták mondani, hogy „forgatókönyvért kiáltott” a sztori. Ha emlékezetünk nem csal, nem hangzik el a filmben ez a frappáns mondat sem: „Ronda érzés volt. Hívatlan vendégnek lenni a halottak között.”
Persze, a regény nem hibátlan, számos logikai bukfenc van a sztoriban. Miért ment vissza Moss a mészárlás színhelyére? Miért akar inni adni élete kockáztatásával egy ismeretlen kábítószercsempésznek? Az automata fegyverek korában rá kellett volna jönnie, hogy nyomkövető van az aktatáskában. Persze, ha átpakolja a pénzt egy szatyorba, egyszerűen végét ért volna a történet. Az apokaliptikus mese jó modellezhető: Moss után Chigurh jelenik meg a helyszíneken, végül Bell, az öreg seriff, akinek utolsó küldetése, hogy elkapja az igazi gonoszt, a legkegyetlenebb, mégis burleszkszerűen szerencsétlen bűnözőt.
A poétikus cím Yeats Hajózás Bizáncba című verséből való, Rónay György így fordította: „Vénnek nem jó e táj.”
A történet panteista vízióvá teszi a világ morális lezüllését majd pusztulását, halászsasok, őzek, csörgőkígyók tekintete kíséri a szereplőket a végzetük felé.
