Egy hangulatos kis utcában emberek állnak egy zajos kocsma bejáratánál. Nem arról van szó, hogy nincs kedvük, vagy nem mernek bemenni – egyszerűen nem férnek be. Másnap este ugyanez. Minden este ugyanez. Az egykor boszorkánylakta házban ördögien szól a cigányzene. Átok? Semmi. Inkább áldás. Nincs cigánykérdés. Imádják őket.

Mint az az Így mulat egy magyaúr című kisfilmünkben is elhangzik, a zenekar vezetője rimaszombati magyar. Szégyellem magam, a krumlovi éjszakában nem jegyeztem meg a nevét. Bocsánatot kérek, igyekszem valahogy megtudni. Méltó rá, hogy megjegyezzük. A zenekar neve mindenesetre Cindzi renta cigányul, Mokrej hadr csehül, és Ázott vagy inkább Nedves rongy magyarul.

Említetted, hogy rimaszombati vagy. Mióta élsz itt?

15 éve. A legidősebb bátyám pedig 25 éve.

Akkor már volt időd itt körülnézni. Hogy viszonyulnak a krumloviak hozzátok, a cigányokhoz?

Nagyon jó a viszony, meg vagyunk becsülve. Persze nem is csinálunk olyan bajokat, mint mások másfelé. Más városokban amúgy minket is kinéznek, mert ott másmilyenek a cigányok.

Én azt hittem, ez egy magyar betegség, hogy a cigánnyal baj van, hogy mindenfélét mondanak rá. Ezek szerint ez máshol is így van?

Igen, szerte a világon. Járok mindenfelé a világban muzsikálni, látom az embereket és igyekszem úgy viselkedni, hogy azok az emberek olyannak ismerjenek meg, amilyenek vagyunk, és ne legyenek előítéleteik. Hogy ne általánosítsanak a cigányokról. Vigyázni kell, nem szabad bajt okozni, mi kicsik vagyunk, kisebbségben élünk.

KOCSIS P. – Az igaz, hogy a 4 kilométerre lévő városban azok a cigányok élnek, akiket ti krumloviak nem engedtetek be?

Igen, teljes mértékben. Hallották, hogy itt milyen jól élünk együtt, idejöttek, de ők máshogy viselkednek, nem jól. A helyiek pedig úgy szeretik ezt a várost, ahogy van. Nem engedjük ide őket, ha bálokat csinálunk, akkor sem. Krumlovban szeretnek minket, munkát kapunk. Nem csak mi zenészek. A cigányság 80 százaléka dolgozik.

KOCSIS P. – Kicsit a zenétekről hadd kérdezzelek. Én úgy fogalmaztam meg egy útikönyvben, hogy félúton van a magyar kicsit „műcigány” és az ismert délszláv vérbő táncos között. Te hogy látod ezt?

Nézd, odahaza, az öregektől sokan, sokat tanultak. Sírva vigad a magyar, ahogy mondják, ugye. Aztán alkalmazkodni kellett a helyi viszonyokhoz mindenhol, és ebből kialakult egy jellegzetes stílus.

Egyébként Magyarországon jártál már?

Igen, voltunk már fellépni többször, voltam Győrben, Veszprémben, Budapesten. Pesten már 14 évesen voltam lagziban muzsikálni édesapámmal. Nagyon jól éreztem ott magam. Tudod, én Rimaszombatban magyar iskolába jártam. Nagyon fontosak a gyökerek. Azt hiszem, hogy a magyar cigányzene nagyon szép, nagyon jó. Csehországban élek, de én csak magyar zenét hallgatok itt is. Roberto Lakatost, Járóka Sándort.

Látom, a kollégák már készülnek, köszönjük, hogy beszélgettél velünk.

Én köszönöm, hogy beszélgettetek velem, bocsánat, már sokat felejtettem.

Még ő kért elnézést, hogy 2-3 szó nem jött egyből a nyelvére. Aztán besétált, felvette a hangszert, és elhúzott valami sirva vigadót. Igazán. Nem bohócnak öltöztetett cigányzenészként. MAGYARKÉNT, CIGÁNYKÉNT, ZENÉSZKÉNT.