Adott egy vérprofi zenekar, egy vérpofi énekes, aki ráadásul még táncolni is nagyon tud. Jay Kay játszi könnyedséggel electro-boogie-zik, és közben tökéletes pontossággal énekli dalait. A számok közötti fél-egy perces szünetek kicsit azért az amatőr zenekarok klubhelyiségben történő fellépésére emlékeztetnek, de megbocsátjuk, hiszen e csendek után minden dallal óriási a hangulat, a vége felé pedig Jay is megszeret minket.

A csütörtök esti nagykoncert, a Jamiroquai bulija a várakozásoknál jóval többet mutatott. Punk és emós is táncra perdült a nézőtéren, és még énekeltek is: kevesen vannak, akik ne ismernék a Travelling Without Moving vagy a Space Cowboy slágereket. 

A Grammy-díjas Jamiroquai (a név a jam szó és az iroquai szó összetétele, ami az irokéz vagy Iroquois indián törzs nevére utal) nem először jár hazánkban. Legutóbb 2005-ben koncerteztek óriási sikerrel a Petőfi Csarnokban, igaz, jóval kisebb nézőközönség előtt. 

A zenekar az acid jazz időszakában, az 1990-es évek elején tört be a köztudatba az Incognitoval, a Brand New Heaviesszel, a Gallianóval, és a Corduroyval egyidőben. Létük Jason Kaynek köszönhető, akinek édesanyja a 70-es években televíziós show-t vezetett és lokálokban lépett fel, így az ifjú Jay közel kerülhetett a zenéhez. Jay 15 évesen elment hazulról, és sokáig vissza sem tért. Lopásokból éldegélt, majd a rendőrség meggyanúsította bűncselekmény elkövetééséért, ami állítólag jó útra térítette, és azóta ír dalokat.

1992 végén jelent meg az első kislemez, When You Gonna Learn címmel. Ekkorra már összeállt az első banda: Toby Smith billentyűs, Stuart Zender bőgős, Nick Van Gelder dobos, Gavin Dodds gitáros, Mauricio Ravallico perkás, DJ D-Zire és Wallis Buchanan didgeridoo-s alkották a Jamiroquait. A Sony 8 lemezre szerződtedte a fiúkat, és 1993-ban már ki is jött az új album: az Emergency On Planet Earth, rajta további három slágerrel, a Too Young To Die-jal, Emergency On Planet Earth-szel és a Blow Your Mind-dal.

Innentől kezdve halmozták ugyan a sikert, valami mégsem stimmelt: az alapítók közül 1994-re már hárman távoztak, a banda aztán teljesen kicserélődött. Gavin Dodds gitáros helyét Simon Katz, Nick Van Gelder dobos helyét Derrick McKenzie, Mauricio Ravallico perkás helyét pedig Sola Akingbola vette át (sokan ezt a formációt ismerik a Jamiroquai név alatt a legtöbben). Az ok nagy valószínűséggel maga a banda megálmodója, Jay Kay volt. 


A csapat sikerének legjelentősebb letéteményese, Stu Zender is kiszállt. A hivatalos indok az volt, hogy zeneileg nem egyeztek ő és Jay nézetei, illetve, hogy Jay nem becsülte meg eléggé anyagilag a zenekar tagjait. Egyes pletykák szerint Melanie Blatt, Stu felesége volt az igazi ok. A 2001-es Funk Odyssey megjelenésének idején újabb tagcsere történt: A gitáros Simon Katz helyét Rob Harris vette át, eltűnt DJ D-Zire és Wallis Buchanan, valamint a fúvósok is (viszont megérkeztek a vokálos csajok), és a régi hangzást felváltotta az elektronika. 2002-ben Toby Smith, az utolsó alapító tag Jay-en kívül is kilépett, helyét Matt Johnson vette át. A Funk Odyssey időszaka alatt sokat lehetett Jay Kay-ről olvasni a sajtóban, de nem zenei tehetségéről, hanem kábítószer- és alkoholproblémáiról, és az általa megvert riporterekről. 2003 végén Jay végül, úgy tűnik, jó útra tért, és állítólag azóta tiszta. 


Szerencsére a tegnap esti koncerten az eddigi visszásságokból, konfliktusokból és magánéleti problémákról semmit sem éreztünk, sőt. Jay Kay fittyet hányva a nyári kánikulának zöld pomponos sapkában lépett színpadra. Az első negyedórában ugyan még kimérten énekelt, majd oldódott a hangulat, és Jay felismerte: a nézők nagyon akarják őt. 

Buffalo Man aztán hihetetlen mozgással táncolt, zöld sapkája alatt több liternyi vezet izzadt de magáról. Az egyik számnál feltűnt egy lány a színpadon, aki táncolt kicsit, majd eltűnt, sosem tudjuk meg, ki is volt ő. A kivetítőn a slágerek alatt a Jamiroquai jobbnál jobb klipjeit vetítették, és a Seven Days In Sunny June című dalnál aztán tényleg úgy éreztük, ez az egész egy óriási kerti parti Jay-ékkel. 

A Travelling Without Moving után csak úgy zúdultak a slágerek, kaptuk a nyakunkba a Runaway-t, a Cosmic Girl-t, majd levezetőként a Deeper Undergroundot. Ekkor már Jay Kay - ellentétben a koncert kezdetével, mikor mintha csak leszarta volna az egészet - már belenézett a közönség szemébe, megállt, a mikrofonállványon megpihent, ránkmosolygott, kicsit táncolt még a kedvünkért, és az mindenképpen látszott: iszonyatosan élvezi a sikert.