Félelmetes, riadt tekintetű, véres viaszbábuk, hideg, borzongató pince és a halál: a múlt 2300 négyzetméteren. Mindez a Sziklakórházban, a Budai Vár alatt, ahol betekintést kapunk 1944-45 és 1956 sebesültjeinek kínszenvedéseibe.

A Sziklakórház reggel 10 órai turnusában négyen vagyunk. Egy anyuka kisgyermekével és a nagymamával, no meg jómagam. Ritka ez -mondja vezetőnk-, nagyon sokan szoktak jönni. (A labirintusban kifelé menet tényleg találkozunk egy legalább tíz fős csoporttal).

A nyári melegből, szandálban egyszer csak belépünk a nagyjából 15 fokos hidegbe. Rideg egy hely, óriási a csend, csak vezetőnk hangját halljuk. Hosszú folyosók, apró kis szobák, telis-tele furcsa, korabeli öltözetű viaszbábukkal. Dermesztő.


„Ez itt egy plazmacentrifuga”, mondja csoportunk vezetője belépvén egy furcsa helységbe. Lehet forgatni, fogdosni, a nyolc év körüli kislány pörgeti is, bár nem tudja, mi az. Az asztalon mikroszkóp, mellette nagy röntgengép. „Egyik büszkeségünk”, mondja a hölgy, hozzátéve: egyedülálló a világon, hogy hatvan éve így, makulátlanul meg tudták őrizni.

A műszerek mellett ismerős szekrénysorok - a mai egészségügyben gyakran találkozunk velük.

Halmozott halottak

Megyünk tovább a hideg folyosón, egyszer csak belebotlok egy tolószékbe, persze, korabeli, vigyázzunk. Zuhanysor, felújított csempékkel, majd egy furcsa kis üreg, hatalmas ajtóval. „Ez egy bejárat a Szentháromság utcára”, tudjuk meg csoportvezetőnktől. „Mellette van egy kis kert, amiben egy szuvenir bolt található. Abban az időben, a II. világháborúban ezen a helyen halmozták fel a halottakat, mivel hullaház nem volt. Ezen az úton vitték a hullákat a bombatölcsérekbe. Nem tudom, vajon tudja-e a tulajdonos”.

Továbbhaladva elérkezünk az elkülönítőbe, és a betegszobákba. Itt azonban orvostörténeti kiállítást látunk, viaszlóval és viasz Kossuth Zsuzsával. „Láthatjuk a magyar egészségügy fejlődését. Most 1848-ban vagyunk, az itt látható hölgy Kossuth Zsuzsa reprezentánsa. Kossuth Lajos húga az első kórházalapító volt Magyarországon, és hazánk első hivatalos ápolónője is.”

Kossuth kisasszony saját otthonát nyitotta meg a sebesültek előtt. A szobában egy úgymond ambulanciás kocsit látunk, ami lényegében egy szekér. „Kettő volt a harcmezőn, az egyik a sebesülteket gyűjtötte, a másik a halottakat. A sebesülteken akkoriban szúrt, vágott sebek voltak, ezért gyors elsősegély kellett, vérzéselállító, szorító és nyomó kötéseket kellett biztosítani.”

Kilépünk a helyiségből és máris az I. világháborúban találjuk magunkat. „Szervezett egészségügyi ellátással és kórházrendszerrel dicsekedhet ez a szoba. Ez itt egy vagon.”

A vagon belsejében valóban viaszbábuk szemléltetik a haldokló sebesült ellátásának körülményeit. És természetesen már ekkor megjelent a média is: Egy viaszfotós készít sorozatot a szenvedő katonáról.

Innen utunk a II. világháborúba vezet, a kis szobák után egy egészen nagy terembe érünk.
„Mivel e terem csak szerkezet-kész volt, kinyitották hát a környező barlangokat, ahová matracokat szállítottak. Ez a kórterem 1953-ban lett ilyen, vasbeton megerősítést kapott, majd elkezdték építeni a 6-os kórtermet, ami most nem látogatható. Ez tehát egy idealizált kép.”
Eközben anyuka sebesült bábu mellett fotózza kislányát, állj kicsit odébb, mondja, jól látszódjon a szeme, amely véres kötéssel van eltakarva. Eközben pedig vezetőnk arról mesél, legutóbb egy hölgy elsírta magát emlékeitől, hiszen ő visszatért, már járt itt, sebesültként.

