Ha az ember hozzászokott a légkondis színházi épületekhez, a csillagászati árú büféhez, a londíner-arcú jegyszedőkhöz, ajánlom, ruccanjon ki mondjuk egy főváros környéki Művelődési Házba kultúrkodás céljából, ahová még nem érkezett meg a megacentrumok infrastruktúrájának szele. Kissé áporodott levegő, irodaszékek bársonyborítás nélkül, no büfé, kánikula.
Példának okáért itt van Csömör, ami kb. fél kilométerre fekszik a fővárostól, érdekes színfolt az ún. agglomerációs vákumban. Sokat gondolkoztam, hogy egy ilyen név mit és hogyan határozhat meg az itt élők életében, miféle emberek lakják, hányféle kultúra ütközik vagy simul egymáshoz.
A további kérdés az, hogy az agglomeráció, mint modern jelenség, amelyben a nagyváros felszippantja a környező falvakat, kisebb településeket, hogyan tud a kultúra vérkeringésébe bekerülni. Mennyire tudja a saját arculatát megőrizni, másokat beengedni és egy egészséges egyensúlyt fenntartani. Mivel ez a nagyközség nyitott mindenre, azaz minden betelepülőt szívesen lát, ezért a legnagyobb veszély a felhígulás lehet, bár a helyi önkormányzat igen tevékenyen részt vesz a helyi lakosság kultúrájának felkarolásában. Figyelemmel kísérem a Petőfi Művelődési ház műsorát, s akad itt - régen úgy hívtuk - a lekvárzsibbasztó gépgyár helyi zenekarától kezdve a fellépő ez évi Pünkösdi Fesztiválon Ghymes együttesig (A nagyközségben szlovák kisebbség lakik) MINDEN műfaj. Az biztos, hogy nem unatkoznak a helybéliek.
Néhány éve, ha nem is véglegesen, de mi is Budapest környékén „állomásozunk ideiglenesen”. Mint ex-városlakó, urbánus lélek-deformáltsággal egy kicsit transzformálódnom kellett. Egy kis falu vagy nagyközség érzelmi-kulturális vérkeringésébe akarva-akaratlan bekapcsolódik az ember, ha már hosszú évtizedeket töltött el a művészet nem viharmentes tengerén. E sorok megírásának aktualitása az, hogy június 20. és 27. között nyári ifjúsági napokat rendeznek a csömöri Petőfi Művelődési Házban, ahol mozgásszínháztól kezdve a filmen át a zene különféle műfajain át minden fogyasztható. Természetesen ingyen!
Csak egy kis ízelítő a csömöri kínálatból: Filmklub: Valahol Európában, Samplemen rockzene, Muchas Mamas filmzenekar, Jurij alternatív koncert, Kingston Cruisers ska és reggae egy kis jazz-el is keverve, MAnökken ProlEtarZ, Rock ClassiX koncert, Civils Megacsend "poetic pop"(versek iróniával) koncert, Campana Színpad: A szépség koldusa mozgásszínház, valamint a Színházikó Társulat: Gőgös Gúnár Gedeon előadása gyerekeknek.
Mi köze van a Szépség koldusának Csömörhöz? (Az együttes Szentendrei) Koldusszegény szépség, akinek csömöre van? Egy megcsömörlött koldus, aki mindig a Szépség álruhájában rója Csömör utcáit? A fenti néhány szó grammatikailag is érdekes és figyelemre méltó. Maga az a tény, hogy egy Budapest környéki kis helységet így nevezni önmagában is bizarr. Csömörről az embernek óhatatlanul a csömöröm van kifejezés jut az eszébe. Bár semmi titokzatos nincs benne. A Budapest határában fekvő, nagyjából 5500 főnyi lakosságú település már a Honfoglalást megelőzően is lakott terület volt, az első írásos emlék róla 1135-ből származik, ahol Chemer néven említik. A népnyelv csömörnek nevezi azt, amikor valaki „elcsapja a gyomrát”, azaz olyan sokat eszik, hogy végül teljesen megundorodik a fogyasztott ételtől. Emiatt alkalmazzák a csömör kifejezést átvitt értelemben is: ha valami (vagy valaki) már túlságosan sok, elege van belőle, nem bírja tovább, akkor azt mondják, megcsömörlünk tőle. Az előbb említett kérdésre igen egyszerű választ kaptam - tavaly már felléptek itt. Hja, a kommunikáció.
„A szépség koldusa”, mozgásszínházi előadás „Kísérleti Kamaraszínház” fémjellel ellátva a plakátokon. Miközben izgatottan feszengek a nem túl kényelemes székben eszembe jutott a kísérletezés, a 60-70-es évek stúdió kísérleti színházai, Fodor Tamás kommuna-kísérlete, Szkéné színház, a kétségtelenül a maguk színházi létének jogosultságát bebizonyító progresszív kísérletezések kora. Én sem hittem volna 1999-ben, hogy a pécsi egyetemi színpad fiataljaival Iszkázra vonulunk „faluszínházat” csinálni, tudják, a faluház felszentelt thália-beton-talajú-temploma szakadt linoleummal befedve. Ott idéztük fel Szabó Attila barátommal Lorcát és Shakespeare-t. Régen volt, de hiszem, hogy ma is van, létezik valahol még.
