A Múmia 3-ban elszakadunk Egyiptomtól, és Kína felé vesszük az irányt. Kína imázsa mostanság így is, úgy is egyre inkább ingatag, a film sem bizonyítja ennek ellenkezőjét: a gonosz és hataloméhes kínai Sárkánycsászár leigázza a Földet. Vagyis le akarja. Szerencsére aki ismeri a történelmet, tudhatja, a császár azért nem volt ennyire gonosz, viszont ilyen sármosnak sem volt mondható. Jet Li sokat karatézik, Fraser meg elhiszi, hogy lenyomja.
A kínai császár, Csin Si Huang-ti és cseréphadserege köré felépített "történelmi mese" igen kalandos képsorokba enged betekintést, némi kis giccsel és buta szerelmi szálakkal- szóval, ezügyben nem sokat változtatott az új rendező, Rob Cohen elődjéhez, Stephen Sommershez képest. De mégiscsak az eddigi legjobban sikerült Múmiáról beszélhetünk.Talán a Múmia 1. és 2. után rájöttek az Universalnál, a karatézós filmek mindig, vagy legalábbis mostanában jobban beválnak, főleg a zseniális Jet Li főszereplésével, aki kettőt legyint, a nézőközönség meg elájul tőle.
Nyögvenyelősen
Stephen Sommers, a Múmia 1. és 2. filmek rendezője 2001-ben azt mondta a film harmadik részének rendezéséről: érkezett ugyan felkérés, de a csapat csak akkor lenne benne a dologban, ha egy sokkal monumentálisabb és jobb filmet tudnának készíteni. Pár évvel később, 2004 májusában Sommers kétségeit fejezte ki saját energiájával kapcsolatban mindannak ellenére, hogy a szereplőgárda erős érdeklődést tanúsított a film harmadik részének elkészítésére.
2005 decemberében aztán félig elkészült Alfred Gough és Miles Millar forgatókönyve, mely egy kínai múmiáról szólt (Kína első császára le akarja igázni a Földet megátkozott csapataival, mindezt 1940-ben). Az ötlet valós történelmi eseményeken alapul: Csin Si Huang-ti császárról van szó, akit cserépseregével, azaz többezer terrakotta katonával együtt a föld alá temettek Krisztus előtt 210-ben.
2006 márciusában végül megszületett a folytatás teljes forgatókönyve, Brendan Fraser és Rachel Weisz főszereplésével. Az Universal szerette volna, ha a film még 2007-ben elkészül, sőt, ebben az évben még Weisz kisasszony is jelezte, hogy érdekli a folytatás. 2007 januárjában azonban az Universal bejelentette, Stephen Sommers nem erősítette meg, hogy vállalja a harmadik részt.
Csin Si Huang-ti
A császár Kr. e. 247–Kr. e. 210 között uralkodott. Ő volt Kína első császára, a Kínai Császárság megalapítója.
Ying Zheng (Jing Cseng) néven eredetileg Qin (Csin) állam királya volt. 238 után leszámolt a hatalmát fenyegető belső klikkekkel, és minden hatalmat a saját kezében összpontosított. Kr. e. 230-ban átfogó hadjáratsorozatot indított a a kínai államok ellen, Kr. e. 221-ben pedig az összes kínai területet egyesítette. Ekkor felvette a „császár” (huang-ti) címet, és Qin Shi Huangdi (Csin Első Császára) néven uralkodott.
Kr. e. 221 után a független részből álló területeket egységes birodalommá kezdte szervezni. Legista politikus volt: szigorú törvényeket hozott, az országot 48 tartományra osztotta fel, és hogy a régi arisztokráciát meggyengítse, a hat meghódított fejedelemség vagyonosait családjukkal együtt fővárosába, Xianyangba (Hszienjang) költöztette át. A legyőzött ellenség fegyvereit beolvasztotta, és hatalmas szobrokat öntetett belőlük. Az egyesítések után Qin Shi Huangdi lebontatta a falakat a területek között, ezzel egy időben viszont a birodalma északi határán a barbárok elleni védelmet szolgáló falszakaszokat összekötötte, és megalkotta a kínai nagy falat, mely a világ leghosszabb építménye.
