Meseíró volt, de élete korántsem volt mesés. Hans Christian Andersen szegény családban született, anyja alkoholista mosónő, apja foltozóvarga, aki a fiú kiskorában meghalt. A felnőtt Andersen, bár elismerésre és hírnévre tett szert, magánéletében zaklatott, boldogtalan volt.

Testvérének, Karennek ükunokája, Anthony Majanlahti történész írta le, hogy az író miként szőtte bele saját életét meséibe. "Andersen kapcsolata az érzelmekkel és a szexualitással igazán nehéz volt. Csak olyan nőkbe (és időnként férfiakba) szeretett bele, akik másokkal léptek házasságra. Nem volt gyermeke, mert úgy gondolta, hogy a gyerek fékezi a kreativitást. De egyébként kedvelte a kicsiket" - idézett Majanlahti könyvéből a Corriere della Sera című olasz lap.

Andersen A rút kiskacsában önmagát mintázta meg, csúnyának tartotta magát és ezért gátlásos volt. Boldogtalan szerelmeit írta meg A kis hableányban, A rendíthetetlen ólomkatonában. A fülemüle Jenny Lind svéd énekesnőről szól, akinek késve, levélben mert szerelmet vallani, de a nő csak "kedves testvérének" tartotta.

Hasonlóképpen járt iskolatársa nővérével is, akit valószínűleg a legmélyebben szeretett, mert amikor meghalt, a nyakában egy bőrzacskóban megtalálták az asszony egyik levelét és azzal is temették el.

Szenvedélyes érzelmekkel közeledett egy testvérpárhoz is. Amikor a lánynál nem talált viszonzásra, a fiú felé fordult, de szerelme ott is kudarcot vallott. Ennek ellenére a fiú sokáig támogatta az írót, jó barátja maradt, annyira, hogy még a sírjába is befogadta felesége mellett harmadiknak.

A kis gyufaárus lányban anyjához fűződő boldogtalan kapcsolatát írta ki magából.
Andersen érzelmei végig megmaradtak egy kamasz szintjén - vélekedik a történész. Vágyai ugyan soha nem teljesültek, de a szenvedés, az állandó epekedés jót tett alkotói képességeinek. Meséi szépek, de jobb, ha a gyerekek nem tudják, mi rejtőzik mögöttük - írta az olasz lap.