Oroszi Orsolya Éva és Horváth S. Csongor 2005. április 21-én alapította a Hagy(j)ma Színtársulatot. Igazán nemes célokért küzdenek: „Kötelezettséget vállaltak, hogy kultúrát visznek a dunakanyari fiatalok és idősek életébe a színház szépségei és eszközei segítségével” - vallják. Akkor még öt alaptagból állt a társulat. 2006 januárjától a Hagy(j)ma Színtársulat már CAMPANA SZÍNPAD néven működik. Több, mint huszonöt színész fordult meg a Társulatban. A Kísérleti Kamaraszínháznak ennyi a története.
Úgy 30-35 ember gyűlt össze az előadásra. A fele legalább gyerek. Ez már megteremtett egy olyan hangulatot, ami kell egy ilyen „régi típusú” színházi légkörhöz.
Sem függöny, csak néhány disco lámpa. Ennyi. És kilenc lelkes fiatal. Nézem ezeket a srácokat, s lányokat, Carl Orff Carmina Buranajára öt mozgássort kreáltak, sőt egy téma öt variációban. Hogy hogyan csinálják, most nem ez érdekel engem, azt hogy mit akarnak mondani nekünk- ez már sokkal jobban izgat. Carmina Burana. Nagy falat? Lehet. A szűk térben való kínlódás kényszerét legyőzve, igazán dicséretes, amit csináltak. Egyáltalán nem érzem a feladat súlyát rajtuk. Egy szempár átéltsége (Horváth S. Csongor, mint mozgatórugó), egy fejkörzés is lehet izgalmas ebben az amatőr világban. Az amatőr jelző is kicsúszott saját jelentéséből, ma már inkább pejoratív, s nem tudom miért. Indián zenére érdekes motívumok a „megtisztulásról”, s kétségkívül ebben a magyar néptánc körtánc öröksége szemmel látható, A teljesség címet viselte Velekei Fanny Anna és Horváth S. Csongor duója. Az érzékiség és expresszivitás határán mozgott, de egyszer elmozdulnak majd igazabb mélységekbe is. „Anya ez jó vót” - szólal meg egy kislány mögöttem, „jól van, kicsim, legközelebb is eljövünk” - válaszolt. Bennem más rügyek fakadtak, meddig bírják ezek a fiatalok az „őszintén-színházat-csinálni”-t, meddig lesznek mentesek a Mega, a pláza világtól, s meddig tudják távol tartani azokat az idegen fogalmakat s talán még ők sem értik - amik minden nap nyíltan, vagy fű alatt a bőrük alá akarnak férkőzni: portfólió, szponzor, menedzsment, píar s karrier.
Koreográfus, rendező: Velekei József Lajos, szentendrei szobrász-, grafikusművész 1972-től folyamatosan állít ki, mondhatnám azt is a szélrózsa minden irányába - kicsiny hazánkban. Velekei József nyugodtan a pólójára tűzhetné a szíve fölé „Panta Rhei” - minden folyik, mozog. Ha képzőművészként tekintjük, szobrai és grafikái mindig az emberi test körül mozognak. Szó szerint. Saját ars poeticájában is vallja, az emberi test egy mozgó szobor, nem létezik nála mobilisabb valami. Minden munkájában dinamizmus, a változásra és változtatásra való hajlam feszül, nekem különösképpen úgynevezett faplasztikáiban.
Az időbe és anyagba zárt ember szellemi-testi kitörésének vágyáról szól, az „örök” mozgásról. S ez szó szerint igaz Velekei Józsefre is, aki válogatott futó is volt. Beszélgetésünkkor elmondta, miután neki szegeztem a kérdést, egy „híres” képzőművész hogyan keveredett a mozgásművészetbe? „A művészet egy tőről fakad s nem olyan dolog, amit fel lehet osztani területekre” - válaszolta. Mindig is érdekelték a tánctechnikák, gyerekkorában néptáncol, Antonio Gades, Béjar, Markó nagy hatással vannak rá. A színpad közelében él szobrászként és grafikusként is. 18 évesen a Vígszínházban találjuk, ott dolgozik, megismeri többek közt Latinovitsot, Mezei Máriát, Darvas Ivánt. Később az István a király, majd dolgozik az Illés Lajos féle Betlehemi csillagban, látványtervező. Aki csak egy kicsit ismeri az életpályáját már annak a követése betöltene két oldalt.
Urbán Ágnes így jellemzi művészetét: „Munkásságának két alappillére a rajzművészet és a szobrászat. A hagyományos eszközökkel létrehozott művek olyan formanyelven szólalnak meg, melynek alapján a szürrealizmus tanulságait szintetizáló egyéni mitológia körébe sorolhatók. Az elvonatkoztatott formákban felfedezzük az ember, a fa, a kereszt, a kapu, a madár, a mag motívumait, melyek szárnyaló, lebegő, szalagszerű formákkal vagy zuhanó, nyársaló ékekkel társulnak. Puha és kemény, lágy és éles, telt és üres alakzatok csapnak össze, vagy olvadnak egységbe a kompozíciókban. Egy világ születésének, harcainak, kibontakozásának tanúi lehetünk, ahol a szárnyalás vágya, a megtöretés és újrakezdés éppen olyan, mint saját világunkban, csak egy új, organikus formanyelven elmondva, melyen maga a keletkezés és a pusztulás, az állandó alakulás és széthullás, a teremtés és a metamorfózis nyer ábrázolást. Mindez a tudás, egyszersmind a bizonyosság keresésének expresszív szenvedélyével szólal meg.”
