Vannak dolgok, amik felületesen nézve egészen olyanok, mintha megegyeznének valami mással, de tüzetesebben megvizsgálva kiderül, hogy a kísérteties hasonlóságok ellenére pont annak lényege hiányzik belőlük. Serj Tankian tavalyi szólóalbuma is ilyenre sikeredett, és a System Of A Down frontember szigetes koncertje is igazi „hozott is, nem is” produkció volt valódi tartalom, mélység és hangulat nélkül.

Már a tavaly kiadott Elect The Dead hallatán is nyilvánvaló volt, hogy ami remekül megy neki a System Of A Downban, azt Serj Tankian szólóban, a többiek nélkül nem tudja produkálni. A lemez olyan volt, mint egy halvány fénymásolat az örmény audioterroristák munkásságáról: Serj összekeverhetetlen hangja miatt a végeredmény persze hasonló, csak éppen pont az a mélység és különleges túlfűtöttség hiányzott a zenéből, amitől az anyazenekar fel tudott kapaszkodni az évtized legnagyobb rockbandái közé. Mintha csak a System albumokról nem véletlenül lehagyott demók gyűjteménye lett volna az Elect The Dead, és az énekes szigetes koncertje sajnos pont olyanra sikeredett, mint az album: megkaptuk a szegény ember System Of A Downját röpke egy órában.

A fehér frakkot és cilindert viselő Serj önmagában nézve szimpatikus arc, hangja természetesen továbbra is fantasztikus, kiállása is van, és a még rockzenészi szinten is kissé gyépésre vett „dádá, gonosz politikusok” átkötőket is úgy hozta, ahogyan azt várni lehetett, de sajnos igazán jó dalok nélkül egyetlen koncertet sem lehet eladni. Az első fertályokat leszámítva nem is volt különösebb mozgás a Nagyszínpad előtt, az összegyűltek inkább csak figyelgették az egyencilindereket viselő muzsikusokat, jobb esetben minden meggyőződés nélkül bólogatva a fejfedőkből előhúzott kaptafa gitártémákra, megkülönböztethetetlen kántálós refrénekre, szépnek és lírainak tűnő, de valójában csak punnyadt és fáradt kesergős betétekre.

És persze mondani sem kell, hogy aki netán Spidersre, Chop Suey!-ra, Aerialsra, B.Y.O.B.-ra vagy Cigaróra várt, az teljesen hiába jött el, Serj ugyanis előre eldöntötte, hogy ő most szólóművész lesz, és ennek megfelelően megpróbálta a műsort saját zsengéire felépíteni. Nos, megbízhatóan eljátszani ugyan sikerült a dalokat – azért ezen a szinten már gáz lenne rossz muzsikusokkal kiállni – , élvezetes, energikus koncerthangulatot kialakítani viszont egyáltalán nem. Ezt felesleges is tovább ragozni: egyszerűen nem működött a dolog, és ez sajnos minden pillanatban érezhető volt. Egy kisebb helyen, önállóan lehet, hogy átjött volna az adás, egy szabadtéri rockfesztiválon viszont nem harmadosztályú utánérzés-szerzeményekre felépített töketlenkedésre van szükség, hanem tényleges teljesítményre.

Az énekes talán maga is érezheti, hogy valami nem klappol, ugyanis miközben a System Of A Down agytröszt másik fele, Daron Malakian gitáros és John Dolmayan dobos Scars On Broadway nevű új bandájával koncertezik, Tankian a napokban meglebegtette: a jövő évi Eurovíziós Dalfesztivál talán jó alkalmat kínálna egy újonnani összeállásra. Serj barátunk persze nem habozott tálcán szállítani a megfelelő ideológiát sem, mondván, ennél jobb alkalom aligha létezik arra, hogy minél több ember előtt szólhassanak az 1915 és 1917 közötti örményországi népirtás áldozatairól.

Nos, akármiért is csinálják, kizárólag helyeselni tudom a szándékot. Serj Tankian sajnos csak a System Of A Downnal a háta mögött igazán működőképes, szólóban csupán egy a tengernyi rockénekes közül.