Ritka pillanat: apa és lánya együtt a színpadon. A Vidám Színpad, illetve most már Centrál Színház Velencei kalmár-bemutatóra készül Keszthelyen. A főpróbahétre jellemző rövid szünetben sikerült néhány mondatot váltanunk velük családról, színházról, kis magyar hétköznapokról.
SZÁNTÓ - Két Haumann egy darabban – ez mennyire gyakori jelenség?
PETRA - Nem túl gyakori, de előfordult már.
PÉTER - Attól van ez így, hogy Petrát átmenetileg elszólította a szakmától a kisgyerek, akinek boldogan adózunk – a Rozi.
SZÁNTÓ - A legszebb színésznév, mint ezt az édesapjával, Király Attilával már többször megállapítottuk.
PETRA - Király Rozália.
PÉTER - Rozália König. Mindenütt megállja a helyét. És ha esetleg úgy alakul – mert van egy olyan gyanúm, hogy belekeveredik ebbe az átok-édes szakmába, Rozália Kőnig néven simán befuthathat valahol…
PETRA - nemzetközi karriert.
SZÁNTÓ - Azért itt most épül egy dinasztia. A másik nagyapa Király Levente, a Nemzet Színésze, az édesapa Király Attila, az Ön fia, Máté szintén színész…
PETRA - Hát majd meglátjuk, végülis nálunk a három gyerekből csak kettő választotta ezt a pályát…
PÉTER - Nem építjük, épülődik, nem tudunk mit csinálni… Az egymás közötti kommunikáció még ezt a kisgyereket is afelé tessegeti.
SZÁNTÓ - Mennyire izgalmas, illetve mennyire nehéz a színésznek kilépni a megszokott intézményből, társulatból, és eljönni egy más környezetbe játszani?
PÉTER - Vannak pillanatok, amikor nehéz, és vannak pillanatok, amikor nem olyan nehéz. Ebben a pillanatban például nem olyan nehéz a Katonából kilépni – egy pillanatra.
SZÁNTÓ - Mekkora kihívás új kollégákkal játszani?
PETRA - Szűk a szakma, úgyhogy annyira nem is újak, nagyjából mindenki képben van a másikkal, igazából inkább csak az adott darab teremtette helyzet új.
SZÁNTÓ - Vajon mennyire tartottak itt Öntől?
PÉTER - Tőlem?
PETRA - Miért tartottak volna?
SZÁNTÓ - Hát azért mégiscsak egy színészatyaúristen, vagy valami ilyesmi, nem?
PÉTER - (kacaj) mi vagyok én? Egy színész, akinek ökölbe van a talpa, hogy hogy lesz majd a premieren. Nem vagyok én semmiféle nem tudom milyen helyzetben, ha lehet, azt megkockáztatom, még jobban törődök magamban a dolgokkal, hogy milyen kimenetelt nyernek, mint sokan mások.
PETRA - Egy kicsit nagyobb a felelősség.
PÉTER - Hát igen. Ami pedig az új kollégákat illeti, nem kollégával tart a színész kapcsolatot, hanem egy másik szereppel, persze mögötte ott a kolléga, - kinek mekkora teljesítménye van. De a szereppel tartja az ember a kapcsolatot, nem a kollégával. Vannak színházak, ahol a kollégával tartja a kapcsolatot, de azok a színházak egy kicsit olyanok is.
SZÁNTÓ - Puskás Tamás szerint ez a szerep gyakorlatilag önre van kitalálva.
PÉTER - Ezt köszönöm szépen, mondjuk én szívesebben látnék egy harminc kilóval vékonyabb zsidót ebben a szerepben. Tudom, hogy vannak ilyen kicsit gömbölykés emberek is, de szívesen látnám magam egy vékony, nyitott borotvaként rohanó személyként – láttam ilyet sokat az utcán. Ezt nagyon el tudnám képzelni… majd próbálok belülről, lelkileg vékonyabb lenni.
SZÁNTÓ - Mekkora tétje van ma Magyarországon ennek a darabnak?
PÉTER - Ismerős kérdés. Mindennek van tétje. Ha a III. Richárdot játszák, annak is van, elég komoly.
PETRA - Nem úgy íródott ez a darab, mint ahogy sok más, hogy ő ezt csak akkor és csak ott írta. Nyílván attól élhetnek meg ma is ezek a darabok, mert a problémakörök állandóak.
PÉTER - Ha a színházunk aktualizál, akkor már régen rossz úton van.
SZÁNTÓ - Nem is az aktualizálásra értettem, egyszerűen ma az a helyzet, hogy folyamatos a zsidótéma, a melegtéma, az ember már lassan azt se meri mondani, hogy cigány, mert csak romát lehet mondani…
PÉTER - Hát igen. Örökérvényű a Shakespeare. Olyan jelenségeket ír meg látnoki módon, illetve nem kell ehhez látnokiság, amik folyamatosan fennálló gondok. Talán nem vették annyira zokon az egyiket – régen.
PETRA - Nem a téma változik, hanem az emberek.
SZÁNTÓ - A híreket olvasva a világ meg nem annyira…
PÉTER - Szóval ebben a darabban nincs célzatosság, ijedten látjuk, hogy mennyire aktuális. Ijedten látjuk. Ha célzatossá kívánnánk tenni, mint ahogy olyan szívesen teszik mostanában az előadásokat, számítva valamire, rámutatva valamire, akkor nem járnánk jó úton. Elég éppen az a bonyolultság, amit Shakespeare megírt, az érvényes, attól modern, hogy igaz, minden korban igaz, sajnos így ez a darab is…
