Ha most egy pszichológus kopott bőrkanapéján ülnénk, és azt kérné - miközben a bevásárló listáját nézi (tej, kenyér, sampon, bőrmaszk, stb.) -, hogy játsszunk asszociációs játékot, azt, hogy mi jut eszünkbe a feketéről és a fehérről, akkor valószínűleg én is a Pettyest, azaz a focilabdát említettem volna először, ahogy Hammer Ferenc is említette a Fekete fehér gyűjtemény című könyvében.
Hammer Ferenc írt egy könyvet, Fekete fehér gyűjtemény címmel, mely alcím is lehetett volna, de egy punk nem vacakol, azt mondja, amit gondol. Ha az jut eszébe, hogy a punk nem halott, akkor ezt írja le, ha arra gondol, hogy utálja a Pink Floydot, ahogy Johnny Rotten is utálta, akkor felírja egy pólóra, hogy I Hate Pink Floyd.
Hammer Ferenc szociológus, az ELTE Bölcsészkarán tanít, a kultúrantropológiához ugyanolyan meghitt viszony fűzi, mint a punkhoz, zenél a Lo-punk nevű zenekarban. A Lo-punkról a Rockévkönyv ’81-ben olvastak először, 1982 nyarán a Punkkoncert Debrecenben című írásban, melyet a hetvenes korosztály jófejeskedői egy-egy házibuliban még ma is kívülről felmondanak: „….a punkra éhes (vagy inkább mit sem sejtő) közönség előtt megjelentek a Lo-punk együttes tagjai , s bőszen hangolni kezdtek. Vagy inkább játszani, de ezt akkor még nem lehetett eldönteni.”
Hammer Ferenc gyűjteménye mindazok számára kötelező tananyag, akik nagy dózisban fogyasztják a popkultúrát, akik a tágan értelmezett popot olyan szociografikus alapossággal tárják fel, mint Orbán Balázs annak idején a Székelyföld sajátosságait.
A Fekete fehér gyűjtemény afféle tudáskönyv, valahol rokona a Schott-féle sokmindentudónak, az Orosz kulturális szótárnak, és a Letűnt népek lexikonának. Azt mégsem mondhatjuk, hogy a Fekete fehér gyűjtemény a tudás luxusa lenne, inkább az alapműveltség fehér foltjainak temperálására alkalmas munkáról van szó, melyből megtudhatjuk, hogy az 1966-os foci vb volt az első élő egyenes adásban közvetített világbajnokság, hogy 1968 novemberében egy Star Trek epizódban a média történetében először csókol meg képernyőn fekete nőt (Uhura hadnagy) fehér férfi (Kirk kapitány).
A kultúraközi zarándoklat célja nem az, hogy hosszú utunk során a fekete és fehér könnyeket hullató Mária szoborhoz járuljunk, aki felvértez minket a tolerancia, a nyitottság a tudásszomj és az éleslátás képességével, hanem az, hogy jól szórakozzunk. Miközben a szerző notórius módon lehalász mindent a média – és kultúrtörténetben, amely fekete vagy éppen fehér, az érdeklődők oldásképpen idézetgyűjteményeket is olvashatnak Kemény Istvántól, Garaczi Lászlótól, Nádas Pétertől.
De a legszórakoztatóbb mégis a 10 napszemüveg, mely megrengette című fejezet volt. Nos, kedves olvasó, vajon melyik volt a tíz leginkább meghatározó napszemüveg? Az első, amelyik rögtön beugrik: Keanu Reeves Mátrix című filmjében látható szemüvege, majd Bono Fly-cucca, Audry Hepburn Reggeli Tiffanynál című finom szemüvege – hogy női szemüveget is említsünk. Hammer megemlít egy diktátort is, Jaruzelskit, aki mániákusan takarta el a szemét. Feladat: sorolj fel legalább három diktátort, akik Ray-Ban szemüveget viseltek! Nyeremény: Hammer csak neked elénekel valamit a Lo-Punktól.
