Egy brit egyetem kutatói hosszas elemzés után arra jutottak, hogy egyik ismert fajhoz sem köthetők azok a szőrszálak, melyeket öt évvel ezelőtt találtak az indiai Garo-folyó völgyében. A jeti-hívők diadalmasan lobogtatják az eredményeket, a szkeptikusok vállat vonnak. Létezik-e a majomember vagy csak legenda?

A neves oxfordi Brookes Egyetemen két, Indiában talált szőrszálon elvégzett vizsgálat táplálhatja a jetihívők reményét. A két - egy 44 és egy 33 mm hosszú - szőrszálat öt éve lelték a Garo folyó völgyében Északkelet-Indiában. Az oxfordi tesztek szerint egykori viselőjük egyik ismert fajhoz sem tartozik. A helyiek azt állítják, hogy a szőr a mande barungé, azaz a vad erdei emberé, akinek himalájai változata a jeti.

"A szőrszálak eleddig a legmeggyőzőbb bizonyítékot szolgáltatták a jeti létezésére" - mondta Ian Redmond, a vizsgálatok kutatásvezetője, az oxfordi egyetem majomszakértője a brit The Independent című lap vasárnapi kiadásának. A kutatók most a Brookes laboratóriumában és Cardiffban további elemzéseket végeznek. Genetikai vizsgálattal igyekszenek az ismeretlen állat más élőlényekkel való esetleges rokonságát kideríteni.

Ázsiai óriásmajmok

A himalájai majomember újkori történelme 1889-ben kezdődött, amikor Nepálban az angol hadsereg egyik őrnagya óriási lábnyomokat fedezett fel a hóban egy Sikkimtől északnyugatra fekvő hegy csúcsának közelében. A helyi lakosok szerint ezek az örök tél vidékén élő szőrös vadember, a jeti lábnyomai voltak.
A világméretű érdeklődés 1921-ben nőtt meg a jeti iránt, amikor egy angol hegymászó sötét színű lényeket látott mozogni a hegyoldalban, később pedig nagy, csupasz lábnyomokra bukkant.


Amikor a majomember híre elterjedt, természetesen az észlelések is megszaporodtak: ezek között nyilvánvalóan sok volt a vaklárma és a feltűnési viszketegség szülte hamis információ, de számos rejtélyes lábnyomról valóban készült felvétel vagy lenyomat. 1951-ben például Eric Shipton expedíciója 33 centiméter hosszú és 20 centiméter széles nyomokat talált a Mount Everesten. Shipton a The Timesnak azt mondta: azok nagyrészét ovális formájúra torzította az olvadás, de még így is hosszabbak és szélesebbek voltak, mint egy hegymászó bakancsának nyomai. Ezt követően számos, kifejezetten a jetire vadászó expedíciót indítottak, de megkérdőjelezhető „bizonyítékokon” kívül semmit sem találtak. Sokan mégis megingathatatlanul hisznek a teremtmény létezésében, különösen a sherpák, akik szerint egyenesen többféle jeti is létezik: az egyik négy lábon vándorol, a másik felegyenesedve jár, csúcsos a feje és vörös a szőrzete.

A nagylábú

A majomemberek ugyanakkor nemcsak Ázsiában izgatják az emberek fantáziáját: Észak-Amerikában is rengeteg történet született a hegyekben és erdőkben tanyázó hatalmas lényekről. A kanadai British Columbiában élő salish indiánok sasquatchnak, a kaliforniai huppák omahnak hívják az amerikai jetiket, a nem őslakos telepesek pedig először 1811-ben számoltak be róluk, amikor egy kanadai kereskedő 35,5x20,5 centiméteres lábnyomokra bukkant a Sziklás-hegység északi részén, az albertai Jasper mellett. Az észlelések az 1950-es években szaporodtak meg: különböző tanúk álltak elő természetellenesen nagy méretű, emberszerű, szőrös majmokhoz hasonlító teremtményekről szóló mesékkel. Habár akadt néhány még a szokásosnál is furcsább történet köddé váló vagy repülő majomemberekről is, valószínűtlen, hogy mindenki elmebeteg vagy hazug lett volna abból a többezer emberből, aki látni vélte a „nagylábút”. Ugyanígy Ausztráliában is rendszeresen érkeztek észlelések 3 méter magas majomszerű lényekről; a helyi őslakosok yowie-nak nevezték el a rejtélyes szőrös teremtményeket.

Őskori túlélők?

Egyes kutatók szerint még ha elméletben el is képzelhető, hogy a világ egyik legérintetlenebb területének számító Himalájában fennmaradt az őskori ázsiai óriásmajom, a gigantopithecus valamely késői leszármazottjának néhány populációja, ennek gyakorlati esélye igen csekély. A fő ellenvetés e teóriával szemben, hogy a mindössze 90-100 ezer éve kipusztult gigantopithecusok növényevők voltak, így aligha lennének képesek megélni a hó és jég borította hegycsúcsok között, másrészt a csontok alapján arra lehet következtetni, hogy elsősorban négy lábon jártak, nem pedig felegyenesedve, mint arról az észlelők nagyrésze beszámol.

Mások úgy gondolják, hogy a titokzatos majomember valójában emberféle, melyet a terjeszkedő homo sapiens szorított vissza olyan ritkán lakott, kevésbé háborgatott területre, mint amilyen a Himalája vagy Kanada kietlen részei. Felmerült a kései homo erectus vagy a homo neanderthalensis neve is, és a homo floresiensis felfedezése is komoly támogatást jelentett ezen hipotézis híveinek, hiszen ez a törpe emberfaj földtörténeti viszonylatban csak a közelmúltban pusztult ki. Ezt az elképzelést tudományos körökben rendszerint nevetséges badarságként söprik le az asztalról.


Mint mindig, természetesen ezúttal is akad kézzelfoghatóbb magyarázat: a Himalája egyik magányos mindenevője, a tibeti medve a nagy hóban úgy halad, hogy hátsó lábát az elülső nyomába teszi, a két lábon járás látszatát keltve ezzel a nyomokat tekintve. Az, hogy a helyiek kétféle jetit írnak le, nem mond ellent ennek, a Tibetben honos medvék között ugyanis vöröses és fekete színű egyaránt megtalálható. A tibeti medve emellett képes egy csapással leütni egy jakot: a helyiek minden ilyen támadást a jetinek tulajdonítanak. A medve-elmélettel szemben a fő kifogás az, hogy a szemtanúk sok esetben nem csak két lábra álló, hanem úgy is haladó lényekről számoltak be, és ilyet természetes körülmények között egyetlen medve sem tesz.

Észlelések és elméletek ezrei ide vagy oda, a tények tények maradnak: eddig még egyetlen jetit, nagylábút vagy yowie-t sem sikerült találni sem élve, sem holtan.