Délután kétszer ránk szakadt az ég, majd hirtelen este 7-kor kisütött a nap, jelt adva a kultúrakoktél - kedvelő közönségnek, jöjjenek bátran, a Botrány nem marad el.

Múlt pénteken, július 4-én mutatta be a Miskolci Nemzeti Színház nyári színpadán, Ken Ludwig Botrány az operában című világhírű bohózatát Szirtes Gábor rendezésében.

A nyári színháznak különös varázsa van, szabadság, szerelem, bohémia. Jól ismert félreértések, kacagtató pillanatnyi poénok, és a jótékony happy end.

A történet röviden: Megérkezik a várva-várt tenorista Tito Merelli, aki lucullusi lakomákat rendez, majd nyugtatóval kúrálja magát, ám 2 db helyett 6 db-ot vesz be, amitől nem ébred fel, halottnak hiszik és az igazgató szégyenlős személyi asszisztense, aki titokban szintén énekelni tanul, és tudja az Otellót, mellesleg le akarja nyűgözni szerelmét, az igazgató lányát, aki persze rajong a művészúrért; elvállalja, hogy beugrik és megmenti az előadást.Hisz mindenki pótolható.

Ettől szorong a művészvilág, hogy bárki, még a legnagyobb sztár is helyettesíthető.

De nézzük a produkciót. Mi kell egy sikeres könnyed nyári limonádéhoz?
Adott egy nyitott tér, szállodai szoba, királyi lakosztály, és 8 szereplő (4 férfi, 4 nő).
Kell szerelem (asszisztens és a főnök lánya); házasság (a tenor és b. neje); egy szőke csábító bestia, a Desdemonát alakító törtető kollegina; egy idősebb komikus páros (igazgató és az operabarátok elnöke); jellemkomikum, a meleg londiner és a tempó, a ritmus a poénok időzítése.

Mindezt rázzuk össze, spékeljük meg egy tehetséges fővárosi színésszel, akinek nem derogál vidéken játszani nyáron, ilyen Vida Péter (a Nemzetiből), aki lubickol a szorongó, szerelmes, túlkoros kamasz kedvesen ügyefogyott személyi asszisztens szerepében. Most visszatért egy nyár erejéig a gyökerekhez, ahonnan pályája indult és ismét mosolyra fakasztja az ismerősöket.

Ha már a férfiakkal kezdtem, ki kell jelentenem, lejátszották a nőket. Ami persze részben a dramaturgia hibája, hisz a hölgyek jöttek, láttak, győztek, azaz, csak a cselekménybonyolításhoz kellettek.

Szóval a férfiak: az ismert tenor, Bakai László, a miskolci közönség egyik nagy kedvence, most is hozta a tőle jól ismert, megszokott és elvárt színvonalat. Ismerős hanghordozás, járás mód, kigyakorolt helyzetkomikumok. Tökéletesen tette a dolgát, de csak játszott, lélektelenül, kötelességből. (A szomorú bohóc, tekintetét próbálja feledtetni a hatalmas cipővel, a piros orral és a grimaszokkal, de a lelkéből feltörő fájdalom-forrást nem lehet sokáig rejtegetni.)
A kissé feminin operarajongó londiner, Homonai István, a nőket megszégyenítő módon tartotta be a női viselkedésre vonatkozó etikettet. A figura humora alapvetően a 185 cm magas férfi és a 160 cm-es filigrán nő képének vegyítéséből fakadt. Tipegve, riszálva, locsogva, rajongva szórta a poénokat, mikor megjelent.

A darab rendezője, aki az igazgatót alakította, Szirtes Gábor is a tőle jól ismert fogásokkal pontosan precízen festette fel a pozíciójáért igen, de a lányáért annyira nem aggódó vezetőt.

De vegyük sorra a nőket is.

Az igazgató lánya Pap Lívia, bár pasztell rózsaszínben próbálta izgatottan bezizegni a teret, hiszen itt a nagy tenor, csak egy kis madárka vergődését láthattuk.
A tenor nejének, Kerekes Valéria, kevés jelenete van, a karakter feladata a bonyodalom elindítása. Pontos, precíz, tisztában volt vele, mit, miért mond, tömör, velős, centralizált.
A karrierista kollegina, Jancsó Dóra, abszolút hitelesen hozta a szép, kedves arcú, bájos figura lényegét, ám színészileg hálátlan szerep, mert csak a külsőnek kell rendben lenni.

És végül az oroszkrémtorta-golyóként, a jeleneteibe begurult és letarolta a jelenlevőket az operabarátok elnöknője, Molnár Anna, aki valóban operabarát, hisz a színház magánénekese, de most már kezdik a rendezők felfedezni a vérbeli komikai oldalát is, és lehetőséget kap megcsillantani humorát, miközben lubickol a könnyfakasztóan komikus, kerekded, butuska figurában.

Összességében az este olyan volt, mint egy igazán jóleső fagylaltkehely a kánikulában: hűsítő, édes, néha fanyar, cukros, öntetes, habos, egyszóval fülledt nyárestékre tökéletes felüdülés.