Mókuskerék, most állj meg! Kizökkent az idő! Ha csak néhány pillanatra is ebben az őrült körforgásban darálódó világban, most ne menj méregdrága moziba, ne vegyél feleslegesen új nyári göncöt, jól tudva, hogy a tavalyi is azért még jó, lépj a fogyassz, csak fogyassz kígyójára, s állj meg egy soulra! Meg egy gospelre! Tök ingyen. Westend Pláza, most engedd ki az embereket a tetőteraszra! „Ez valami egyházi zene?” - kérdezi valaki az érdeklődő tömegből.

Bevezetésként egy pontosítás: mi is az az egyházi zene, és milyen időszakról is lesz szó?

Európában (és így nálunk is) egyházon általában a keresztyén egyházakat szokás érteni (néha a zsidót), egyházi zenén pedig azt a zenét, mely az istentiszteletekhez, liturgiához kapcsolódik, illetve kifejezetten vallásos témát dolgoz fel. Ami pedig az időt illeti, majdnem 1600 évet ölel fel. Azért majdnem, mert sem a záró dátum nem határozható meg pontosan, sem pedig az, mikortól is létezik keresztyén egyházi zene. Jó, jó, de mi van a kortárs gospellel?

Ez év június 17-21-ig Soul és Gospel fesztivállal költözik a Mindenható a Pénz költészetének a tetejére. Mivel a hívők hiszik, hogy Isten mindenhol jelen lehet, ezért már második éve ad helyet ennek a rangos eseménynek. Istent kihozni a templomokból. Ez a kezdeményezés nem mai keletű. 2000-ben a millenniumi "Felvonulás Jézusért", végigvonulva Magyarország fővárosának a központján, 25.000 fős, 2 km hosszú "gyülekezet" színkavalkádja, 2001-ben a Margitsziget, 2002-ben a Kisstadion, 2003-ban a Népstadion kert, 2004-ben a Hősök tere adott otthont az „Ez az a nap” névre „elkeresztelt” rendezvénysorozatnak. Elsősorban zenei ún. „dicsőítő” fesztivál, és most már a kortárs-gospel jelzővel is ellátott koncert-sorozat, bár a szervezők közül László Viktor elmondta, céljuk az egyházak, felekezetek egymáshoz közelítése, a generációk közti szakadék áthidalása, s elsősorban a jó hír, az evangélium hirdetése, mindez a kultúrán s ezen belül a zenén keresztül.

De álljunk meg egy soulra. Talán a szélesebb tömegek nem értik azt a szót, mit is jelent a „dicsőítés”. A dicsőítés olyan megnyilvánulása a hívő léleknek, amikor egy felhangzó dallam vagy dal, hangszeres zene vagy tánc középpontjában Isten vagy Jézus személye áll. Neki és róla szól. Ez különböző zenei formákban ölthet testet, persze attól függően hol és milyen közegben adják elő. Ez kultúránként változik, az afrikai doboktól a hula-hula táncig mindent felkarol. Ha az elmúlt évszázadokat, sőt az eltelt évtizedeket tekintjük, kétségtelen, hogy a keresztyénségnek is meg kell újulnia. Meg kell mutatnia a személyességét, ami egy személyhez, Jézushoz kapcsolható, - látható módon. A hívő egyének megéltsége belső meggyőződésből fakad. Ha a keresztyén hitben egy „feltámadt” személlyel van kapcsolat, az azért kell, hogy működjön, mert Él, működik, mert élet származik belőle.

Ezért van különbség a halott hit, „holt” vallás és az élő között. Az élő bemutat, felmutat egy kapcsolatot, s a híveken látszik, hogy KÉP-mást képviselnek, vagy kellene Képviselni, leegyszerűsítve - Jézus utánzói kellene, hogy legyenek. A kérdés nemzedékeken átvonult, tud-e a keresztyén hívek sokasága - most az egyház szó kellene ide, de ez is fogalomzavarrá vált, több egyház van, akkor miért hívják Egynek - megújulni, friss élő kapcsolatot létesíteni a tömegekkel. Miért van még ma is, ha valaki ezt a szót meghallja, valamiféle intézmény jut eszébe. Pedig ez egyszerűen nem fedi a valóságot, számítógépes nyelven szólva - frissítés kellene.

Az eredeti újszövetségi nyelv az eklézsia szót használja, ami „kihívottak közösségét” jelenti. A legjobb megközelítése lenne az eredeti fogalomnak, ha a különféle gyülekezetek összességét hívnánk Egyháznak. De ehhez egyfajta gondolkodásmódnak is meg kellene változni. Nyolc évvel ezelőtt éppen ezt vállalta fel a kezdeményezés - ezért vonult fel 25.000 ember a város szívében, bemutatni azt, hogy a keresztény hitélet nem rigorózus, szabályt szabály után követő, savanyú s örömtelen, hanem telve van életet formáló dinamizmussal, örömmel s tényleges szeretettel, s a keresztyénség különbözőségét felvállalva - de mégis egyként -tud-e hiteles lenni.

