A jó közönség értő. Adott esetben – általában rossz esetben – megértő. És persze dilettáns. Ja, és egy régi színészóriás-mondás szerint nem lehet eléggé lenézni. Talán a legjobb, ha nem is élnek, csak legyen teltház, mint ahogyan az sem túl fontos, hogy mi folyik a porondon… Egyetlen mérő maradt a függöny mindkét oldalán, és ez a mennyiség.

Mi az abszolút lehetetlenség? Tenger fenekére bugyit húzni. Vagy harminc éve röhögök ezen a minősíthetetlenül minőségi viccen, mindig megjelennek előttem a marcona búvárarcok, ahogy bepárásodott szemüveggel, kezükben a hatalmas csipkefehérnemű egy-egy sarkával elkeseredetten igyekeznek alámerülni a vaksötétben. Ilyen hallatlan halász az előadóművész is manapság, leginkább nagyot szeretne meríteni, és minél többször, tekintet nélkül a veszteségekre.

Egy életen át kell látszani – a színpadi ember hasonlatos a prostituálthoz, ha és amennyiben nem élvezi azt, amit művel. De hát ugye kinek mi okoz örömöt, ötven perc operett huszárkodásért, két és félszázezer + ÁFA könnyen csal mosolyt nem csak az arcunkra, lelkünkbe is! Ár – érték arányban ez nagyon sok pénz. Mért nyafog hát egy ribanc (értsd: például a szerző), ha megcsinálják?


A nézőtér maga a feneketlen mélység. Fentről nézve kifejezetten ijesztő, még napvilágnál is a Praktiker parkoló durva deszkákból összeácsolt színpadán, ahogy a Megasztár szempár végigpásztáz a kiskorúak egy csoportján, léci, léci csak egy közös képet, negyvenöt fok van az aszfalton, a szülők is, halkan olvadó reklámtáskákkal oldalukon várnak a csodára, „cirk i hleba”, nem kell magyarázni.

De kell, a fenébe is kell, mert milyen háztartási csoda ez? A dalokat nem ismeri senki, nem is érdekes a zene, a zsűri már megmondta, arany van a torkába’, most hát akkor itt van nekünk ingyen ő, a Story magazinból ismert nő, egy, két, há. Hatalmas kiállás, kozmikus a szomorúság, még ha a végén mindenki vidám is, a maga módján. Tombola jön, és stand up, talán egy kis mászófal, vagy légvár, aztán megyünk haza, mama összerak egy laza lecsót. A mobilból egy feltöltőkártya áráért át lehet küldeni a fotókat. Istenem, boldog gyermekkor.

Az igénytelenség kiváló piac, a legkifizetődőbb vállalkozás, hiszen benne van a nevében: senki nem vár semmit, csak ebből a semmiből legyen elég, és tartson ki, mondjuk szeptemberig. Azt a kérdést, hogy tényleg így van e, sosem tesszük fel, a kérdésekkel mindig csak a baj van, mert akkor a keresletnek bele kéne gondolni, a kínálatnak meg megfelelni, és hát az ugye rengeteg energia, és nem utolsósorban rengeteg pénz. Egy kicsit még állok az utolsó sorban, aztán hazaindulok a provincializmus vasárnap délutáni emlékével csattogtatni a távirányítót, mert bizony én is igénytelen vagyok, mint egy bevásárlóközpont. Kicsit zavar, hogy az RTL televíziós csatornát 2005. évi bűneiért, tehát három év elteltével órás adásszünetre bünteti az ORTT, de azért annyira nem, hiszen ez csak az álszentek összeesküvése, majd addig nézek mást, akad bőven.



Nézettség, hallgatottság, látogatottság, kattintásszám, kettyintésszám, mi kell a boldogsághoz? Gyűjtsd szelektíven a kultúrszemetet egész nyáron! A nevedben szennyezik a környezetet, ne feledd…