Weisz nem, Bello igen
A filmet Montreálban és Kínában forgatták. Áprilisban kiválasztották Alex szerepére (aki a Múmia 2. óta már korántsem gyermek) Luke Fordot, majd Rachel Weisz helyett Maria Bellot, Evelyn szerepére. „Ugyan őt is Evy-nek hívják, de egészen más karakter, mint az eredeti Evy”, mondta Bello egy interjúban. „Az első részekben Evelyn egy bájos nő, ez az Evy viszont több annál. Erőteljesen tudja használni harcművészeti- és lövésztudását”, mondta.
A boldog, múmiakereső család
Szóval, a történet szerint az O’Connell házaspár nagyfiúvá cseperedett fia, Alex szintén a régészet iránt érdeklődik, és ifjú titánként első munkája rögtön a Sárkánycsászár kiásása.
A házaspár nyugodt, unalmas életéből rettenetesen hiányoznak a múmiák, így hát nagyon megörülnek, mikor kiderül, Kínában rengeteg dolguk van. Például, megmenteni az emebriséget egy feltámadott és halhatatlan császártól, Csin Si Huang-tiről, akit ugyan nagyon régen megátkoztak, ám természetesen akadnak, akik annyira idióták hogy vissza akarják hívni az élők sorába.
A császár minden vágya, hogy újraépítse birodalmát cseréphadseregével - akiket azonban valahogyan fel kellene ébreszteni.
A mese az mese, és nem szabad belekötni, így ne töprengjen el senki a picit sántító történeten, miszerint a huszadik században, a második világháború előtt némi jöttment csontvázbrigád eltipor egy egész bolygónyi embert – már csak azért is, mert a látványtervek szerinti gyenge kis zombi-múmiákat két AK 47-essel simán tönkreverhetnék. Na de akkor nem is lenne film, ugyebár.
Alapvetően izgalmas és érdekfeszítő jelenetek tarkítják a filmet, és gyakran meglepő, újszerű trükkökkel áll elő a rendező. Ilyen hirtelen jelenet például a három óriási jeti felbukkanása is, akik hőseink segítségére sietnek (ők tehát a jó jetik, bár nagyon csúnyák és gonosznak is tűnnek).
A csodálatos Shangri-La-ban, ahol a Császár is örök életet lelhetne, csodás tájakban, káprázatos látványban gyönyörködhetünk, köszönhetően a remek effektnek és animációnak: le a kalappal, befogadható, nem hézagos elemek.
Li, a férfiisten
Hogy Jet Li mit keres a filmben, hát, no comment, a színészt ugyanis harcművészeti zsenialitásán kívül még színészi alakításaiért is szerettük, itt azonban nem csillanthatja fel ezt, hiszen szerepének csaknem 80 százalékában eleve hullik az arca. Bizony, hullik, hiszen múmia, ugye. Harci modora azonban még mindig bravúros, így például kicsit komikus, sőt, valljuk be őszintén, már-már idióta ötlet Jet Lit és Brendan Frasert összeereszteni egy nagy harcjelenetben. Szerencsére a készítők is érezték, ez elég erős befejezés lett volna, így végül Fraser nem egyedül győzi le a gonoszt.
Az ócska poénok (melyek legtöbbször a már első két részben is idiótának beállított Jonathan szájából érkeztek) és a csöpögős, nyálas szerelmes jelenetek mellett mégiscsak érdemes megnézni a filmet, jó kis másfél órás izgalom, amiben sok fej hullik a földre - néhol kardcsapástól, néhol pedig csak úgy magától.
Múmia 3: A Sárkánycsászár sírja
Rendezte: Rob CohenForgatókönyv: Alfred Gough, Miles Millar
Szereplők:
Brendan Fraser
Jet Li
Maria Bello
John Hannah
Luke Ford
Michelle Yeoh
Isabella Leong
Russel Wong
Zene: Randy Edelman
Költségvetés: 175,000,000 dollár
Neked hogy tetszett a Múmia 3. ? (1- egyáltalán nem, 5- nagyon)