Végső nyugalomra helyezték a moszkvai Donszkoj-(Doni)-kolostor temetőjében Alekszandr Szolzsenyicin Nobel-díjas írót, az orosz XX. század emblematikus alakját, aki életének 90. évében hunyt el vasárnap.

A kolostor Nagy Templomában szerda reggel kilenc órakor kezdődött gyászszertartáson, illetve a temetésen mintegy ezren vettek részt, köztük Dmitrij Medvegyev elnök - aki megszakította igen rövid szabadságát, hogy búcsút vehessen az írótól -, valamint számos más ismert politikus és kulturális személyiség.

Ravatalánál kedden, az Orosz Tudományos Akadémia dísztermében az özönvízszerű esőzés ellenére több ezren rótták le tiszteletüket, s ott volt köztük Vlagyimir Putyin kormányfő is.

A kolostor egyik templomának oltárfala mögött lévő sírhelyet maga Szolzsenyicin választotta ki öt évvel ezelőtt.

A Donszkoj-kolostor első templomát 1591-93 között építették, s később számos ismert személyiséget temettek itt el. Itt nyugodott 1994-ben történt magyarországi újratemetéséig Bethlen István, Magyarország 1921-31 közötti miniszterelnöke, aki orosz fogságban hunyt el.

A Szolzsenyicinről megjelent nekrológok, értékelések egybehangzóan rámutatnak személyisége, életútja és írásai ellentmondásos voltára, s arra, hogy a mai fiatal nemzedékek már a nyugati életforma bírálóját és az orosz nacionalizmus prófétáját látják benne, nem pedig a sztálini rezsim leleplezőjét, a kommunista párt totalitárius rendszere ellen fellépő kérlelhetetlen harcost. Pedig első ismertté vált írásai - az Ivan Gyenyiszovics egy napja című kisregény és a lágerek világát leleplező Gulag szigetcsoport - bombaként robbantak be a köztudatba, és legalábbis megrázták a párt lerombolhatatlannak hitt erődjét. A méltatások idézték az író bírálóit, akik szerint Szolzsenyicin támogatta Vlagyimir Putyin elnök politikáját. Messiásnak tekintette magát, gyakran volt túlzottan kategorikus és békíthetetlen, kevés megértést tanúsított az övétől eltérő szempontok, a mások fájdalma iránt.

Abban azonban mindenki egyetért, hogy mindennek nincs jelentősége: Szolzsenyicin, a 90-es évek publicistájának és nacionalista politikusának írásai hamarosan csupán lábjegyzetet alkotnak mindahhoz, amit Szolzsenyicin, a kiemelkedő író végzett a 60-70-es években, s ami Oroszország és a világ történelmének nagy és fontos fejezetét alkotja.