És miért éppen soul és gospel? A GOSPEL egy zenei stílus, amelyet a keresztyén vallási életben használnak egyéni vagy közösségi hitük zenei kifejezésére, és vallásos alternatívát nyújtani. A „gospel” szó szerinti jelentése „evangélium”, azaz örömhír, zenei értelemben tehát tematikus megjelölést takar. A gospel éneklése igen jelentős szerepet játszott az amerikai egyházi zenében, s szerves módon kapcsolódott össze a polgári ébredési mozgalmakkal, amelyek a 19. század utolsó harmadában erősödtek meg az Újvilágban. Az első világhírű gospel előadó Mahalia Jackson volt. Az 1930-as évektől a vokál-formációt „vett fel” például a Golden Gate Quartett színpadi produkcióvá alakult át.

A SOUL zene története elválaszthatatlan az azonos gyökerű rhythm and blues és gospel műfajoktól. Az Egyesült Államokban az 1950-es évek második felében indult el a két, párhuzamos folyamat, ami a műfaj kialakulásához vezetett. A rétegzeneként indult rythm and blues egyre nagyobb rajongótáborra tett szert, míg a gospel szigorúan egyházi keretek között maradt. A soul nagy úttörői, mint Ray Charles vagy Ben E. King a gospel átszellemültségét, spiritualitását vegyítették az rhytm and blues feszes ritmusaival és megkapó dallamaival. Maga a soul, azaz lélek kifejezés is arra utal, hogy szenvedélyes lélekből szóló muzsikáról van szó. A '60-as években indult meg az igazi térhódítása, ekkor robbannak be rakétaként James Brown, a műfaj keresztapja, és Aretha Franklin, a soul királynője, aki egyébként nem szakított a gospellel.

Ennek hagyományát folytatja a 2000-ben elkezdődött kezdeményezés, a Pláza tetején. Az első napon esti fellépők voltak a „nagyágyúk” a londoni Hillsong fiatal csapata Matt Redman vezetésével. Matt a világ első öt (A Hillsong ausztrál dicsőítés évekkel ezelőtt terjedt el, fiatalos, dinamikus stílusa miatt, Delirious?, Steven Curtis Chapman) legnépszerűbb dalszerzői között van, szerzeményeit a világon sok gyülekezetben éneklik.

A fesztivál idén igazán sok zenei csemegét kínált, az eredeti alapokon nyugvó Breeze gospel hat tagú fekete hölgy-vokál különleges, eredeti hangzásukkal új színt hoznak a tradicionális gospel világába. A zene gyökerei az afro, és a világi vallás hangzásvilág tradícióiból és ritmusaiból táplálkoznak. Repertoárjukban ott találjuk a klasszikussá vált „Oh Happy Day” vagy a meditatív hangulatú „Now Behold the Lamb” című számokat. Kiváló érzékkel táncoltatták meg a közönséget. Itt volt a 100 tagú Golgota gospel kórus is, akik tényleg megmutatták a keresztyén hit valami egészen más tőről fakad, - öröm, vidámság, humor. A Bolyki Brothers igazán egyedi, s mondhatom világszínvonalú acapella zene. Igazi vérbeli előadók, a hangszer nélküli műfaj kiemelkedően profi hazai előadói. Parodisztikus komolyzenei feldolgozásaikban, szívből fakadó, örömteli lassú, andante vallomásaikban egyaránt a jézusi szeretet forrására lelhettünk.

A keményebb rockos hangzás kedvelői sem csalódtak, megkapták a magukét. Noel Richards, e műfaj öregje, a fiatalabb Yfriday villanyozta fel azokat akik fáradni látszottak. Judy Bailey, igazi kuriózum. Londonban született, Barbadosban nőtt fel, jelenleg Németországban él. Ez a sokszínűség meglátszik zenei stílusán is, melynek gyökerei a rock, a pop és a reggae, de afrikai és karib elemek is gyakran feltűnnek koncertjein. A magyar dicsőítők is szép számmal jelen voltak, a roma Rontó Attila és Kitty, Csiszér László és Prazsák László sajátos ízt kevert az amúgy is változatos „feltétbe”. A gyermekek természetesen tömegesen vettek részt, hiszen „ilyeneké az Isten királysága”, Pintér Béla és a csemeték rázták fel a gyerkőcöket, felnőtteket. Igen, lehet, hogy Isten szereti ezt a helyet. Is. Az ötnapos fesztivál résztvevőinek arcát nézem hazafelé. Látszik rajtuk, jövőre a Mindenható leereszti majd lábait a Westend fejére ismét. Hadd souljon!