A hét elején közel egy hónapnyi küzdelem után hatalmas sikerrel zárult a Kultúrpart és a Sziget közös dalversenye. A tehetségkutató egyik kedvencével, a szavazást több napig vezető Veracruz zenekarral beszélgettünk a Sziget nulladik napján, a Nagyszínpad mögött.

Honnan jöttetek, hogyan kerültetek közelebb az zenéhez, és egyáltalán, hogy működik egy családi rock zenekar?

Kiss Zsuzsa: A zenekar 10 éves, én pedig azóta énekelek, amióta Tibit ismerem.

Kiss Tibor: Ez így van, pont így van! Én előtte is játszottam már zenekarokban, de az jelentéktelen, mert ez „a” csapat! Végül is a dalversenyre nem is zenekarként jelentkeztünk, nem is erről volt szó, inkább mint dalszerzőként. Ezeket a dalokat én szereztem a zenekarban, az egyiket Zsuzsával közösen, és úgy gondoltuk, hogy megmérettetjük magunkat ezen a versenyen.


Mindent egyedül játszottatok fel?

Kiss Zsuzsa: Mindent Tibi hangszerelt.

Kiss Tibor: Ez egy érdekes dolog egyébként, mert elárulok egy titkot: én csináltam tényleg mindent, de éppenhogy játszom hangszeren. Billentyűs hangszeren. Akkordokat lefogok, de... Stúdióban összeraktam, szóval inkább DJ vagyok, mint zenész, meg hát nyilvánvalóan énekes vagyok. A zenekarban éneklünk mindketten.

Valaki már keresett meg titeket azzal, hogy kiadjon nektek egy lemezt? Rádióban, más plénumok előtt szerepeltetek-e már?

Kiss Tibor: Ez volt az első, tényleg! Igaz, hogy 10 éve zenélünk így ebben a formában, de valahogy egyikünknek sem volt fontos, hogy bekerüljünk a médiába, vagy valami ilyesmi. Most úgy gondoltuk, hogy saját számokat is játsszunk, ne csak feldolgozásokat. Ez volt az első gondolat.

Kiss Zsuzsa: Az egyik énekes ismerősöm, egy barátnőm ajánlotta a Dalversenyt. Akkor már két hete ment a verseny a Kultúrparton, és akkor gyorsan átgondoltuk, hogy is legyen, megnéztük a szabályokat, aztán föltettük a dalokat. Már az első napon nagy nézettsége volt szerintem, mert rögtön felkerült a toplistára is. Mivel utána még két hétig tartott a verseny, folyamatosan valamelyik dal mindig benne volt a toplistában, úgyhogy nagyon örültünk. Tök jók ezek a dalok, érdemes lenne kiadni őket egy lemezen, úgyhogy most ezen. Már illő lenne 10 év után tényleg egy lemezt csinálni.

Van már egy lemeznyi anyagotok?

Kiss Tibor: Alakul. Még szövegproblémák vannak. Ez az, amire nem kaptam minden szinten jó visszajelzéseket. Egy – két szövegemet megfikázták ott az oldalon. Szerintem ilyen popurális könnyűzenéhez nem kellenek túl mélyenszántó gondolatok, de az a baj, hogy sokkal több zenei alap meg dalötlet van, mint szöveg, úgyhogy abból kéne egy kicsi majd felzárkóznunk.

Azon nem gondolkodtatok, hogy az oldalon feltűnt, Pély Barna álltal is kiválasztott szövegírókkal összefogva készítsetek el egy lemezt?

Kiss Tibor: Alapvetően nem. Mi ebben a formában szeretnénk maradni. Mondjuk engem nagyon sok minden érdekel, más formációk is, szóval nem vagyok ilyen téren annyira korlátolt, de nem fontos annyira. A zenekaromat szeretném mindenképpen egyben tartani, a dalaimat velük eljátszani, ha már ilyen régóta eggyütt zenélünk.

Mit éreztetek akkor, amikor egy héttel ezelőtt a ti számotok volt a listavezető?

Kiss Tibor: Akkor kezdtünk így belemélyedni a dologba: az alapgondolat az volt, hogy feltesszük a számokat és kiváncsian várjuk, hogy mit szólnak hozzá, de őszintén megmondom, a legfontosabb az volt, hogy a zsűri mondjon róla valamit… Az viszont nagyon jól esett, hogy a zenészek, meg akik hasonlóan számokat tettek föl, ők elég jó kritikákat írtak a dalokhoz, volt negatív is, és sokszor az irigység felhangját éreztem benne. Éppen, ha jó pozícióban álltunk a listán, mindig jöttek olyan kritikák, amik nem igazán jók. Alapvetően úgy összegezném az egészet, hogy elég jó visszajelzések voltak.


Ki fogjátok tudni használni a különdíjasként kapott öt napnyi stúdióidőt?

Kiss Tibor: Mindenképpen. Az előbb említettem, hogy van nekem otthon is egy házi stúdióm, ahol a zenéket próbálom összerakni, de pont az a problémám, hogy amikor egyedül ülök a stúdióban, éneklem föl a számokat, akkor jobb lenne valami külső fül, aki egy picit másképp bírálná fölül a dolgokat. Mindenképpen örülünk a dolognak, szerintem jó lesz.

Az előbb azt mondtátok, hogy a verseny vége felé már nem akartatok elsők lenni. Miért?

Kiss Tibor: Amikor láttuk, hogy felkerültünk a lista elejére, nyilvánvaló volt, hogy mi is írogattunk az ismerőseinknek: ott vannak a számok, hallgassák meg. Tíz év alatt elég sok rajongót össze tudtunk szedni, és onnantól kezdve ott voltunk elöl, és csak jött az adrenalin, gyülemlett bennünk és próbáltunk koncentrálni, hogy maradjunk is ott, aztán az utolsó pillanatig így volt gyakorlatilag, minimális lecsúszásokkal, és a végén nagyon rossz érzés volt.

Kiss Zsuzsa: Még aznap egy óráig az összes számunk fenn volt a top listán és utána megváltozott a sorrend.

Kiss Tibor: Azért sem akartunk nagyon mi győzni, vagy inkább utólag éreztük, hogy jó, hogy nem mi nyertük meg, mert olyan negatív kritikákat írtak az első helyezettenk, hogy azt így nehéz lett volna elviselni.

Kiss Zsuzsa: Szerintem nekünk nem írtak volna ilyeneket. Mi csak pozitív hozzászólásokat kaptunk. Annyira jókat, hogy mi is meglepődtünk. A Valami láz című számot például 4600-an hallgatták meg, szavaztak rá több mint 500-an, és nekünk ez nagyon sokat jelent.

Kiss Tibor: Azért egy kicsit csalódott vagyok. Úgy éreztem, mintha ez a két hét vagy két hónap lett volna… Mintha valaki elindulna egy maratoni futóversenyen, az ellenfeleket nem akarom bántani, vagy semmi rosszat mondani róluk, de mintha egy autóval a cél elé mentek, ott kiszálltak és besétáltak volna. Matematika. Ők alvó helyzetből ugrottak. Nyílván ezt bárki megtehette volna… Semmi csalás nem volt benne, csak hát nem volt sportszerű…

Kiss Zsuzsa: De megérte szerintem. Ha jövőre, vagy valamikor lesz megint ilyen, akkor mi ott leszünk.