„Az ágyak alatt is matracok voltak, néha egy ágyban két sebesült is feküdt, és trópikus klíma volt. 1944 végére a gázolaj-utánpótlás akadozott, így a levegőcserélő berendezést nem tudták használni.” 1945 elején lebombázták az egyetlen vízpumpát, így ivóvíz sem volt, forralt vagy steril vizet nem tudtak előállítani, így rengetegen haltak meg itt, ezen a helyen a fertőzések miatt.

Közeledünk a másik teremhez, ahonnan halkan szól a rádió. Félelmetes. Halljuk Nagy Imre hangját, a szobában középen kivágott lobogó. Ebben a szobában a forradalom idején foglyok feküdtek, hiszen a Sziklakórház 1953-tól titkos katonai objektumként is funkcionált.

Madonna és Morpheus

Megérkezünk a műtőbe, amit már kevésbé bírok gyomorral, főleg a csonthártya-feltoló műszer és a különböző tűk látványától leszek rosszul. Mondanom sem kell, itt is viaszfigura vérzik, hasa felnyitva, bele kifolyva, az orvosok dolgoznak, kezükben barbárnak mondható eszközök.


„Ez a gép a sebhegesedést segítette elektromosan. A gépet Morpheusnak hívjuk. Az Evita egy részét itt forgatták, a producer épp keresett egy korabeli altatógépet, és ezt kölcsönöztük neki. Ez a maszk Madonnán is rajta volt”, mondja a csoportot vezető hölgy.

A szobában aztán még több gyomorforgató eszközt találunk: vérömleny-tároló, aztán egy furcsa, asztalra erősített cipő, a törött csontok kiegyenesítésére…

Az eresznek álcázott kipufogócső

Véget ér a kórházi túra, átlépünk a gépészeti részlegbe, ahol a kórház működésébe és a bunker stratégiájába kapunk betekintést. Láthatjuk a falon, eredetileg milyen volt a barlangrendszer fala. „Mindent titokban kellett csinálni, hiszen titkos katonai bunker volt a kórház, a kipufogó cső is titokban csatlakozik egy magánház kéményében, eresznek álcázták”, mondja a vezetőnk. Elérünk egy újabb kiszsobába ahol a polgári védelem minden csínját-bínját megtaláljuk: modellezett atomfelhőt, plakátokat az esetleges veszély típusairól, az 1980-as évekig tartott gyakorlatok folyamatairól, megtanuljuk kép alapján, hogyan néz ki az atomfelhő ha A. levegőben, B. víz alatt, C. földön, D. föld alatt robban fel a nukleáris fej. Egyszóval hiába olvasgatjuk a történelemkönyveket, mindez valóban nincs bennük.


A következő helyszínen védőruházat, orvosságok, szappanok, körömkefe, jód, tetrán és ammóniumpárna (ájultaknak,) sorakozik az asztalon, vitaminok, hihetetlen sok apró kis kütyü, atomtámadás esetén használatos műszerek (hogy folyamatosan mérjék a behatoló szennyezettséget), és sok-sok hajvágó olló. És hogy miért? Hamar megkapjuk a választ kórházi vezetőnktől. „A polgári védelem első dolga ilyen esetekben, hogy levágjuk a hajunkat, mégpedig azért, mert a haj csöves szerkezetű! Az erős kémiai anyagok a hajon keresztül szívódnak be a testbe.Mindent le kellett borotválni. Még a szemöldököt is."

A központi helyszín, a kórház szíve a levegőcserélő berendezés terme. Óriási csövek, melyek csak azt bizonyítják, a háborús időkben nagyon felkészültek. Még megállunk egy pillanatra két gázolajtartály mellett, vezetőnk elmeséli, fent, a Tóth Árpád sétánynál van a becsatlakozó csövük, ahol feltöltötték őket: „A titkos években locsolókocsi töltötte őket fel, az egyik részében víz volt a másikban pedig gázolaj… A locsolókocsi beparkolt a titkos helyre és felcsatlakozott a nyílásra. Ha jól tudjuk- de nem biztos -, az Úri utca 34-36 háta mögött volt ez a bizonyos titkos hely.”

A több mint egy órás túra végéhez érünk, a hölgy búcsúzóul megtekeri nekünk a korabeli szirénát, még egy gyors, utolsó izgalom, egy förtelmes hang, ami még most is cseng a fejemben.