Augusztus 24-éig látogatható a Budapest Galériában Molnár László festőművész A lepel című kiállítása, melynek keretében a művész a torinói lepel ihlette alkotásait tekintheti meg a nagyközönség. De mit is kell tudni valójában erről a különös tárgyról, melyet legendák sokasága övez?
A leplet szent relikviaként őrizték, mígnem 1578-ban a savoyai herceg megvásárolta és a torinói katedrálisban helyezte el.
1898-ban felkérték Seconda Pia fényképészt, hogy készítsen felvételt a lepelről a katedrális irattára számára. A fényképész az előhíváskor egy férfi arcmását pillantotta meg: a vásznon lévő negatív képet az előhívás pozitívvá változtatta. Krisztus fényképét látta? Nagyon sokan azt hitték, igen. Addig még feltételezhető volt, hogy a lepel hamisítvány, de egyből felmerült a kérdés, hogy vajon melyik 14. századi hamisító lett volna képes egy fénykép-negatív előállítására? Más érv is szólt a lepel valódisága mellett: a keresztre feszítés nyomai nem a láb- és kézfejek közepén látszottak, mint a stigmák általában, hanem a csuklókon és bokákon, ahol az áldozat testét római szokás szerint szögekkel döfték át.
A fényképészek és az anatómia tudósai teljes mértékben meg voltak győződve a lepel valódiságáról, hiszen még a legalaposabb ellenőrzés sem tudott festéknyomokat felfedezni a vásznon. A ’70-es évek közepén a lepelből tizenhét apró mintát vettek tudományos elemzés céljára: ekkor vált általánosan elfogadottá az, hogy az alakot rajzoló foltok csak a vászon egyik oldalán találhatók. Még a különálló szálak is egyetlen oldalon voltak érintve, így az anyagot nem itatta át testnedv, vér vagy festék.
A vásznon lévő port is analizálták: a növények, melyekből a különböző virágporok származtak, nemcsak Jeruzsálemben mindennaposak, hanem például Isztambulban vagy Ufában is. Így a lepel valóban származhat a Szentföldről, és feltehetően a mai Törökországon keresztül juthatott el Itáliába. A sebek környékén, a leplen fellelt vöröses anyag egyes korábbi elképzelésekkel szemben nem festék vagy állatból származó vér, hanem a közel-keleten gyakoribb AB vércsoportba tartozik. A talpak környékéről vett és vizsgált szennyeződések a jeruzsálemi sziklasírokból ismert édesvízi travertino aragonitból, mészkőből származik.
1976-ban John Jackson fizikus és dr. Eric Jumper, az amerikai légierő egyik kapitánya számítógéppel rekonstruálta a lenyomatot. A leplen látható fej háromdimenziós képét kapták meg: láthatóvá vált a bibliai idők hagyománya, miszerint pénzérméket helyeztek a halott szemére. A kirajzolódott minta alapján az érmékben leptonokra, az Újszövetségben „az özvegy garasaként” említett pénzre ismertek.
A Savoya-ház feje, II. Umberto 1983-as halála után az ereklyét II. János Pál pápának és a Vatikánnak adományozták. A Szentszék 1988-ban engedélyezte, hogy a szöveten elvégezzék a radiokarbon-kormeghatározást, mely azonban nem igazolta a várakozásokat. Az eredmények nem hasraütés-szerűen születtek, hiszen három neves laboratórium is megvizsgálta a torinói leplet: Oxfordban, Zürichben és Tucsonban egyaránt arra jutottak, hogy a vászon középkori, valamikor 1260 és 1390 környékéről származik, tehát nem lehet az az anyag, melybe Krisztus testét takarták. Egyesek szerint a vizsgálatok során antiklerikális tudósok meghamisították az eredményeket, arra azonban továbbra sem született magyarázat, hogy pontosan miként is került rá a képmás.
A C14-es vizsgálatok ellenére a kételyek nem oszlottak el a lepel körül, számos kérdés megoldatlan maradt. A lepelhez további rejtélyek is kapcsolódnak, így például az, miként tudta átvészelni azt a számos tűzvészt, ami sújtotta, mióta létezéséről először említést tettek. Az utolsó ezek közül 1997-ben sújtotta a torinói székesegyházat. A lepelről az írásos feljegyzésekből tudni lehet, hogy már 1534-ben, egy templom leégése után is foltozásra szorult. A javítással megbízott apácák úgynevezett „holland” anyaggal varrták be a lyukakat.
Tovább árnyalta a helyzetet, hogy a 21. század első éveiben bevetett legújabb digitális képfeldolgozó technikák egy férfi vonásait jelenítették meg a lepel hátsó oldalán. Ez a másik oldal évszázadokon át rejtve maradt egy nyersvászon darabnak köszönhetően, amit 1534-ben, a tűzvész után varrtak rá. Az eredeti fekete felületet csak 2002-ben vizsgálták meg alaposan, amikor a vászonról teljesen eltávolították a nyersvásznat egy restaurációs projekt keretében. A szabad szem számára a fekete felület szinte semmit nem mutatott, leszámítva egy sajátos varrási technikát, amit Mechtild Flury-Lemberg, a restaurációt végző svájci textilszakértő Kr.u. 1. századiként vagy korábbiként azonosított. John Jackson, az első komoly vizsgálat elvégzője már 1990-ben megpendítette, hogy lehet valami a hátoldalon is.
Mindezek eredőjeként egy 2005-ös elméletben ismét azt a korábban is hangoztatott véleményt fogalmazták meg, hogy 1988-ban a lepel olyan részéből vették a mintákat, amelyek eredetileg nem tartoztak hozzá, utólag varrták őket a vászon széléhez.
A torinói lepel a mindennapokban egy ezüst díszdobozban feltekerve áll, az elmúlt évszázadban mindössze ötször állították ki. Amikor legutóbb 2000-ben sor került erre, több mint 3 millió ember látta. Legközelebb azonban csak 2025-ben lesz újra látható a nagyközönség számára.
Addig is a Budapest Galériában gyönyörködhetünk Molnár László alkotásaiban, melyek mind a lepel hatására születtek. A tárlat hétfő kivételével minden nap 10-18 óráig látogatható a Galéria Budapest Kiállítótermében.
Ön szerint valóban Jézus Krisztus halotti leple a torinói lepel? (1 - ugyan már, 5 - igen, teljesen egyértelműen)
