Meseíró volt, de élete korántsem volt mesés. Hans Christian Andersen szegény családban született, anyja alkoholista mosónő, apja foltozóvarga, aki a fiú kiskorában meghalt. A felnőtt Andersen, bár elismerésre és hírnévre tett szert, magánéletében zaklatott, boldogtalan volt.

Andersen A rút kiskacsában önmagát mintázta meg, csúnyának tartotta magát és ezért gátlásos volt. Boldogtalan szerelmeit írta meg A kis hableányban, A rendíthetetlen ólomkatonában. A fülemüle Jenny Lind svéd énekesnőről szól, akinek késve, levélben mert szerelmet vallani, de a nő csak "kedves testvérének" tartotta.
Hasonlóképpen járt iskolatársa nővérével is, akit valószínűleg a legmélyebben szeretett, mert amikor meghalt, a nyakában egy bőrzacskóban megtalálták az asszony egyik levelét és azzal is temették el.
Szenvedélyes érzelmekkel közeledett egy testvérpárhoz is. Amikor a lánynál nem talált viszonzásra, a fiú felé fordult, de szerelme ott is kudarcot vallott. Ennek ellenére a fiú sokáig támogatta az írót, jó barátja maradt, annyira, hogy még a sírjába is befogadta felesége mellett harmadiknak.
A kis gyufaárus lányban anyjához fűződő boldogtalan kapcsolatát írta ki magából.
Andersen érzelmei végig megmaradtak egy kamasz szintjén - vélekedik a történész. Vágyai ugyan soha nem teljesültek, de a szenvedés, az állandó epekedés jót tett alkotói képességeinek. Meséi szépek, de jobb, ha a gyerekek nem tudják, mi rejtőzik mögöttük - írta az olasz lap.