Csaknem egy hónappal meghosszabbította a Hódolat Brunelleschinek című kiállítást a Magyar Nemzeti Galéria, így Fekete Tamás kisplasztikáit július 27. helyett egészen augusztus 24-ig láthatja a közönség.
A tavaly elhunyt szobrászművész, Fekete Tamás élete utolsó, akár főművének is tekinthető alkotását, a Hódolat Brunelleschinek című ciklusát végrendeletében a Magyar Nemzeti Galériára hagyományozta.A tizenhárom kisplasztikát felvonultató, május 24. óta látható tárlatot bemutatva korábban Bereczky Loránd, az intézmény főigazgatója megjegyezte: "a muzeológiai munkához szerencse is kell. Ilyen szerencse, hogy az idei év a reneszánsz jegyében telik, és mi pont most állítjuk ki Fekete Tamás Filippo Brunelleschi előtt tisztelgő kisplasztikáit".
Mint elárulta, a tavaly elhunyt szobrász nagyobb sorozatot tervezett a reneszánsz építészmester mérnöki zsenijének bemutatására, melyet a Magyar Nemzeti Galériának kívánt ajándékozni, végül a másfél évtizedes munka eredményét végrendeletében hagyta a múzeumra.
"A kiállítás példát mutat abból, miként lehet életünkbe bekapcsolni a reneszánsz nyújtotta értékeket" - méltatta a szobrász alkotásait az igazgató.
Fekete Tamás (1931-2007) 1949-től az Egyesült Izzó művészeti szabadiskolában festészetet és Ferenczy Béni műtermében szobrászatot tanult, közben szerszámkészítőként és szerszám-konstruktőrként dolgozott. 1963-tól kiállító művész, kisplasztikákat, portrékat, köztéri szobrokat, érmeket alkotott. Korai művei rézdomborítások és kisplasztikák, a 60-as évek végén fával és ritkábban kővel dolgozott. A 70-es évek elejétől datálódik fém kisplasztikáinak időszaka. 1994-től haláláig Brunelleschi (1377-1446) építészeti elvei, szerkezetei által ihletett kisplasztikai sorozata foglalkoztatta.